Az első fordával reggel végzett. Leadta a mozdonyt a fűtőházban, letusolt, aztán hazaindult. Fáradt volt, de nagyon boldog. Végre ő is mozdonyvezetőnek számított. Vidáman bandukolt fel a hegyre. Ragyogó napsütés volt, a kertekből már száll fel az égő avar füstje, abban az évben korán tavaszodott. Úgy tervezte, délig tesz-vesz a ház körül a kertben, aztán Sanyival elmennek egy babgulyásra meg egy korsó sörre a turistaházba. A kapuban Morzsa szűkölve fogadta, a ház ajtaján alig maradt festék, a kutya körmével lekaparta, valamiért nagyon be akart jutni. Józsi csodálkozott, hogy Sanyi miért nem szólt rá. Benyitott, az ajtó azonban csak pár centit engedett. Ledobta a táskáját, nekifeszült, és nagy nehezen átpréselte magát a szűk nyíláson. Testvére tágra nyílt szemekkel feküdt az ajtó előtt a földön. Józsi hiába szólongatta, nem adott életjelt. Lélekszakadva szaladt le a völgybe a másfél kilométerre lévő telefonfülkéhez. A kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Józsiban ekkor megpattant valami, és esztelen őrjöngésbe kezdett. A mentősök csak a sziréna hangjára összegyűlt szomszédok segítségével tudták legyűrni a cséphadaró módjára verekedő bokszolót, és az ádázul harapó ebet.
Életében másodszor került intézetbe. Attól kezdve, hogy a mentőorvos belenyomta az injekciót, Józsi három hónapig meg sem szólalt. Hétszámra feküdt az ágyon a fal felé fordulva, enni is csak akkor volt hajlandó, ha rászóltak. Itt ismerte meg az első feleségét, egy kalauznőt, aki súlyos idegösszeroppanás miatt került be. Nyár végén Józsit gyógyultnak nyilvánították. Szerény esküvőt tartottak, aztán lekérte magát Z-be, összeköltöztek az asszony kis kertes házában, és az ottani fűtőháznál kezdett el újra dolgozni.
A viharos házasság három évig tartott, egy fiúk született, testvére után a Sándor nevet kapta. Az asszony rövid idő leforgása alatt elviselhetetlen hárpiává változott. Két kézzel szórta a pénzt, Józsit meg hajszolta, hogy vállaljon több munkát. Minden percet számon kért rajta, ha csak egy kicsit is késett, rikácsolva vonta felelősségre. Józsi egy inkább meg volt győződve arról, hogy nem szimpla idegösszeomlás miatt került kórházba.
Egy téli reggelen a hófúvás miatt az állomás nem tudott vonatot indítani. Délig benntartották Józsit, hátha mégis lesz valami, aztán hazaküldték. A gyerek éhesen bömbölt a kiságyban, az asszony meg a volt élettársával hentergett a szomszéd szobában. Józsi megfogta a férfi grabancát, és azon pucéran kivágta a hófúvásba. Szótlanul összepakolta kevés kis holmiját és várta a rendőröket. Azok hamar meg is érkeztek, Józsit azonban nem vitték el, visszaadták a szerető ruháit, és felvették az esetről a jegyzőkönyvet.
A válást – a rendőrségi jegyzőkönyvnek hála – az asszony hibájából mondták ki, és bár gyerektartást nem ítéltek meg, Józsi azért támogatta a gyereket.
Józsi beköltözött a vasutas szállóra, és a munkába temetkezett. Akkoriban kezdett el a szabadnapjain koncertekre meg meccsekre járni, afféle biztonsági embernek. Szerették a megbízói, mert bivalyerős, ugyanakkor nagyon nyugodt is volt, nem verekedett feleslegesen.
A második párját is itt ismerte meg, a lány a Kultúrház gondnoka volt. Józsi tanult az előző esetből, és nem vette feleségül. Egy ideig a lány szüleinél éltek, aztán Józsi eladta a Hegyen lévő nyaralót – igen jó pénzért, hiszen addigra felkapott környék lett -, és vett egy öreg parasztházat, amit aztán kemény munkával felújított. Sokat dolgozott a vasútnál - főleg éjszaka, mert azért többet fizettek -, reggel pedig egyenesen a munkából ment építkezni. Néha olyan fáradt volt, hogy állva vezette a mozdonyt, mert ülve elaludt volna. Időközben megszületett a lánya, aztán elkészült a ház, beköltöztek, és boldogan éltek, amíg…
