Érik az alma, idén különösen sok van. A kertben is van, a réten is találtam, a napokban pedig az egyik laktanyában szedtem egy szatyorra valót. Minálunk is van egy fa a raktár előtt, jóféle savanykás almát terem.
12 órától az órajárás irányában: Cirmos rétesalma, édes „Starking szerű” alma, Kis fleini, Raktár előtt termett alma, Prérialma (a rétről)
Eljött az almás ételek szezonja, mellette persze nyersen is elropogtatok minden nap párat ebéd után.
Mióta az eszem tudom, a máglyarakást nagyon szeretem, bár nálunk soha nem készült. A menzán számos alkalommal ettem, volt benne jó és éppen ehető is, de talán a legjobbat Dinnyésen ettem, ahol fél évig voltam szakmai gyakorlaton. Persze, ez nem a helyiek érdeme, Székesfehérvárról, a Könnyűfémmű konyhájáról hordták az ebédet.
Gondoltam, összedobok magam is egy jó adagot, hogy végre kedvemre teleehessem magam. Receptkereséssel kezdődött a móka, és egyből ki is lőttem azokat, melyek zsemléből készítették volna az ételt, én kalácsból készült máglyarakásra vágytam. Összeírtam a hozzávalókat, és délután elindultam bevásárolni, pontosabban kalácsot venni, hiszen minden más volt itthon. Fél kilós kalács 500 HUF, hát a túrót. A tepsi paramétereit ismerve egy biztosan nem lenne elég, ezer forintot viszont biztosan nem fogok erre a célra költeni. Marad hát a házi kalács, legfeljebb egy napot késik a premier.
A kalács:
70 dkg liszt
15 dkg vaj
2 tojás
3 púpozott evőkanál cukor
1 vaníliás cukor
3-4 dkg élesztő
tej
jó csipet só
A lisztet összemorzsoltam a vajjal, beletettem a cukrot és a vaníliás cukrot, sóztam.
Az élesztőt felfuttattam egy kis cukrozott tejben, majd a tojásokkal együtt hozzáadtam a liszthez. Kevés további tej hozzáadásával lágy tésztát gyúrtam belőle.
Nagyjából duplájára kelesztettem, ketté osztottam, majd a kivajazott, -lisztezett püspökkenyér formába tettem, és további fél órát hagytam kelni.
Kb. 2-3-as fokozaton 45 perc alatt megsütöttem, majd rácsra téve kihűtöttem, és konyharuhával letakarva eltettem másnapra. Egészen pontosan, mikor már egy fél órája sült, és még mindig nem akart emelkedni, rájöttem, hogy túl kicsi a láng a sütőben. Lekopott az az átkozott felirat a gombról, és becsapott a nyomorult. Azért megsült valahogy, de nem lett tökéletes. Az új gomb beszerzése folyamatba van téve.
Másnap először a kivajaztam a tepsit, és megszórtam morzsával.
Az almát meghámoztam, kimagoztam, majd kevés vajon megpároltam. Cukorral, fahéjjal, citromlével és egy kis frissen reszelt citromhéjjal ízesítettem.
3 tojás sárgáját három evőkanál cukorral, egy tasak vaníliás cukorral habverővel kikevertem, majd hozzáadtam 6 dl tejet, és azzal is alaposan összevegyítettem.
A kalácsot 1,5 cm vastagra szeltem, és beáztattam a tejbe. Mikor jó tocsogós lett, szépen sorban a tepsi aljára rendeztem őket.
Az első sor kalácsot megszórtam darát dióval.
Erre jött a párolt alma. A sokféle fajtának köszönhetően volt a masszában krémesre puhult és kissé még roppanós is.
Az almára újabb réteg csatakos kalács került, amit meg is öntöztem kicsit a maradék tejjel.
A felső réteget megkentem finom, friss idei baracklekvárral. Így utólag belegondolva, kenhettem volna kicsit vastagabban is.
A tojások fehérjét egy teáskanál porcukorral és egy csipet sóval kemény habbá vertem, kevés áfonyalekvárral csíkoztam, majd a tészta tetejére kentem. Mint kiderült, a cukor hiba volt, mert igen hamar megpirult a hab, az áfonya meg felesleges, mert úgysem látszott a barna kulimászban.
2-es fokozaton (ekkor már odafigyeltem erősen!) 45 perc alatt készre sütöttem.
Finom lett, kellőképpen puha és nem száraz, talán egy picit több lekvár hiányzott belőle. Degeszre ettem magam.
