Az az érzésem, hogy a karajcsontok álmodnak. Azt álmodják, hogy lassan forrásban lévõ vízben sok zöldség társaságában fürdenek. Sokáig. Ezt meg is hálálják a rengeteg íz kibocsátásával, és a csont rései közül kicsipegethetõ szétfoszló húsukkal. Felébredni pedig a kutya tálján ébrednek immáron lemeztelenítve.
Belé is fogtam egy ilyen álomba:
- 1,5 kg húsos karajcsont
- 1 nagy petrezselyemgyökér
- 3 közepes sárgarépa
- sok karfiolrózsa (a képrõl hiányzik)
- kis darabka zellergumó
- 1 zöldpaprika
- 1 kis csomó petrezselyemlevél
- kelkáposztalevelek
- 1 vereshagyma
- 20 dkg zöldborsó (fagyasztott)
- Só, bors, darabka gyömbér, szerecsendióvirág.
Ennyi csodás alapanyaggal valóban érdemes álmodni. A csontokat egy kis vízben leforráztam, hogy ne legyen annyira zavaros a leves. 4 liter hideg vízben feltettem a tûzre. Hozzáadtam a zellert, hagymát és a paprikát a fûszerekkel.
Megkötöztem a petrezselyemlevelet és a káposztát cérnával - úgy egyben marad, és nem kell keresgélni. A répákat feldaraboltam hosszúkásra és 2 óra lassú levesfõzés után beletettem a fazékba. Ekkor kapta meg a leveleket is a leves.
Húsz perc elegendõ, hogy a répák finomak legyenek. Végül beletettem a karfiolrózsákat és a zöldborsót is. Ezzel már csak egyet rottyantottam rajta és elzártam a lángot.
A leves kiköltözött a teraszra a hidegbe, ahol azután a zsírt villával szépen le lehetett róla szedni. Olyannyira éhesek voltunk, hogy megettük, mielõtt a tányért lefotózhattam volna.
Mégis lett kép! Két nap múlva a maradékot megettem egy kis plusz petrezselyemmel, bár répa, zöldség már nem volt benne:
