Egy augusztusi délután csörgött a telefon. Kistesó.
- Szia! Tudod mit kellene csinálni?
- No mit? - kérdeztem, és elkezdett felállni a szőr a nyakamon.
- El kéne menni gombát szedni.
- Hát az tényleg remek lenne, és úgy nagyjából, mégis hova?
- Hát G és S közé.
- És ott van gomba?
- Hát a munkatársam arra szokott futni, és látott embereket gombát szedni.
- Embereket látott vagy gombát is?
- Ott mászkáltak a réten, biztos nem szamócát szedtek, mert az már le érett.
- Rendben, akkor menjünk.
- Akkor nézz valami buszt, ami arrafelé áll meg, aztán szombaton reggel megyünk.
Megnéztem a menetrendet, visszafelé is kerestem buszt, lejegyzeteltem egy árkus papírra.
Szombat reggel aztán korán keltem, jól bereggeliztem, és elindultam. Összefutottunk a sarkon majd elgyalogoltunk a buszpályaudvarra. Faluvégi megállóban szálltunk le, síri csend. Az ég szürke volt, vastag langyos köd ült a tájon. Az út bal oldalán sűrű bozótos egészen a Bakonyig, jobb oldat kötésig érő susnya.
Kistesó meg Öcsi váltócipőt húztak, aztán nekiálltak szendvicset készíteni.
- Te, nincs egy késed?
- A kerti kiskés van nálam - mondtam-, de elé maszatos.
- Jó lesz az is.
Elővettem a jobb térdzsebből a kiskést, amolyan mindenes, a kertben azzal nyiszálok, amit kell, evéshez van bicska, de azt nem hoztam, elvégre nem enni jöttem. Ásványvízzel leöblögették, összedobtak két szendvicset, aztán, miközben majszoltak, elindultunk az út szélén.
- Itt lemehetnénk a rétre - mondta Kistesó, úgy fél kilométer után.
Lementünk. Tökig ért a harmatos dudva, tíz méter után csatakosra ázott a nadrágom és a bakancsomban szörcsögött a víz. Kisvártatva egy egész őznyáj riadt fel úgy tíz lépésnyire, de abban a dzsungelban egy elefántcsorda is simán elbújhatott volna. Egyszer csak kiértünk egy gyérebben benőtt részre, és Kistesó öt lépés után talált egy csokorra való szegfűgombát. Szétváltunk, és elkezdtük átfésülni a területet. Lucernaföld lehetett hajdan, imitt-amott még akadt belőle mutatóban, de a fű már nagyrészt visszahódította a földet.
Nem ragozom. Három órán keresztül szedtük a gombát megállás nélkül. Csak akkor hagytuk abba, mikor menni kellett, mert már csak húsz percünk volt a buszig. Közben kisütött a nap, lekívánkozott rólunk a kabát és a pulóver is, szépen főttünk a fülledt melegben. A terület sarkán végül találtunk egy kis földutat, azon aztán kényelmesen ki tudtunk baktatni az aszfaltig.
Egy gyors cigire volt idő, aztán jött is a busz, felszálltunk. Alaposan megnéztek minket. Mint három menekült, derékig vizesen, tele mindenféle ragadós maggal, és három kosár gombával.
Egy óra tájt értem haza, ettem pár falaltot gyorsan, aztán nekiláttam a gombapucolásnak. Négy óra lett, mire végeztem, a szárát már szedéskor lecsipkedtem, csak a sok apró mindenfélét kellet kiszedegetni a lemezek közül, meg kiválogatni a férgesét, no meg vagy tízszer átmosni. Egy adagot félretettem levesnek másnapra, a többi ment a fagyasztóba.
Ebből vettem elő minap egy csomaggal, főztem egy gombás-tejszínes spagettit.
Egy közepes fej vöröshagymát megpirítottam némi olajon, majd rádobtam egy gerezd finomra reszelt fokhagymát is.
Hozzáadtam a kiolvadt gombát a levével együtt, sóztam, és egy kiskanálnyi házi csilikrémmel ízesítettem.
Aláöntöttem még egy kis vizet és fedő alatt kb. 15 perc alatt puhára pároltam. Közben feltettem forrni egy jókora lábas vizet, amibe egy evőkanál sót dobtam.
A gombához 2 dl tejszínt adtam és kicsit kiforraltam.
Kifőztem a spagettit, beleszedtem a gombás raguba és alaposan összekevertem.
Nagyon finom lett, négy evésre szántam, de a negyedjére már csak kóstolónyi adag maradt. Két főzetre való gomba van még, egy leves még biztosan lesz belőle, a többit majd meglátjuk.
