Valamelyik reggel kitámolyogtam a konyhába, körülnéztem a hűtőben valami ehető után. Találtam némi maradék felvágottat meg tojást, a spájzban volt egy darab, szebb napokat is látott kenyér. A felvágott a „legfeljebb estig még ehető” kategória volt, a kenyér is kezdett erősen radírgumira hajazni. Ekkor készítettem el először a „sonkás”-bundás kenyeret.
Mostanában konkrétan ehhez veszem az alapanyagot, ha éppen kedvem szottyan elkészíteni. A felvágott manapság csirkemellsonka, többnyire a Darnó Hús által gyártott.
Hozzávalók egy éhes személyre:
4 szelet felvágott
2 tojás
2 szelet kenyér
csipet só
pár csepp olaj
valamilyen szósz ízlés szerint
A felvágottat pár helyen bemetszem, hogy pirításnál ne kunkorodjon fel. Nagy méretű serpenyőben kevés olajon mindkét oldalát pirosra sütöm.
Felütök két tojást, sózom, és habosra felverem.
Mikor a szalámi megpirult, egészen kicsinyre veszem a lángot, ráöntöm a tojást. Falapáttal kicsit megemelgetem a szeleteket, hogy alájuk is folyjon a tojásból, majd belefektetem a kenyérszeleteket.
Fedővel letakarom, és lassú tűzön addig sütöm, míg a tojás teljesen meg nem szilárdul, és a kenyér átmelegszik.
Mikor kész, tányérra fordítom, a két szeletet szétválasztom, és elfelezem. Pár csepp csípős szósszal megkenve tálalom.