Ismét elérkezett a szokásos "gyerekek vasárnapja", amikor valami finommal rukkolok elõ.

Feleségem felbiztatott, hogy süssek roastbeef-et: egyben sült marha fehérpecsenyét, ami mindig nagy siker. Akkor lehet krumplipürét is fõzni, mert amúgy nem nagyon eszik a család krumplit.

Feladat kiadva, irány a madaras húsért. Ott van hentesrészleg, ahol mindig kaptam szép darabot a hentesektõl az üvegfal mögött. Egy ideje nem csak hogy nem láttam fényt a hentesrészlegben, de hentest sem :( Kijött éppen egy árufeltöltõ egy nagy kocsinyi csomagolt hússal, azt kérdeztem, van-é neki egyben fehérpecsenyéje. Sajnos nincs, mondta. Megszünt a hentes részleg, egy központi hentesüzembõl hozzák a csomagolt árut.

Ezt hívják pofáraesésnek, de azért nem adtam fel. A hazai multiban eléggé csunyácska szokott a hús lenni, irány Solymár, hamár amúgy is ott vagyok. Van ott egy kedvenc hentesem is, de most annak sem volt fehérpecsenyéje. Miért fordul ellenem minden, amikor kritikus a helyzet???

Hoppá: beugrott, hogy a feleségem szép húsokat szokott látni a Spar-ban, igaz kicsit drágábban, mint a madarasban. Van egy ilyen bolt Solymáron is, gyerünk oda. Gyönyörû száraz fehérpecsenye mosolyog a pultban, de felvágva.

Kérdem a hentest:

- nagyobb darab nincs?

Hátramegy, matat valamit, amikor meglátok egy fóliázott húsdarabot:

Visszajön egy igazán szép - szintén fóliázott - fehérpecsenyével, de nekem a szemem azon a borjún nyugszik csak.

- nagyon haragudna, ha inkább AZT a darab húst vinném el?

Nem vágta belém a bárdot :) Pedig a fehérpecsenye kilóját 3500-ért adta, míg a borjú csak 2800Ft volt. Ennyire baráti áron még nem láttam életemben borjút, naná, hogy hazahoztam!

Itthon azután elolvastam a cimkét, mert itt van olvasószemüvegem is, és 8 hónapos Holland borjúval volt szerencsém a csodahüttõt és a családot boldogítani. A fóliából persze azonnal kibontottam. A húst egy zsír és ín réteg vette körbe, aminek nagyon örültem. Az egyben sült marhának nagyon jót tesz a saját zsírja! Mivel csak 8 adagot kellett készítenem (estére vendégek is jöttek), ezért egy kilós darabot lemetszettem róla, arról lefejtettem az inas részt, hogy az jó lesz majd az egybensültnek és kiporciózva elrejtettem a csodahüttõben esõs napokra.

A feldolgozni szánt darabot kicsit megtisztítottam, és a lefejtett ínréteg társaságában a hûtõbe tettem a fõzés kezdetéig.

Kicsit lassan jutok el az összetevõkhöz, de most álljon itt:

• 2 kg borjúcomb darab
• 4 vereshagyma
• 4 ek szinesbors
• 2 ek feketebors
• 1 zacskó hagymalevespor (helyettesíthetõ összetört húsleveskockával)
• 1 zacskó olasz salátaöntet por (oregano, koriander, petrezselyem szárított keveréke)
• 1 ek Jamaikai Jerk fûszer (még nem fejtettem meg az összetételét)
• 7 szelet bacon
• 2 ek 6%-os borecet
• 6 ek olivaolaj
• 1 mozsár
• 2 méter húskötözõ spárga

Gyorsan feltettem a kis száraz teflon serpenyõmben a borsokat melegedni - már fáztak a konyhában. Tudom, rengeteg, de most ennyi kell!

Felkarikáztam a hagymákat 5-7 mm vastag karikákra, hogy megágyazzak a húsnak a fedeles jénai tepsimben.

A borsok már illatot árasztottak, mentek hát a mozsárba a hagymalevespor és a Jamaican Jerk fûszer társaságában. Addig csépeltem, míg a borsok mind meg nem törtek. Azért õrölt borsot nem ütöttem belõlük.

Akkor essünk neki a húsnak. A filézõkéssel leberetváltam az inas/zsíros részt róla vigyázva, hogy egy darabban maradjon. Vastagon megszórtam a megtört fûszerkeverékkel: az összeset rátettem minden oldalára. Rátettem 3 szép bacon szeletet, majd visszahelyeztem a lenyúzott ín/zsír lapot. A másik adag húsból levett hasonló anyaggal beburkoltam a hús további oldalait is. Ezután szépen megkötöztem a madzaggal, hogy ne kóvályogjon az ín bevonat (nomeg annak kellett a rengeteg borsot a helyén tartania).

Most, hogy már elkészült a csomagolt hús, elérkezett a tepsibe illesztés ideje. Rátettem a hagymaágyra a húst. Betakartam 4 szelet baconnel. Körberaktam a többi hagymával, meg a tetejére is ügyeskedtem néhány karikát. Az olasz salátaöntetport összekevertem az ecettel és az olajjal, majd alaposan felráztam. Jó sûrû emulzió lett belõle, aminek a 2/3-át (nem AZT!) rálocsoltam a húsra. A végén megkapta a tepsi a tetejét, és ment a sütõbe 150 fokra.

Három óra múltán megsült már annyira, hogy érdemes volt megfordítani. Persze az alja még halovány, de majd most! 25 perc 220 fokos pirítás segített a színét helyreállítani. Ki is pateroltam egy nagy alufóliára, amibe alaposan becsomagoltam, hogy a szaftok valahogy visszaszivárogjanak minden részébe.

Harminc percet pihent a hús a fólia alatt, amig elkészítettem a szaftot. A hús levét és a hagymát botmixerrel simára turmixoltam. Nagyon sós volt, adtam hát hozzá ugyanannyi vizet és egy kávéskanálnyi kukoricakeményítőt. Ezeket összefõztem, mert kell a szósz (gravy az amerikaiak számára)!

Nekiálltam a húst felszeletelni kb 6-8 mm vastag szeletekre - vagy ahogy sikerült. Vágtam volna én véknyabbra is, de annyira omlós volt a hús, hogy szét akart esni. Megpróbáltam a borító ínnal együtt visszatenni a szeleteket a jénaiba, ahol már a szósz várta a húst - volt amikor sikerült! Egy réteg hús, egy öntés szósz. Elfogyott minden hús és szépen pihent a szósz alatt, aminek egy részét fel is szívta.

A tányérra egy szép adag krumplipüré került, amibe a minimerõkanállal kis krátert készítettem a szaftnak, mellé pedig a hússzelet került szintén szafttal.

A rengeteg bors persze megtette a magáét: kicsit csípett, de olyan omlós volt a hús, hogy szinte rágni sem kellett.

A fiam életében tán elõször fényes tisztára nyalta a tányért ...