Még húsvét táján történt, hogy két szép vadkacsa bújt ki a csodahüttõbõl (Isten áldja az ajándékozóját!). Gondoltam, hogy most pedig csakazértis pekingi kacsaként fogom elkészíteni. Olyant még soha nem alkottam, ezért komoly irodalmazásba fogtam a témában.

Minél tovább olvastam, annál jobban elkeseredtem. A legtöbbet a Bûvös szakács cikkébõl  tanultam. Ez a munka legalább négy nap. Kéne egy 300-350 fokos speciális kemence, egy kompresszor vagy nagyobb pumpa, hajszárító vagy ventillátor meg minden furcsaság hozzá ...

Nahát errõl szósenincs. A sütõm max 220C-t tud varázsolni (el is kéne egy gázszerelõt csalogatni, hogy vegye nagyobbra a maximumot és kisebbre a minimumot), ezzel kell élnem.

Elõször is a kacsa bõrét kompresszorral vagy pumpával fel kellene fújni, hogy elváljon a testétõl. Mivel az egyetlen pumpámon csak nevetett a kacsabõr, kézzel alányúltam, ahol tudtam. Ezután több menetben le kell forrázni a kacsát. Ehhez a mosogatóra tettem egy rácsot, amire a madarakat fektettem.

Teavízforralóban forraltam ötször vizet, amivel leforráztam a bõrét. Minden forrázás után megtörölgettem, és hajszárítóval megszárítottam. Ezután konyak híjján egy üveg barackpálinkát vettem elõ a 65 fokosból.

A pálinkával a lelkesedésemet próbáltam szinten tartani, de leginkább a kacsát masszíroztam, hogy a bõre még jobban kiszáradjon. 4 órán át hagytam száradni a madarakat. A cél, hogy pergamenszárazságú legyen! Amíg az alkohol párolgott, mézet, sót, juharszirupot és sherryecetet elegyítettem kis láng felett. A megszáradt kacsabõrt ezzel az édes, sűrű sziruppal kenegettem. Irtó vicces volt, mert nem fogta be, hanem összeugrott gyöngyökbe a szirup a zsíros bõrön. Vagyis a szárítási manõver sikertelen volt.

Azért valamennyit felvett a bõr, mert közben is szárítgattam a hajszárítóval.

Ekkor kivittem a hideg kamrába, és 12 órára magárahagytam, hátha tovább szárad, de minden esetre biztos, hogy pácolódik.

Másnap lemostam róla a mézes pácot, mert a család nem lelkesedik az édesített húsokért. Megtöltöttem a madarak hasát zöldfûszerekkel a kertbõl (fõleg kakukkfü, de egy kis oregano is került), és a sütõtepsi rácsára fektettem õket. Fedaraboltam 2 kilónyi hámozott krumplit, 70 dekányi vereshagymát, és egy alaposan megzsírozott tepsibe sózva összekevertem. Volt egy fél kilónyi barna csiperkém is, amihez fehér és feketeborsot, sok vajat, fokhagymát és kakukkfüvet készítettem elõ. Egy jénait kivajaztam és beleszórtam a fokhagyma és a kakukkfü egy részét.

Erre rátelepítettem a megmosott gombákat kalapjukkal lefelé. Sóztam, borsoztam és vajat daraboltam a tetejére. Mindkét tepsit betoltam a sütõbe, és egyszerre átsütöttem õket.

A kacsát a szomszédasszony sütõjébe vittem, hátha neki melegebb (és nálam meg nem fért már be). 2 óra alatt csodásan megsült!

Megkentem egy kis mézes maszattal, és a saját sütõm grilljében rápirítottam, majd a filézõkéssel tettem az asztalra.

Bár palacsintát nem sütöttem hozzá, de vékonyra vágott zöldséggel (uborka, újhagyma és retek) készültem.

Jött az igazság pillanata, fel kell szeletelni. Szomorúan jelentem, hogy nem lett olyan ropogós a bõre, mint a pekingi kacsának :(

Azért elfeleztem, hogy majd így fogok mindenkinek osztani belõle.

Krumplit, a zöldséget és gombát is (annak, aki kért) tálaltam a kacsaszeletek mellé.

A pekingi kacsa hagyományaihoz ragaszkodva, a lefarigcsált csontvázból levest fõztem, mert az így dukál (viszont azt már nem fényképeztem).

Tanulság 1: A vadkacsa nem adja olcsón a bõrét

Tanulság 2: A pekingi kacsák 2,4 kg-os, külön erre a célra kitenyésztett madarak

Tanulság 3: Csak akkor fogjunk bele, ha az elsõ két tanulságot tudomásul vettük, valamint van nagyon forró sütõnk, szárítóhelységünk és sok-sok idõnk hozzá.

Ezek nélkül csak egy nagyon finom sült kacsában lesz részünk.

Nem véletlen, hogy ez az étel akkora becsben van még Pekingben is!