Kaptunk barátnõnktõl NAGYON CSÍPÕS kolbászt, nomeg egy csemegét is. Olyat, mint amivel évekig fõztem a csípõs krumplipaprikást. Nincs kibúvó, krumplipaprikást kell fõzni!
Persze feleségem óhatatlanul beleszólt: õ most inkább levest akar enni (mindig levest akar enni), ezért a terv kicsit módosult: krumplileves is régen volt, legyen hát az.
Volt hozzá minden idehaza, meg a fagyos veteményesben:
- 5 közepes szem krumpli (ezt kiegészítettem még két darabbal késõbb)
- 1 sárgarépa
- 1 fehérgyökér a petrezselyemlevéllel
- 1 közepes vereshagyma
- 2 girizd fokhagyma
- 1 pici csokor petrezselyem a zuzmara alól
- 1 szál szárzeller szintén zuzmarásan (csak már leolvadt)
- 1 fakanálnyi kacsazsír
- 5 cm a csípõs kolbászból
- 10 cm a csemegekolbászból
- 10 cm lángolt kolbász a boltból
- 5 dkg kolozsvári szalonna
- 5 cm császárhúsbõr
- 1 szárított zellerlevél
- 3 babérlevél
- 1 szál kakukkfü (annak meg se kottyant a zuzmara)
- 1/4 zöldpaprika plusz a csumája (az mindenbe kell)
- 3 koktélparadicsom (a nappaliban érett be még az õszrõl)
- 2 tk pirospaprika (Farkas András féle)
- bors
- majoranna
- köménymag
- csipetnyi lestyán (pssssszt!)
Felaprítottam a szalonna zsírosabbik oldalát. A császárbõrrel feltettem kisütni. Persze nem volt zsíros (ilyenkor sohasincs elég zsírjuk), ezért kapta a kacsazsírt is. Ugyan ez leves, de kell egy kis zsír a kolbász kisütéséhez, a krumpli pergeléséhez. Így már látható mennyiség kezdett kialakulni a lábasban.
 |
 |
 |
 |
Amíg a zsír alakulgatott, felaprítottam a zöldségeket, hagymákat kicsire. Meghámoztam a kolbászokat (a vizes papírtörlőbe csavarós módszerrel) és negyedelt karikákra vágtam. Kiszedtem a zsírból a pörcöket egy kis tálba, és a fõzés folyamán megeszegettem (feleségem nem szereti, ha belefõzöm a levesbe). A kolbászt pedig a zsírba kevertem, és kisütöttem kopogósra (majd megpuhul, amíg fõ). A feldarabolt krumplit megszórtam csipetnyi köménnyel és a lestyánnal.
 |
 |
 |
 |
Ekkor döntöttem két további krumpli hozzáadásáról, mert arányaiban kevésnek tûnt, a szomszédasszony pedig megörült, hogy akkor neki is lesz kis levese estére.
Beleborítottam a krumplit a kolbászok közé, ahol a forró zsíron alaposan összekevertem, megpergeltem (ahogy régen mondták a pörkölést). Még utána küldtem a zöldségeket és majorannát, meg kis sót. Ezt is összekevertem, de már a zsír ahhoz kevés volt, hogy mindent egyenletesen bevonjon.
 |
 |
 |
 |
Eszembe jutott a kakukkfû ágacska is. Nomeg a paprika, mert a kolbász azért kevés volt ahhoz, hogy piros legyen a leves. Bekevertem, mert most már nem nagyon tud megégni a paprika - van nedvesség a zöldségben. Végül a három kis paradicsomot is belenegyedeltem a fazékba lábasba (mindig összekeverem őket).
 |
 |
 |
 |
Felöntöttem annyi vízzel, mintha paprikás lenne, és hozzáadtam a babért is (majdnem kimaradt!). Felforraltam, majd felöntöttem és úgy is forraltam rajta. Hát ez bizony még most is túl sûrû levesnek ...
 |
 |
 |
 |
Át is költözött egy fazékba, ami mindjárt rendes adagnak látszott. Fõztem, míg a krumpli megpuhult, majd bele is szórtam a felaprított levélzöldeket.
Már csak tálalni kellett, most egy kis tejfellel felütve, amire igazán szükség volt, mert olyan csípõs lett, hogy még vörösbor(de)minõségi is felhúzta volna a szemöldökét.
A szomszédasszony elment dolgozni, kért, hogy szóljak a férjének a levesrõl.
Meg is töltöttem egy kis fazekat vele, hívom a férjet, a válasz: köszi, nem kérem. Már vacsoráztam ...
Na mindegy, elfogy ez amúgy is.
Másnap délfelé hív a szomszédasszony, hogy hát,, izé,, úgy járt, hogy amikor éjjel - farkas éhesen - hazaért a melóból, nem találta a vacsoráját. Kaphatna azért még most ebédre egy kicsit?
Természetesen! Úgy is szereti a csípõset :)
Mi még három napig ettük, olyan sok lett így.
