Továbbra is a kedvenc fõzelékem, sajnálom azokat, akik nem szeretik. A régi (immáron 25 éves) Börner V szeletelőm teljesen felmondta a szolgálatot. Még az is lehet, hogy öregebb volt, mert az USA-ban garázsvásáron vettem anno '90-ben. Eltört a középsõ merevítõje, emiatt a nyomástól függõ vastagságú dolgokat gyalult. Vettem hát egy újat (meg egy teljes garnitúra Microplane reszelõt is), amit a nagylyány hazahozott nekem a nagy tó túloldaláról. Okvetlenül fel kell avatnom, amire egy szép fiatal spárgatök ideális alany!

Ha még azt is hozzáteszem, hogy tele a veteményem üde kaporral, akkor érthetõ is a tökfõzelék választás. Mivel legutóbb sikeres voltam a megfõzésében, most is a feleségem távollétét használtam ki a kisérlethez (ha nem sikerül, feltûnésmentesen megeszi a kutya - nyoma sem marad :).

A legfontosabb pedig, hogy néhányunknak purin és szénhidrát problémáink vannak, amire ez a főzelék remek gyógyír.

Már csak a többi hozzávalót kellett összeszedni:

• 1 kg fiatal spárgatök (lehet nagy cukkínit is használni)
• 3 dl jófajta tejfel (ez házitejfel volt)
• 1 nagy csokor friss kapor
• 1 kisebb vereshagyma
• 4 ek kacsazsír (vagy libazsír vagy vaj)
• 1 csapott ek liszt (de az is elmaradhat)
• 1/2 citrom reszelt héja
• 3 dl húsleves vagy alaplé vagy mindkettõ
• 1 ek 20%-os ecet
• 1 kk pirospaprika
• 1 zöldpaprikacsuma (mert az mindenbe kell)
• 1 ek só

Eredetileg jóval több lisztet készítettem ki, de visszaöntöttem jó kétharmadát. Nem kell annyi a fõzelékbe, és nem is ehetném! Elõször is kifentem a Santoku késemet, mert valaki már megint kicsorbította. Felkockáztam a hagymát picire és beletettem a zsírba kislángra párolódni. Meghámoztam a tököt, amit nem is kellett volna, olyan üde volt, dehát a szokás nagy úr. A kimagozáshoz most karalábévájót használtam evõkanál helyett - mindkettõ megfelelõ eszköz, de az előbbi még éles is. Ezek után lássuk, hogy teljesít az új V gyalu. Az a régi jó tulajdonsága, hogy nagy edényre téve egyenesen beleszeli a zöldséget elveszett annak árán, hogy csúszásmentes gumiláb került az elejére. Sebaj, több is veszett már Mohácsnál, majd átalakítom kicsit. Így azután a nagydeszkára gyalultam, ami annyiból hasznos is volt, hogy ott helyben háromra vághattam az igencsak hosszú vékony szálakat. Panaszkodást félretéve szép munkát végzett: egyenletes és igen szép julient készít. Sõt: még felezni is lehet a szelet vastagságát, ami talán salátához lenne jó pl. sárgarépából.

A tököt megsóztam a soknak hangzó sómennyiséggel, meg ráöntöttem az ecetet is és jó alaposan átkevertem, hogy jusson mindenhova. Az ecettõl roppanósabb marad a tök a fõzés alatt, a só kicsit kiszívja a levét (és mindkettő íze is passzol a főzelékhez)!

A kapor két csomóban volt: az elsõt még egy hete szedtem fel, amikor gyomláltam a petrezselymet, és papírtörölközõben+celofánzacskóban vészelte át ezt az idõt a hûtõben. A másodikat öt perce csipkedtem le az uborkában növögetõ - immáron méretesebb - növényekrõl. (Ahhoz képest, hogy tavaly egyáltalán nem nőtt kapor a kertben, most igencsak elburjánzott!) A régebbit alaposan átmostam folyó víz alatt, mert gyökeres és lehet, hogy homokot is hordoz magával. Levágtam a gyökereket és nagyon apróra szecskáztam. Amikorra a hagyma már szépen megpuhult, hozzáadtam a kaprot is.

Picit megpároltam, majd a liszttel elkevertem. Persze rögtön leragadt az edény aljára, hisz volt még víz a párolt zöldségekben - nem rántás ez így, csak egy sikertelen staubolás. Nem baj, majd kifõ meg feloldódik, ha több levet kap. Kinyomkodtam a besózott tököt és beletettem a zsírba azt is, hogy majd összepárolom. Kicsit nehéz volt felkapirgálni az aljáról a leragadt kaprot, de azért sikerült. Hozzáadtam hát a mirelit besürített alaplevet (ez a kis kocka 3 dl sertéscsontalaplé összes alkotóját tartalmazza mínusz 2,7 dl vizet :). Gyorsan kiloptam egy nagy merõkanálnyit a kacsaapróléklevesbõl és azt is hozzáöntöttem a tökhöz. Na így már lehetett keverni, meg fel is oldódott a lábas fenekérõl az a kis liszt is. Raktam hozzá egy csapott kávéskanálnyi pirospaprikát, hogy ne legyen már olyan hóka színe az egésznek.

A tejfelbe beleszórtam a reszelt citromhéjat. Még, mikor lehetett olcsón kapni biocitromot, lereszeltem nyolcnak a héját és egy kis jégkockatartóban a csodahüttõ gondjaira bíztam. Azóta is örömmel járok rá! Reszeltem rá kis szerecsendiót, kipróbálandó a legfinomabb Microplane reszelõt, amivel persze sikerült a végén belepottyantani a tejfelbe a dió maradékát. Ez a reszelõ nem alkalmas a maradék, vékony szerecsendió továbbreszelésére puszta kézzel csúnya hámsérülés nélkül. Nem véletlen, hogy van külön kézvédõ feltét is hozzá. Nagy baj azért nincs - lemostam a darabkát, leszárítottam papírtörlõvel és mehet vissza az üvegbe nagytestvérei mellé.

Összekutyultam a tejfelt az ízesítõkkel, majd a tökhöz öntöttem. Kicsit sûrûnek és sótlannak itéltem, ezért a kinyomott töklevet is hozzáadtam (csakúgy, mint az elõzõ tökfõzelékemnél). Úgy tûnik, erre eleve fel is kell készülni, és még véletlenül se öntsük ki az ecetes-sós töklevet, kell az bele!

Fõzögettem-kóstolgattam egy darabig - tán tíz percet is. Ekkor gyorsan megaprítottam a frissen szedett kaprot is. A szárát különválasztottam, de azt is megvágtam. Beleborítottam a megfõtt tökbe. Meg a szárát is. Kaporimádók megértik, miért tettem mindezt: frissen aprított kapor, meg a roppanós apró szárdarabkák ízétõl a mennyekben érzem magam!

Azon frissiben tálaltam magamnak és gyorsan meg is ettem a tányérnyit.

Még az sem zavart, hogy nem készítettem semmi feltétet hozzá.

Ja de mégis! Sütöttem rá egy kis kolbászcsipszet. Jól mutat a piros korong a fehér fõzeléken.

Nem tudom, feltûnt-é, de sehol nem hivatkoztam a paprikacsumára. Hát bizony elfelejtettem beletenni! Szóval lehet anélkül is készíteni (bár a kacsalevesben volt, hisz paprikacsuma mindenbe kell :).