Lehet, hogy nem is szalmakrumpli a neve, de én így emlékszem. Manapság csipsz néven látható a boltokban, zacskóban.

A képekbõl itélve tarját és hátszínt pácoltam be, majd sütöttem ki kései ebédre feleségvárónak.

Egyszerû, mint a faék, de gyorsan megvan és hálás a közönsége.

• 2 szelet tarja
• 2 szelet márványos hátszín
• 2 ek Lee&Perrins Worchestershire szósz (lehet szójaszósz is)
• 5 közepes krumpli
• olaj
• só, bors
• papírtörölközõ

A tarját kiklopfoltam, mert feleségem nem szereti, ha szaftos a hús. Sóztam, borsoztam és rácsepegtettem valamennyit a szószból.

A hátszíndarabokat érdekesen vágta a hentes, mert szálirányban volt a hús, ezért ezt is meg kell verni rendesen. Lehet, hogy nem is hátszín, hanem marhalapocka?

Szintúgy só, bors és szósz.

Az összes húst egymásra tornyoztam, hogy pácolódjanak kicsit a sütésig.

Már csak a körítés volt hátra. Mivel uborkasalátát is készítettem a frissen szedett uborkából, ezért az uborkagyalu kéznél volt.

Így esett, hogy inkább szalmakrumplit, mint hasábkrumplit készítettem. A gyaluval felszeleteltem a krumplit is 2 mm vastagra.

Amit ezután forró olajba dobáltam, mint amikor kártyát oszt az ember. Nem ragadt össze, csak annyi ment az olajba, amennyi kényelmesen elfért és az indukciós rezsó tartotta a 180 fokot. Azt mondják, le kellene szárítani a szirmokat, de ez szerintem csak úri huncutság.

A megpirult karikákat papírtörlõre szedtem, és kurmányunk előírásaival dacolva meg is sóztam.

Már csak a húsok kisütése volt hátra, amit kettesével végeztem egy serpenyõben kevéske oliva olajon

Idõre elkészültem, feleségem pont befutott farkas éhesen.

Ezt a krumplit nagyon régen sütöttem, mert mindig olyan limpi lett. Most már tudom, hogy sárgakrumpliból érdemes készíteni, nagyon fontos az állandó olajhõmérséklet, amihez persze elég sok olaj kell, és nem szabad egyszerre túl sokat tenni a sütõedénybe.

Most olyan lett, mint amire gyerekkoromból emlékszem.