Ez állítólag nem egy nagy dolog. Állítólag. Nekem ez az elsõ alkalom, hogy nem égett teljesen szénné! Elkönyvelhetem hát egy ehetõ tepertõnek, bár csak a harmadát ettem meg azon frissiben. Viszont lett egy liter kacsazsírom, ami tiszta nyereség.

Vettem egy kiló bõrös kacsahájat a madarasban. Szép húsos is volt, csupán másfél órát tollászkodtam, mire konyhakésznek nyilvánítottam. Azért jó, hogy van köszörûm, tudtam kis fogóból remek tollazó csipeszt köszörülni. A tiszta, lemosott bõrõs darabokat olyan 2x3 cm-es darabokra vagdostam, vagy ahogy sikerült. Próbáltam nagyra hagyni, állítólag az is segít.

A tottyos lábasba öntöttem két deci vizet, és belevágtam az összes hájat. Persze lebukott a hentes, mert két püspökje is bennemaradt a zsírzóval! Szerencsére idõben felfedeztem. Feltettem a teraszon az indukciósra, mert ott be tudom állítani, meddig fõjön az étel, és lehet mást csinálni a leégetés veszélye nélkül.

Amikorra abbahagyta a habzást, beállítottam a minimum teljesítményre és egy órára a szerkentyût. Idõnként azért ránéztem!

Ekkor már jónak tûnt, felvettem hát a tüzet, hogy lesüssem zsírjára. Egy újabb óra, és eltûnt a víz, maradt a szép sárga zsír. Igaz, a bõrök még mindig fehérek voltak.

Olvastam, hogy akkor pirul meg szépen, ha kevés zsíron sütjük. Ám legyen, megpróbálom. Lekanalaztam egy üvegnyit a zsírból, és a maradékon sütögettem tovább.

Kezd színe lenni! Ugyanaz a forrás, aki kevés zsír párti, azt írta, hogy löttyintés tejet is öntsünk bele, attól lesz szép barna. Hát, van itthon tej ...

Ettõl persze elkezdett habzani, mint egy jó mosogatószer. Kevertem is sebesen, hogy ki ne fusson. Végül leszûrtem a terméket.

Alaposan kinyomtam a szitában a tepertõbõl a maradék zsírt a merõkanál fenekével, tányérra tettem, sóztam és kenyérrel ettem belõle. Sajna nem jutott eszembe, hogy egy kis lilahagyma jó lenne mellé, de majd legközelebb!

Leszûrtem a meglehetõsen barnára sült maradék zsírt egy üvegbe. Lehet, hogy a tej arra kellett, hogy a zsír is barna legyen?