• Már megint túlfahéjaztad a csilis babot! És a csokoládé is túl sok benne. – mondja a fiam aki legszívesebben a paprikás krumplit is Nutellával enné, most meg túl csokis neki a csilis bab.

Mivel él-hal a marhahúsért, a babot viszont semmilyen egyéb formában nem vesz magához, megtanultam autentikus csilis babot készíteni. Darált marha, bab, kukorica, csili, paradicsompüré, hagyma, egy löket fahéj, két kocka jó minőségű étcsokoládé. Apa vagyok, nem hülye, ezért a bab és a kukorica konzerv (amit egyszer már jól megcsináltak mások, minek görcsöljek vele). A paradicsomból viszont nem engedek, az az anyjuk saját keze munkája. Sűrű, harsány élénkvörös befőzött Nyár. Ebből csinálok egyszerre legalább 3-4 litert, mert ha beszabadulnak a haverjai, a zománcot is felkapargatják a lábos aljáról. (Ezért főzöm mostanság öntöttvasban). Erre mondja most nekem, hogy túlfahéjaztam a babot. Én. Akinek a keze olyan biztos, mint Gojko Miticnek a Nagy Medve fiaiban. Én SOHA nem rontom el a babot. Az én csilis babom erős, masszív, egyszersmind lágy és selymes, mint egy prémium német WC-papír. Kikértem magamnak. Sebaj, mondja erre, majd feljavítjuk, és rácsap egy kanál tejfölt, meg ráreszel egy félökölnyi parmezánt. Azt mondja, ezt egyébként is így kell enni. Ott állok mint egy faszent, az atyai tekintélyem meg valahol Vlagyivosztokban.

Kérdem én erre, hogy a csilis bab ugye mexikói étel? Ja, mondja ő tele szájjal. És kérdem én, hány mexikói muchaco-t láttál te már tejfölös vödörrel szaladgálni? Vagy bárki mást Közép-Európán kívül? Vagy én vagyok teljesen hülye? (A parmezánról még nem is szólva). Nem érdekes, -mondja, ezt így kell enni és túl van fahéjazva, de már jobb.

Tegyen már valaki igazságot, kérem szépen.