Hogy szemléltessem a szuvidálás előnyeit, kiváncsiságból elővettem a mélyhűtőből egy másfél kilós szuvidált dagadót.
Forró vízben 5 perc alatt felolvasztottam, betoltam a grill alá és összedobtam egy krumplifőzeléket hozzá.
Amíg a hús szép kérget kapott a grill alatt, épp megfőtt a főzelék is.
Már csak tálalni kellett:
Az egész munka 29 percig tartott, és még maradt is egy nagy adag remek dagadóm :)
Hogy kárba ne vesszen (meg kívántuk is), készítettem hozzá sárgaborsópürét aka betonfőzeléket.
Ehhez kellett:
- 30 dkg felesborsó
- 1 fej vereshagyma
- 6 girizd fokhagyma
- 1 kiscsokor friss babér
- 3 dkg saját füstölt karaj
- 3 dkg csabai lángolt kolbász (hátha nem lesz elég a dagadó)
- 1 ek szalonnazsír
- 1 kk pirospaprika
- bors, só
A babérlevelet megpattogtattam kislángon - úgy jobban kijön az aromája. A szalonnazsírt felforrósítottam, a hagymát kicsire vágtam a fokhagymával.
Ezeket összekevertem, majd hozzá aprítottam a füstölt karajt - jó lesz az a borsóba füstíznek is. Felkarikáztam a kolbászt, felszeltem egy kevés dagadót (ami ugyebár már megpuhult, majd grill kérget is kapott korábban).
Már lehetett is fűszerezni, beleönteni a kicsit beáztatott borsót és felönteni a levével.
A kolbászkarikákat megsütöttem csipsznek, leitattam papírtörölközővel. A dagadószeleteket is felforrósítottam a kolbász zsírján. A borsó is megfőtt háromnegyed óra alatt.
Már csak tálalni kellett.
Ez az étel se készült volna el szuvidálás nélkül egy óra alatt.
Amikor mindenki azért jajgat, hogy 17 órát főzöm azt az oldalast, dagadót, akkor az kimarad a számításból, hogy egyszerre akár háromfélét is lehet vákuumzacskóban szuvidálni. A 17 óra pedig passzív idő, ezalatt akár leugorhatunk a Balatonra fürdeni, meg vissza :) Cserébe viszont itt állt két étel is ami nagyon rövid idő alatt elkészült, pedig időigényes lenne az előkészítése.