Ez most nem egy recept lesz. A sokszínűség jegyében kicsit kertészkedem most. Egy pohárral kérem, azért mindenki töltsön magának.

Amarillisz. Persze tudjuk, hogy az igazi neve Hippeastrum, de valahogy nem áll rá a szánk. Legalább harminc éve foglalkozunk vele, minden télen elfoglalja a lakás egy jelentékeny részét. Édesapám egyik nagy kedvence volt, rám maradt egy virágboltra való.

Bálint gazda igen részletesen leírta a tudnivalókat, én a magam részéről csak némi személyes tapasztalatot és pár képet tudok hozzátenni.

Egy darabig minden tavasszal kiültettem a kertbe a növényeket. 2010 esős nyarán a gusztustalan spanyol meztelencsigák két alkalommal is tövig rágták a leveleket. Körbeszórtam csigairtó szerrel, de egyetlen lekonyuló, a „bűvös körön” átnyúló levél elég volt, hogy bemasírozzanak rajta, és lezabáljanak mindent. A következő évben a virágzáson meg is mutatkozott a kártétel. Én azóta nem viszem le őket. Tavasszal, a fagyok elmúltával három pálcát szúrok le a cserép széleibe, közéjük igazítom a leveleket, majd körben megkötöm, és kihordom az erkélyre. Hetente két alkalommal bőségesen meg szoktam öntözni. A föld tekintetében a boltokban kapható általános virágföldet nem tudom jó szívvel ajánlani, mivel a víz gyorsan átszalad rajta, ugyanakkor könnyen ki is szárad. Ha ilyesmink van, keverjük némi agyagos/löszös földdel, és esetleg kevés érett trágyával. A fekete süveges megoldást feleslegesnek tartom, a virág simán beelőzi a leveleket, mikor kihajt.

Még gyerekként, az egyik évben kis ecsettel naponta beporoztam az összes virágot, és rengeteg mag termett. Elvetettük, egy része ki is kelt, néhány a mai napig megvan.

Idén 17 cserépben ültettem „öreg” hagymát, és három balkonládába az apraját. A mellékelt képek a korábbi évek „terméséről” készültek.