Megirigyeltem Waka akcióját, meg musthoz is jutottam, tehát mustárokat kell készítenem. A többesszám jelen esetben kettõre vonatkozott, mert ez még csak egy kisérlet.

Évek óta pakolok ide-oda több doboz klasszikus angol mustárport, ami az alapja a kedvenc mustáromnak, a Colemans-nak. Ezen kívül van egy üvegcsényi kommersz mustárpor a Hannaford nevû élelmiszeráruházból, az USA-ból. Vettünk ugyan Wakával az Ázsia Bt-ben barna mustármagot, de az istennek nem találom sehol, ezért az kimarad.

Itt az alkalom összehasonlítani õket. Természetesen minden más fûszer azonosan került mindkettõbe:

• 40 g mustárpor
• 10 g mustármag (hazai)
• 1,25 dl must
• 1 dl fehérbor
• 1,5 ek fehérborecet
• 3 ek langyos víz (szükség szerint)
• 1 késhegynyi gyömbérpor
• 1 késhegynyi fehérbors
• 3 késhegynyi kurkuma
• 1 késhegynyi cayenne bors
• 2 késhegynyi só

Persze a képen nincs ott minden, de a lista a mérvadó.

Elõször is feltettem a mustot és a bort is egy-egy üvegedényben a gázra besüríteni. Hogy miért nem egyetlen edénybe tettem? Hát azt én se tudom :) Mindkettõt a harmadára redukáltam. A must egész sûrû szirup lett (19,5 cukorfokos must volt)! (a mért súlyokban benne van az edény súlya is.)

A must rendesen habzott a fõzés alatt - mellette kellett állni kanállal, hogy ki ne fusson.

A mustármagot a mozsárba öntöttem, ahol hosszas munkával középfinomra sikerült megtörnöm. Persze messze nem annyira símára, mint a bolti porok, de viszont állítólag a frissen tört mustármagban van az erõ!

Ezt még átszitáltam, és a maradék szemeket is megzúztam, csak nem fotóztam.

Két egyforma 2 decis befõttesüvegbe mértem ki a hozzávalókat. Az eltérõ színek ne zavarjanak meg, az csak a sorrend miatt látszott az egyikben vagy a másikban.

Alaposan összeráztam, hogy elkeveredjen, majd belekanalaztam az ecetet, a sürített must felét (2,5 ek), a sürített bor felét (2 ek) és összekavartam egy-egy kiskanállal.

Mivel nagyon sûrûek lettek, 2-2 evõkanál vízzel még felhigítottam õket.

Félretettem lezárva a hûtõbe, hogy összeérjen, mert így még nem tudok véleményt nyilvánítani. Annyi már most biztos, hogy nagyon csípõs lett mindkettõ, viszont a Colemans állaga símább, mint a Hannafordé.

Most, hogy írom a cikket, jut az eszembe, hogy bizony a só kimaradt belõle. Gyorsan utántöltöttem, a keveréskor meg kiderült, hogy már besûrûsödött, tehát még egy-egy evõkanál vizet is belekevertem.

Mustárt persze lehet csak magból is készíteni, de annak porításánál figyelni kell, nehogy felforrósodjon, mert hajlamos a megkeseredésre! Ha túl csípõsnek ítéljük, fel lehet forralni, amivel sokat csökkenthetõ az ereje.

Eltelt 4 nap, muszáj volt megkóstolni! Vettem egy csomag nádudvari Debrecenit, mert rákívántam. Az meg kért hozzá mustárt is. Hát legyen! Itt a próba ideje. Feleségem is benevezett a tesztbe, lévén mustárrajongó. Neki nem árultam el, melyik a melyik.

 A Colemans alapú mustár vitte a pálmát! Lényeges eltérés nem volt, ám ennek selymesebb a textúrája és jobban harmonizált a must édességével. Szerencsére van még vagy 40 deka ilyen porom, meg lehet kapni is a Culinárisban (vagy a Hegyvidék procc delikátjában).

Rendesen "tiszticcsa" az ember orrát ...