Elérkezék hát Húsvét hétfő, a hímnemű egyedek pediglen felkerekedének, hogy elejét vegyék a nőivarúak elszáradásának.
Az embert már szombaton kizavarták a hegyre borért. A Szőlőhegyen még tél volt, bevágta hát a kerékpárt az árokba, és gyalog evickélt a tökig érő hóban a pincéig. Szerencsére nem volt egyedül, a második háznál behívta a szomszéd egy pohár borra, egyből vidámabban ment a kepesztés. Pár szomszéd és két óra múlva fel is ért a pincéhez. A pincelejárót vastagon befújta a hó, nekilátott legott kilapátolni. Bandi sógor a kissé feljebb lévő pincéjébe tartott, beszállt segíteni, ketten ripsz-ropsz végeztek. Hébérrel szívott egy liternyi otellót, és töltött mindkettejüknek. Jó volt, friss, kicsit fanyar, szomjasak is voltak, kimelegedtek a hólapátolásban. Megitták hát mindet, aztán Bandi elköszönt, Gyula pedig megtöltötte a kannát, bezárt, és elindult hazafelé. Nagyjából félúton ütött be a krach. Elvesztette az egyensúlyát – ami nem volt csoda tekintve a kedvezőtlen útviszonyokat és az elfogyasztott bort –, és elesett. A vastag hóban nem ütötte meg magát komolyabban, de a kanna elszabadult, és egyre gyorsulva megindult a lejtőn. A kanyarban megdobta egy bucka, és a hidegtől megkeményedett karniszter úgy robbant szét az útszéli akácfán, mint egy gránát. A környék pillanatok alatt egy mészárlás helyszínére emlékeztetett, a borból még húsz méterre is fröccsent. A teraszon poharazgató szomszédok – akik végignézték a mutatványt - percekig visítva röhögtek, aztán felsegítették. Megitatták egy pohár borral, adtak neki kölcsönbe egy másik kannát, aztán hazaindultak, Gyula pedig nekivágott újra a havas útnak. Most már nem bízott semmit a véletlenre, a kannát egy kötéllel a derekához kötözte. Baj nélkül leért, a biciklit kirángatta az árokból, de felülni már nem mert rá, a kormányra akasztotta a bort, és hazabandukolt. Az este közben leszállt, feltámadt a szél, és megeredt a hó is. Az amúgy is csatakos ruha percek alatt átázott, úgy reszketett, hogy alig tudta kinyitni a kaput. Az asszony más sejthetett valamit, mert egy nagy bögre forralt borral várta. Száraz ruhát vett, megitta az italt, jól megvacsorázott. Mire elkezdődött a Barátok közt, már húzta a lóbőrt.
Egész vasárnap nagyüzem volt a konyhában, sült a kalács, a pogácsa. Keverték a fasírthúst – jó fűszeresre - jobban csúszik rá a papramorgó, meg az otelló, és a rengeteg zsemlét sem érezni ki belőle annyira. Tucatszám festették a piros tojást is, Gyulát meg elküldték a teszkóba csokitojásért, mert a gyerek utálja a főtt tojást.
Hétfőn az otthoni fehérnépek meglocsolása már hajnalban megvalósult egy nagy szifon szóda és egy öntetnyi, a nyolcvanas évek óta gondosan őrzött Krasznaja Moszkva alkalmazásával. Az asszony meg a nagylány ennek megfelelően kellőképpen vizes és/vagy büdös valamint kurva ideges volt.
Reggel Gyula elővette a naftalinból az esküvői öltönyt, és szomorúan konstatálta, hogy abba idén sem tudja belefeszegetni magát. Tavaly sem tudta, de azért bizakodott. Fogta hát magát, és az asszonnyal előszedetett valami rendesebb ruhát. Miután a divat kérdését ilyen sikeresen megoldotta, derekasan bereggelizett. Kupica pálinkát töltött – a tavalyi főzésből, 60 fokos vegyes, egy üveggel félretett az ünnepekre (a többi 40 liter Karácsonyig elfogyott). Főtt sonka, kemény tojás, nagy karéj kenyér, retek, újhagyma – bűzleni fogsz, mint egy állat –, fog is. Feltöltötte a Szovjet csodát egy kis desztvízzel – attól nem zavarosodik -, kabátot kanyarintott, és elindult. - Rózsi nénit mindenképpen locsold meg, de ha ahhoz a ribanc Icához beteszed a lábad, én kikaparom a szemed.
Gyulus, a lakli kamasz nem csinál ekkora felhajtást az öltözködésből meg a reggeliből. Némi szülői ráhatásra felvette az egyetlen nadrágot, aminek nem a térdhajlatnál van az ülepe, felrántotta az ufonauta hatású deszkás csukát. Néhány pofon kilátásba helyezésére inget is húzott, be ugyan nem tűrte, aztán felkapta a pufidzsekit – mert rohadt hideg van odakünn – és egy sebtében elcsent pogácsát majszolva elhúzott a haverokhoz.
Gyula kész tervekkel indult – tanulva az előző évek eseményeiből –, egy cetlire felírta, kit kell meglocsolni. A neveket követve egy nagy kör bontakozott ki, amely a házához tért vissza. Az élet sajnos ismét átírta a terveket, hogy meddig jutott végül az útvonalon, nem derült ki. Rózsi néninél még bizonyíthatóan járt, ugyanis kifelé menet eltévedt, és a disznóólban kötött ki. A szart többé-kevésbé lekaparták róla, és kitették az utcára. A fiával egy időben ért haza. A gyereket a rendőrök hozták. Valamelyik barom leitatta a 13 éves kölköket, azok meg megdobálták tojással a polgármester házát. Az asszony eljátszott a gondolattal, hogy kirakja őket éjszakára a tyúkólba, de aztán megkönyörült rajtuk. Az udvaron lefejtették az összehányt, trágyás-sáros göncöt a két nyáladzó részegről, aztán felfújtak két matracot, és a nyári konyhában lefektették őket.
Reggel a két vitéz gyalázatosan érezte magát, kaptak egy csésze üres teát, meg egy szelet vajas kenyeret, aztán egy alapos zuhanyt követően a saját ágyukban folytatták a lábadozást.
Az asszony a megmaradt kemény tojásból összedobott egy tojáskrémet, jó lesz könnyű vacsora gyanánt a betegeknek.
Négy kemény tojást és 10 deka trappistát lereszelt, hozzá adott egy nagy kanál tejfölt és öt deka puha vajat.
Sóval, fehér borssal és egy kis mustárral ízesítette.
