Minden évben vetek 2-3 sor spenótot. Fele Matador típusú, a másik fele amerikai magból. Ez utóbbi különlegesen sötét és nagy levelekkel rendelkezik. Természetesen annyi terem belőlük, hogy tavasszal nem tudnánk mind megenni, ezért kicsit blansírozva, vagy ghí-n párolva lefagyasztom.
Használtam sokat év közben palacsintába, rétesbe, stb. Most viszont rámjött, hogy nekem spenót kell! Sok! Sőt - olyan, ami nincs felnyomva zsemlével vagy kenyérrel. Még találtam a csodahüttőben kétfélét is, ezért azonnal megfőztem.
Előszedtem mindent, amit általában használok hozzá:
- 54 dkg főtt spenót az amerikai fajtából
- 32 dkg ghín párolt Matador spenót - egész leveles
- 1 l teljes tej
- 2 dl spenótlé a ghís párolásból még 2019-ből
- 2 ek liszt
- 3 ek kacsazsír
- 4 kis girizd fokhagyma
- só, bors (sok)
Kiolvasztottam a fagyos spenótokat. Egy fazékba kanalaztam a zsírt, amit felforrósítottam, majd beleöntöttem a kimért lisztet (én rántással szeretem a spenótot). A fokhagymából 3 girizdet lereszeltem.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A rántásba tettem még egy kis lisztet, mert nagyon lágy volt és kicsit lekozmáltam, mint az egyszeri ember felesége. A lereszelt fokhagymát is belekevertem, hadd piruljon picit. Hozzáadtam a spenótokat, amivel alaposan összekevertem. Így nem csomósodik a rántás és nem ég meg a fokhagyma, és már önthettem is bele a spenótlevet.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A spenótlével felforraltam, vártam vagy 10 percet is vele, hogy a rántás kifőjjön. Ekkor hozzáöntöttem egy liter tartós teljes tejet. Ezzel összerottyantottam, majd belereszeltem a negyedik fokhagymagirizdet és daráltam vagy 16 tekerésnyi borsot hozzá. A tüzet elzárva elmentem aludni.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Reggelire szántam az első nagyobb adagot! Ehhez két tojást megsütöttem a pici teflon serpenyőmben (amit azért főleg fűszerek pirítására használok). Felforraltam az egész pürét (nem pürésítettem, szeretem, ha vannak benne harapható levelek is).
![]() |
![]() |
Vacilláltam, milyen további feltétet tehetnék bele, amikor eszembe jutott, hogy tegnap ettem véres hurkát, és annak még a fele megvan. Kihülve könnyen szeletelhető. Ezzel díszítve tálaltam hát magamnak az első adagot (nyitókép). A tükörtojásokat kicsit összevagdalva estem neki.
Mintegy 5 perc alatt betermeltem mind.
Ettől kezdve két napon át rájártam, és ezidő alatt CSAK spenótot ettem!!! Eredetileg kikészítettem hozzá a házi prézlit is, de most nem kívántam beletenni. Sokkal finomabb volt nélküle. (A feleségem reklamált, hogy picit kozmás a rántás, így nem is kért belőle.) Szerintem bolti mirelitből is elkészíthető (nekem abből a "parajporciók" jöttek be leginkább, mert az nincs krémesítve).
Nagyon boldog voltam, mert a kedvenc ételem ...
Az utolsó 100 komment: