A klasszikáját én is nagyon szeretem. Van benne finom pecsenyés, pirult, szaftos állag, gazdag töltelék, mellétetten pirulva is, benne megjelenik a máj, a gomba is esetleg, a zöldek szépen gazdagítanak és frissítenek. Remek, jó ízek, változatosság.
Külleme nyálcsordító, illata mámorító. Bor csúszik rá, kedélyes, könnyeden ünnepies és családias hangulatú.
Kiadagolása viszont nem egyszerű, szelése korlátozott, tölteléke köret pozíciót vesz fel, de önmagában mégse eléggé köret. Azonos részeken osztozni nemigen lehet. Ez ugyan nem baj, hiszen családonként már rég eldolhetett, ki mely kedves részt vár tányérjára.
De mi a helyzet, ha ezt az ételt mégis egyenlően szeretnénk osztani? Nagyobb a társaság, tálalás nehézkes, hát igen, fel se vesszük a menübe ezt a finomságot.
Cikkemmel e kérdést szeretném megoldani.
Ismerjük ugyebár, a kicsontozott töltött szárnyas módszerét. Jó is az, gyakorlatomban van is, de most egy picikét mégis tovább mennék.
Van itt egy szabadtartású madár. Ezt fogom ma saját borébe visszatölteni.
Ehhez nyúzni kell, mely műveletet a püspökfalat körüli késmozdulatokkal kezdek.
A combtőhöz hozzáférve, a forgót szétválasztva, megindíthatom a comb kifordítását.
Ez könnyen megy. Az alsó ízületet záródugónak meghagyom.
Továbbhaladva, könnyedén befejezem a nyúzást. A szárnyakkal nem foglalkozom, csekély tömegük, és a pecsenyelé létrehozása miatti szükségességük miatt.
A csontokról leveszem a színhúst, nagyobbacska kockákra vágom.
Minden alkotórészt előkészítek a töltelék összeállításához. Kezdem a hússal, amit kicsit elősütök.
Pecsenyelé következik, mert a töltelékbe szeretném visszajuttatni a pirult ízeket. A lehúsolt csontokat, némi gyökérrel ,szárnyaszsíron lepirítom, míg a vok alján nem képződik piros réteg.
Ezt borral oldom fel, majd felöntöm vízzel. Zsálya, rozmaring kerül bele.
Barna alaplémet besűrítem , majd leszűröm.
Vok edényem ki sem hűlhet, vagdalt májat pirítok röviden, természetesen borssal és friss majorannával.
Előzőleg gombászaton jártam, tavaszi rétgombát találtam.
Ezt belevettem a témába.
A gomba kakukkfűvel pirul, vajon.
A hozzávalók rendben.
Kenyérrel, tojással összefogom az elemeket, a pecsenyelé zsírját leveszem, ezzel kenegetőt készítek. A zselés rész javát a töltelékhez adom.
Töltögetés, formázás, bevarrás.
Sütöm, lökésszerű, közepes, nagy lángok váltakoztatásával. Így lesz kívül, belül jó. Kenegetés, hát persze.
Annyira sajnálom, hogy gépem épp most ment gallyra, megfosztván bennünket a szép tányérfotótól!
Sajnálom, de elmondanám, a töltött csirke így, szépen, szeltekre osztható és remek, nagy szemű mozaikjával, minden klasszikát felidéző ízeivel arra buzdított, osszam meg ezt veletek.
UPDATE!
Süllõcske - Anahita kiállítását segítve - újra sütötte ezt a csirkét, immáron egy (mûködõ) fényképezõgép és némi zsírban konfitált oldalas társaságában.
Elsõ nekifutásnak két madár is áldozatul esett, amelyek saját koporsóban ekhhmm római tálban érték el végzetük csúcsát.
Hogy azt is lássuk mily csodás mozaik készült belõlük, tekintsük meg a következõ képet, ahol néhány melldarabka között azért volt rendesen comb is, de a gomba és a májak is ott leselkednek:
Tálalása méltó lenne bármely sokcsillagos séfhez is:
Akinek pedig ettõl a táltól nem indul meg a nyálképzõdése, az ne olvasgasson gasztroblogot ...
Köszönjük a frissítést süllõcske!