Kistesó másodszor is boldog nagymama lett. Decemberben ellátogatott a keleti rokonokhoz babanézőbe. Hozott

számos finomságot – többek között ehetetlenül kemény, szezonális süteményt, konzerv levest, a doboz kupakjába rejtett ügyes kis összehajtható műanyag kanállal –, és hozott medúzát is.

A medúza műanyag tasakba volt csomagolva, mellette két kis zacskó a száraz fűszerrel és a szósszal. A bennszülöttek daikonnal, uborkával és egyéb zöldségekkel fogyasztják.

Csütörtökre éppen nem volt ebédem, összedobtam hát egy salátát.

Hozzávalók:

fél kápia paprika

1 sörretek vagy egy darab jégcsapretek

15 cm kígyóuborka

egy szál újhagyma vagy egy darab póréhagyma

2 szelet pirítós (opcionális)

A medúzát leszűrtem, alaposan lecsepegtettem, rászórtam a száraz fűszert (ami leginkább egy zacskós salátaöntetre hajazott), majd rányomtam a szószt is. Összekevertem, és egy kis műanyag tálban betettem a hűtőbe másnapig.

A zöldségeket nagyjából egyforma zsülienre vágtam, összeforgattam, és szintén a hűtőbe transzportáltam.

Másnap közvetlenül ebéd előtt kevertem össze a hozzávalókat.

A medúzának tulajdonképpen semmi íze nincs, a fűszerkeveréktől (amiben gyaníthatóan több e betű volt, mint egy Meggyesi-beszédben) és a szósztól azonban kellemes édes-savanyú-csípős, kissé fokhagymás zamata lett, ahogy a zöldségeknek is. Az állaga viszont nagyon érdekes, a fafülgombához tudom hasonlítani, kicsit kocsonyás, kicsit roppanós, nagyon passzolt a ropogós zöldfélékhez. Nem mondom, hogy eztán medúzáért fogok rimánkodni a vasárnapi ebédnél, de egy próbát megért.