Persze mindenfélével el lehet rontani egy fínom fasírtot, de úgy tűnik (többszöri próbálkozás után is), hogy a cukkíni jót tesz neki, és így a sütőben is elkészül olaj nélkül!
Egyszer már süttem, de akkor nem dokumentáltam, mert a fasírtot a feleségem keverte ki, és utána rámsózta a cukkínivel együtt. Jó-jó, nem panaszkodom, mert finom volt!
Egyszer csak arra jutottunk, hogy sikerült minden kész eledelt kienni a hűtőből, ami egy nagy fegyvertény, mert lehet megint főzni! Most én ajánlottam, hogy sütök cukkínis fasírtot - ő meg felajánlott hozzá egy lencsefőzeléket. Deal!
Én ezeket szedtem össze hozzá:
- 0,5 kg darált marha/sertés vegyesen (igen, én veszek bolti darált húst IS)
- 2 db cukkíni
- 2 nagyobb vereshagyma
- 2 tojás
- 10 dkg durvára darált zsemlemorzsa
- 1 ek kacsazsír
- 1 ek kakukkfü
- 1 késhegynyi őrölt kömény
- 1 tk őrölt bors
- 1 tk pirospaprika (Farkas András féle)
- 1 ek Worchestershire szósz
Feltettem a kanálkányi zsírt melegedni, amíg a hagymákat kis kockákra vágtam. Ment is mindjárt a forró zsírba pirulni (nem dinsztelni!). A cukkíniket egy káposztareszelőn lereszeltem. Hozzáadtam a darálthúshoz, majd meglocsoltam a Worchestershire szósszal.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Beleszórtam a kakukkfüvet, a köményt a pirospaprikát, a borsot és a sót a keverékbe. A hagyma már szépen megpirult, azt is áttettem a húsos tálba. Végül beleütöttem a két tojást.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Jött a piszkosabb munka, amikor kézzel kell belemászni a kulimászba! Dehát ezt fakanállal nem lehetne igazán összekeverni - kell egy nagy mancsikálás, hogy jó legyen. Beleszórtam annyi prézlit, amennyi felitta a nedvességet (két menetben sikerült beállítani). Elővettem a Carte D'or-os fagyis kanalamat, hogy azzal csinálom majd a gombócokat.
![]() |
![]() |
![]() |
Kibéleltem egy nagyobb tepsit tapadásmentes alufóliával, és belegombócoltam a fasírtfagyikat.
Ment a sütőbe 180C fokra 70 percre:
Menet közben a feleségem főzött egy lencsefőzeléket, hogy az rég volt, és a fasírt is szereti. Tálaltam magamnak 4 fasírttal (nyitókép) és 5 fasírttal a feleségemnek.
Szerintem nagyon jó lett most is:
A közeli képen jól látszik, hogy rendes ropogós kérge lett a sütőben, de szaftos a belseje
Kicsit sok zsírt engedett ki a fasírt, ezért papírtörölközőre kellett tenni, hogy leitassuk.
Nem bántam meg most sem, hogy megcsináltam :)
Annyira nem, hogy immár két hónap elteltével dupla adagot készítettem!
Most egy kiló darált húsból és fél kiló cukkíniből kevertem 4 darab M-es tojással. Prézlit nem sokat adtam hozzá, viszont a formázhatóssághoz és a szaftos állaghoz 2 deci vízzel kevertem össze (kellett nekem kiönteni a lesózott cukkínilevet).
Most 36 golyócskát sikerült a tepsibe szuszakolni, a maradékot egy nagyobb golyóba formáztam jénaiban. Mivel legutóbb sok leve lett, most megszórtam a sütőpapírt prézlivel, hogy feligya. A ropogóssághoz pedig a tetejét szórtam kis prézlivel (talán kukoricadarával kéne legközelebb - az ropogósabb lesz). A sütéshez betettem a kenyérsütő követ is, legalább az is felforrósodik az éppen bedagasztott kenyérhez! Most is 70 percig sült, és most is finom lett :)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ezt a fotó is igazolta:
Feleségem most zöldborsófőzeléket főzött hozzá, és azon frissiben meg is ettünk néhány golyócskát.
A kenyér is megsült, de csak ennyi maradt, a 3/4-ét elvitte a gyerekeknek.
Mi is ettünk friss meleg kenyérből vajaskenyeret ...
Jó ez a cukkínis megközelítés. Legközelebb fele-fele arányban próbálom majd keverni a hússal. A lereszelt cukkíninek jót tett a besózás, mert vagy 30% vizet kivett belőle (amit persze pótoltam csapvízzel). Ezt a fázist legközelebb kihagyom ...