Nem volt szerencsém idén a gyökerekkel. A sárgarépa és a petrezselyem igen ritka szép lett, a paszternák a gerillakertben viszont ki sem kelt. Július közepén jó mélyen felkapáltam a helyét, szépen elgereblyéztem, és vetettem egy sor karalábét meg egy sor kerékrépát. Megszórtam egy kevés NPK műtrágyával, két bő marék kapormaggal, aztán vártam az esőt. Várhattam én, kuka meleg jött, nem eső, augusztus végén könyörült meg rajta az időjárás, és esett értékelhető mennyiségű csapadék. Nem is kellett több, a kerekrépa magok nyilván térdelőrajtban várták a nedvességet, mert viharos sebességgel bújtak ki a földből, és nyújtóztak az ég felé. A karalábét viszont megette a rosebb, nem élte túl a sivatagi klímát. A szeptemberben lehullott közel 150 mm esőnek hála a növekedés töretlen volt, bár a hűvös reggelek azért már visszafogták a tempót.
A hosszú hétvége előtti pénteken hozták a ganét. Előző nap elmentem a gerillakertbe, hogy átvigyek pár szerszámot a trágyahordáshoz az új kertbe. Végigjártam a kerekrépát. Szép volt, egy-két öklömnyi példány is akadt már köztük. A kapor is kiserkent, jókorára megnőtt, éppen jókor, mert ígértem valakinek egy csokorral. Elvittem a szerszámokat, kicsit dumáltam a szomszéddal, akivel felesben hozattuk a ganét, aztán nekiveselkedtem, és kinyűttem az összes paradicsomot, tököt-babot, karót. Kihordtam mindent, csinos kupacba rendeztem. Kinőtt a galambbegy saláta is az ősszel elszórt magból, szedtem egy zacskóval. Hazafelé menet ismét a gerillakert felé vettem az irányt, a kaporszedést elintézendő. Csipegetem a zsenge szárakat, nézem a kerekrépát. - Basszus, valami nem stimmel. - Míg odavoltam, valaki leszedte a répa javát. Dühödten csörtettem végig az elhagyott kerteken, de semmi nyomát nem leltem. Sietős lehetett a dolga, nyilván szárastul belegyűrte a szatyrába, vitte el. Nagyjából sejtem, ki lehet a hunyó, de rajtakapni még nem sikerült. Egy darabig dúltam-fúltam magamban, aztán leszedtem, ami viszonylag szebb volt, hazavittem, és kivágtam az erkélyre.
Na, ebből a kerékrépából lett fasírt a hétvégén. Nyilván a többségnek már tele van a hócipője a leglehetetlenebb alapanyagokból készült ételeimmel, de ezeket a kényszer szüli, és talán másnak is adhat ihletet.
Hozzávalók:
- 50-60 dkg különféle zöldség
- 5 zsemle
- 2 kisebb fej vöröshagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 2 egész tojás
- 0,5 dl étolaj
- 2-3 dl tej
- só
- fekete bors
- piros paprika
- szükség esetén némi zsemlemorzsa
Mikor Szépszeművel kitárgyaltuk a hétvégi étlapot, erősen csóválta a fejét, amiért bő olajban terveztem kisütni a fasírtot. Hogy az mennyi olajat fel fog színi, aztán tocsog majd benne nagyokat. Győzködtem én, hogy nekem elég egyféle mumussal leszámolni, nem kell egyből az összes ellen harcba indulni, de csak csóválta rosszallóan. Így maradt a belekevert olaj és a sütőpapír. Majdnem tökéletesen be is vált.
A zöldségeket meghámoztam. Kicsit keveselltem az alapanyagot, hozzácsaptam a hűtőben árválkodó negyed zellert is.
A zsemléket felkarikáztam, meglocsoltam tejjel, és hagytam dagadni.
A répákat, a zellert és a vöröshagymát a V-Gyula legfinomabb részével lereszeltem, megsóztam, és hagytam állni 10 percet.
Hozzáadtam a kifacsart és összenyuszkolt zsemléket, ráreszeltem a fokhagymát, kicsit még sóztam, megborsoztam, megpaprintottam, beleöntöttem az olajat, és beleütöttem a két tojást is. Alaposan összegyúrtam. Kicsit híg lett, ezért két jó marék zsemlemorzsával sűrítettem. Esküszöm, csak maszatos kézzel nem tudtam fotózni, utána meg elfelejtettem.
A tepsit kibéleltem sütőpapírral, és elővettem a legnagyobb pogácsaszaggatómat. Az eszköz hajdanában ananászkonzerv doboza volt, abból készült valami rég elfeledett pogácsaprojekt számára. A szaggatót a papírra tettem, belemertem egy jó kanál masszát, elegyengettem, és lehúztam a formát. Egy tepsire kilenc darab fért rá, két tepsire való lett.
Az első adagot csak simán betettem a harmadik emeletre. 10 percig négyes fokozaton sütöttem, hogy kicsit megkapja a hő, ne folyjon szét. Mint kiderült, esze ágában sem volt szétfolyni. Utána jött 20 perc hármason, de igencsak elkezdett pirulni az alja, a teteje viszont még puha volt, ezért levettem kettesre, úgy fejeztem be. A második adagnál betettem a tepsi alá a régi alumínium tepsit, hogy ne érje alulról közvetlenül a hő. Hármason kezdtem neki, még fél óra múlva sem akart sülni. Kivettem az alsó tepsit, és hármason befejeztem.
Az első sütésnek a közepe maradt kicsit szívós, a másodiknak az alja sápadt. Lehet, hogy bő olajban kisütve tocsogna valamelyest, de az biztos, hogy prímán meg lehetne pirítani minden oldalról.
Rizst főztem hozzá, meg egy csilivel és fokhagymával ízesített, tátrai rablóval turbózott sajtmártást. Jó volt, talán a legjobb fogás, amit eddig kerekrépából kihoztam. Nem hús, még mindig nem, de lassan eljön annak is az ideje.
