Ez az étel még a nyári hőségben készült, de hidegben is aktualis!
Feleségem rozé kacsamellet kért (pedig minden húst jól átsütve eszik)! Kacsa már nem volt a csodahüttőben, de libamellet találtam - akkor ezt sütöm meg neki szaftosra.
Soha nem készítettem még, utánaolvastam hát. Minden recept a sütőben fejezi be a készítését. Odakinn tombol a hőség, én ugyan be nem gyújtom a sütőt! A lefedett serpenyőben is lehet 120C fokot előállítani.
Hozzávaló nem nagyon van:
- 1 hízott libamell
- só
- bors
- serpenyő
A libamellet papírtörölközővel leszárítottam, majd a zsíros bőrét óvatosan bekockáztam, hogy a húst ne vágjam meg. Megszórtam frissen darált borssal, sóval mindkét oldalát. Kiköltöztem a teraszra a szerszámokkal. A serpenyőt az indukcióson felhevítettem 200C fokra.
A forró serpenyőbe tettem a mellet a bőrével lefelé. Amikor kiengedte a zsírját, azt leöntöttem egy tálkába. 2 perc múltán megfordítottam a másik oldalára, ahol további két percet töltött a forró edényben. Ezután még az oldalait is megkapattam. Megvártam, míg lehül a serpenyő 120 körüli hőfokra, majd befedtem.
A rezsót beállítottam 100C tartására (ez kb 110C-t jelent), és 13 percig hagytam ebben a melegben. A húst kivettem a serpenyőből, becsomagoltam alufóliába 15 percre, majd deszkára tettem.
Felszeleteltem félcentis szeletekre.
Saját szaftjával meglocsolva kenyérkékkel, olajbogyóval és zöldpaprikával megettük.
Bevált a serpenyő sütőnek való használata! Ha tényleg rozét készítettem volna, 10 perc is elég neki a fedő alatt. Feleségem nem tiltakozott a libává változott kacsa miatt.
Akár kacsamell is lehetett volna!