A közelmúltban már emlegettem Vilma néni háztartási tanácsadóját. A - sokak számára - ma már talán érthetetlen tanács mellett tartalmaz egy csomó receptet is. A rendszerezés is mulatságosnak hat a ma íny számára, például a főzelékek közt elfér a töltött paprika, a savanyú tüdő vagy éppen a tüdőspástétom. Végül is a paprika is főzelékféle valahol, a tehén - ha éppen annak a tüdejét használjuk fel - növényevő, a pástétom mellé meg éppenséggel krumplipürét ajánl savanyúsággal vagy párolt káposztát. Szerencsére van betűrendes tárgymutató a könyv végén, olyan nagyon nem lehet eltévedni benne.
De nem is ezek miatt ragadtam billentyűzetet, hanem egy étel miatt, amit már nagyon rég kerestem. Gyermekkoromban az egyik osztálytársam édesapja kínált meg ezzel a csemegével. Annyit mondott róla, hogy sárgarépából készült, hogy hogyan, azt már nem. Évekkel később megpróbáltam rekonstruálni, de csúfos kudarc lett az eredmény.
Most, hogy a könyvet lapozgatva megláttam, egyből tudtam, hogy arról van szó.
Így a neve alapján persze már akadt rá rengeteg találat és változat. Én mindenesetre maradtam az eredetinél, egy apró, szinte jelentéktelen csavarintástól eltekintve. A csűrésnek persze megvolt az oka, de majd a maga idejében erre is rátérek.
Hozzávalók:
- kb. 40 dkg tisztított sárgarépa
- a répával megegyező tömegű cukor, plusz valamennyi a hengergetéshez
- 1 citrom leve és héja
A recept fél kiló répa pucolását írja elő, abból kell negyven dekát lereszelni. Elég bő ráhagyással dolgozik, nálam valamivel kevesebből kijött a kívánt mennyiség. Lereszeltem a répát.
Kimértem hozzá a cukrot és feltettem főni.
Mire felforrt, olyan pocsolya lett alatta a répa levéből, azt hittem a büdös életbe' nem fől el.
Elfőtte. A megadott húsz perc bőségesen elegendő volt hozzá, persze kevergetni kellett feszt. Másnapig lefedve hagytam hűlni. Ez kicsit sok volt neki, a teteje megkeményedett, alig tudtam összekeverni.
Ekkor jött a citrom leve és héja. A lét nem volt nehéz abszolválni, de... A városszéli ötbetűsben épp nem volt organikus citrom, én meg nem akartam a kezelt héjat belereszelni. Hatvan Vilma néninek éve nyilván nem volt ilyen problémája. Ellenben volt a hűtőben cukrozott citromhéj. Egy éve kaptam Spanyolországból eredeti bio citromot. Egy ismerős szedte saját kezűleg valami vadon nőtt fáról, össze is böködte a kezét rendesen. Elég jó savanyú volt, de lassan elkopott. Használat előtt lefaragtam a héját, levágtam róla a fehér részt és felkockázva egy üvegbe gyűjtögettem a hűtőben. Minden adagra szórtam egy kiskanál cukrot, ami lassan elolvadt. Szóval ebből használtam két jó teáskanállal.
Ráfacsartam a lét, beletettem a héjat, alaposan elkevertem.
Jött a golyózás. Két tenyerünk közt, hát persze. Akárhogy sodorgattam, folyton szétesett. Végül a bal tenyeremben, a jobb kezem két ujjával sikerült valamelyest gömbölyded formára alakítanom. Meghempergettem a bumfordi golyókat a cukorban és plasztik fóliával bélelt tálcára tettem száradni.
Egy hónap várakozás jött. Egy hét múlva megtapogattam az egyiket, össze is roppant az ujjaim között. Óvatosan visszaigazítottam, aztán nem bántottam. Három hét múlva - mikor itt volt a rokonság - szedtem egy tányérra párat, de nem nagyon ették (a fene az úri dolgukat). Eltelt a hónap és megkóstoltam.
Meglepően jó lett. A bőkezűen adagolt cukor ellenére nem lett émelyítően édes (csak úgy roszogott a fogam alatt), a citrom jól ellensúlyozza és a héj íze is prímán érezhető. A külseje roppanós, a belseje a főzés ellenére rostos, rágható. Ahol a kandírozott citromhéj a felszínre került, ott kicsit kemény lett. Hetven golyó lett, beosztom, egy időre elég lesz csemegének, aztán hamarosan készítek egy újabb adagot.
Akinek kedve van, tehet bele diót, bolondíthatja naranccsal (ami egyébként jól illik a répához), kakaóval, vaníliával, édesítheti mézzel. A cukorpótlót nem ajánlanék, nem biztos, hogy összeáll vele.
