A múltkoriban már sütöttem kuglófot. Mivel formám nem volt hozzá, az egyik kedves kollégától kértem kölcsön egyet. Februárban aztán névnapomra meglepett eggyel. Azóta szemeztem vele (a formával), és lázasan keresgéltem valami receptet. Mivel a spájzban több tábla étcsokoládé hányódott, a fő irány adott volt. Az sem volt utolsó szempont, hogy valami igazi finomság legyen, amivel Kistesót is el tudom kápráztatni, vagy legalább egye egy kicsit a sárga irigység. Végül ezt a receptet használtam fel alapként, pár apró módosítással, és az eredmény pazar lett.
Apropó, apró módosítások. Földimogyoró helyett törökmogyorót használtam, ha már egyszer itt hever az erkélyen pár kiló. A karamellt tej helyett tejszínnel főztem, ugyanis a kenyérboltban gyakran kapni féláron lejárat közeli Cserpes tejszínt, a fagyasztóban remekül elvan, és erre a célra kiválóan alkalmas (habot biztosan nem lehetne verni belőle). A karamellbe nem került vaj, egyrészt, mert elég zsíros a tejszín, másrészt, mert elfelejtettem. Végül a fűszerkeverék is kimaradt, nekem valahogy nem passzolt hozzá.
Szóval a hozzávalók a tésztához:
- 10 dkg búzafinomliszt
- 10 dkg cukor
- 10 dkg vaj
- 4 tojás
- fél zacskó sütőpor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 20 dkg étcsokoládé
- 2 csipet só
A karamellöntethez:
- 3 púpozott evőkanál cukor
- 0,33 l tejszín
- 2 dkg vaj (ha nem felejtjük el)
A csokoládéval kezdtem. A vajjal együtt egy zománcos tálban egy lábas víz fölé tettem és kis lángon melegítettem. Míg a többi hozzávalóval ügyködtem, néha megkevertem.
A formát kivajaztam és - bár az eredeti recept nem írta - ki is liszteztem, aztán félretettem. A lisztet összeszitáltam a sütőporral, megsóztam.
A tojásokat szétválasztottam, a sárgájához adtam a cukrot és a vaníliás cukrot, aztán kézi habverővel jó habosra kevertem.
Időközben a csokoládé is megolvadt, simára kevertem a vajjal, és félretettem kicsit hűlni.
Mikor a csokoládékrém langyosra hűlt, egy csipet sóval kemény habbá vertem a tojások fehérjét is.
Nekifogtam az összeállításnak. Először a tojássárgáját öntöttem a csokoládéra és alaposan elkevertem.
Ezután a liszt következett, több részletben. Időközben a keverőlapátot is kicseréltem egy olyanra, amivel később könnyebben ki tudtam kotorni az anyagot a tálból.
A következő művelet a tojásfehérje hozzáadása volt. A liszttől olyan sűrű és nehéz lett a massza, hogy el nem tudtam képzelni, hogyan lesz ebből épkézláb sütemény. Négy részletben adtam hozzá, óvatosan beleforgattam, végül egészen biztató lett az eredmény.
Átöntöttem a tésztát a formába, ügyelve rá, hogy az oldalára ne nagyon csorgassak belőle. Hármas fokozaton - a szokásos öreg tepsit alápakolva - negyven percig sütöttem, majd még tíz percig egyesen szikkasztottam.
Amikor a tűpróba szerint már jó volt, kivettem és drukkoltam. Végül nem esett össze, nagyon jó lett az állaga.
Hagytam egy órát hűlni a kuglófot, addig megpirítottam a mogyorót, ledörzsöltem a hártyát róla, végül mozsárban egy kicsit megtörtem, olyan rusztikusra, ahogy Jamie mondaná.
Elkészítettem a karamellt. A cukrot kis lángon megolvasztottam és felöntöttem a tejszínnel. Lett is ribillió rögtön, a tejszín sistergett, a cukor felpúposodott, majdnem kimászott a lábosból. Aztán persze lecsillapodott, én meg vadul keverni kezdtem, hogy feloldódjon a leragadt cukor.
15 perc folyamatos kevergetéssel szép sima krémet főztem. Na, itt kellett volna beletenni a vajat.
Szilikonos ecsettel elkezdtem felhordani a masszát. Lecsorgott. Vártam, míg hűlt és sűrűsödött valamennyire, így végül szépen megállt, de most meg a mogyoró pattogott le róla. Aztán persze minden ügyeskedés ellenére lefolyt a karamell nagy része. Annyi baj legyen, mindenki kapott egy kanálkával a süteményére.
Megint piszok jól főztek nálunk, omlós, édes, és kellőképpen tömény lett, hogy egy szelet elég legyen a legfalánkabbnak (nekem) is.
