Kistesó másodszor is boldog nagymama lett. Decemberben ellátogatott a keleti rokonokhoz babanézőbe. Hozott
számos finomságot – többek között ehetetlenül kemény, szezonális süteményt, konzerv levest, a doboz kupakjába rejtett ügyes kis összehajtható műanyag kanállal –, és hozott medúzát is.
A medúza műanyag tasakba volt csomagolva, mellette két kis zacskó a száraz fűszerrel és a szósszal. A bennszülöttek daikonnal, uborkával és egyéb zöldségekkel fogyasztják.
Csütörtökre éppen nem volt ebédem, összedobtam hát egy salátát.
Hozzávalók:
fél kápia paprika
1 sörretek vagy egy darab jégcsapretek
15 cm kígyóuborka
egy szál újhagyma vagy egy darab póréhagyma
2 szelet pirítós (opcionális)
A medúzát leszűrtem, alaposan lecsepegtettem, rászórtam a száraz fűszert (ami leginkább egy zacskós salátaöntetre hajazott), majd rányomtam a szószt is. Összekevertem, és egy kis műanyag tálban betettem a hűtőbe másnapig.
A zöldségeket nagyjából egyforma zsülienre vágtam, összeforgattam, és szintén a hűtőbe transzportáltam.
Másnap közvetlenül ebéd előtt kevertem össze a hozzávalókat.
A medúzának tulajdonképpen semmi íze nincs, a fűszerkeveréktől (amiben gyaníthatóan több e betű volt, mint egy Meggyesi-beszédben) és a szósztól azonban kellemes édes-savanyú-csípős, kissé fokhagymás zamata lett, ahogy a zöldségeknek is. Az állaga viszont nagyon érdekes, a fafülgombához tudom hasonlítani, kicsit kocsonyás, kicsit roppanós, nagyon passzolt a ropogós zöldfélékhez. Nem mondom, hogy eztán medúzáért fogok rimánkodni a vasárnapi ebédnél, de egy próbát megért.