Szokatlanul fényes volt a reggel decemberhez képest. Egy aprócska fénysugár, kijátszva minden rácsot és redőnyt pont a szemébe tűzött, és tüsszentésre ingerelte. Elfojtotta a tüsszentést és felkászálódott, óvatosan, nehogy felébressze Anikót, aki csendesen tovább szuszogott az ágy másik felén, a legkevesebb hajlandóságot sem mutatva a korai ébredésre.
Papucsba bújt, magára húzta sötétzöld köntösét, melynek hátán arannyal hímzett „OUR GREATEST PRESIDENT” felirat ékeskedett – a lányaitól kapta születésnapjára - és kicsoszogott a fürdőszobába.
Fogmosás közben a tükörből egy elég nyúzott arc tekintett vissza rá. Hiába, nagy a hajtás mostanában odabenn, tengernyi a probléma, jó lenne egy kis lazítás. Mindenesetre borotválkozni nem kell, szombat van, lazításnak egyelőre ez is megteszi.
A kávéval a kezében az ablakhoz sétált és kinyitotta, fürdette arcát a gyengécske téli napban. Valami illat csapta meg az orrát. Sokáig gondolkodott, míg rájött: paprikás krumpli!
Ki a fene csinál paprikás krumplit reggel hétkor? Pláne itt a hegyen… Hirtelen elöntötte a tettvágy. Ő is csinál egy paprikás krumplit, mire felébred a család.
Régen, diákkorában sokat főztek a haverokkal balhéból, szórakozásból, nem is ment rosszul, csak aztán jöttek a feladatok, a problémák, elmaradt a főzés is. Pedig volt érzéke ehhez is, remélte most is menni fog.
A kamrából kihozta a krumpliskosarat és a mosogatóba dobált tíz szem szép krumplit. Megpucolta, megmosta, hosszúkás gerezdekre vágta és vízzel leöntve félrerakta.
Hátraballagott a garázs mögé a kispincéhez, amit akkor ásatott, amikor felújították a házat. Anikó akkor pörölt eleget, hogy minek a felesleges költség, de ő csak a szokott hamiskás mosolyával dörmögte az orra alatt, hogy kell az a füstöltárunak, meg ahova a férfiember visszahúzódhat a barátaival. Hűvös, jól szellőztetett, eszményi otthona a szalonnatábláknak, füstölt oldalasoknak és főként a büszkeségének, a temérdek kolbásznak, amiket saját kezűleg szokott tölteni a kolbászfesztiválokon, ha tud rá időt szakítani, bár általában igyekezett, bármennyi dolga is akadt éppen.
Leakasztott egy párat a csípősebb fajtából, meg mellé szelt egy féltenyérnyi szalonnát és visszament a házba. A konyhában felszeletelte a szalonnát, kakastaréjra vágta, majd beletette egy jókora öntöttvas lábosba és finoman sütni kezdte. Míg sült a szalonna megint bement a kamrába és kihozott három fej közepes hagymát, meg egy nagy gerezd fokhagymát. Ekkor látta meg a polcon a bort. Badacsonyi száraz muskotály. Tibortól, a helyettesétől nyerte a múlt héten valami hülye fogadáson. Megérintette az üveg hűvös nyakát. Hm. Elvégre szombat van. Neki is lehet egyszer egy laza szombatja. leemelte a bort a polcról és kivett egy üveg szódát – igazi szódát – a rekeszből. Itt a hegyen tölti egy bácsi, kizárólag víájpí vevőknek. Kihorgászta a szalonnákat és félretette egy tányérra, (jó lesz majd a végén a tetejére) a hagymákat felaprózva beleszórta a sistergő zsírba és megkavarta. Míg a hagyma fonnyadt, kinyitotta a bort és zúgatott magának egy emberes hosszúlépést. Behunyt szemmel, élvezettel eresztette le torkán a hűvös, savanykás italt. „Jól néznék ki, ha az emberek megtudnák, hogy már kora reggel fröccsözök.
Bár szerintem sokaknak tetszene” –gondolta.
Közben a hagyma megfonnyadt, rádobott egy nagy csipetnyi pirospaprikát, jó késhegynyi köményt és a tízcentisre darabolt kolbászokat. Kavart rajta egyet, majd belezúdította a lecsepegtetett krumplikat és felöntötte csontlevessel, amit Anikó csinált karajcsontból még kedden. Nem sokkal, mert nem szerette, ha túl vizes a krumpli. legyen rövid leve, jó sok hagymával. Megsózta, aztán lefedte és takarékra tette a lángot. Most már csak várni kell és időnként kóstolni. Kóstolni szeretett a legjobban, mert ekkor új irányt szabhatott a készülő étel fazonjának, ilyenkor érezte igazán kezében az irányítást.
Hátradőlt, töltött magának egy újabb pohárral, ezúttal tisztán, belekortyolt, érezte a bor cseppjeiben a tavalyi nyár napgöröngyeit legurulni torkán, és hirtelen eszébe villant, hogy itt kéne hagyni ezt az egész vircsaftot a fenébe és elmenni bort termelni valahová a Balaton-felvidékre. Telente disznót vágni, borozgatni a barátokkal és csak a paprikás krumpli meg a csülökpörkölt fölött diszponálni…
A sütő csipogása riasztotta fel álmodozásából. le kell venni a fedőt, a krumpli már félpuha, el kell fője kicsit a levét, akkor majd beállítja a sósságot és egy apró száraz erőspaprikát is elmorzsol majd a lábos fölött. Beleszimatolt a lábosból előkunkorodó illatpászmába és elmosolyodott. Tökéletes.
Hallotta már sokfelől, hogy mások nokedlivel vagy tarhonyával készítik, de ő nem hitte el, hogy az jobb lehet, mint az övé. A végére kéne járni valahogy.
Kikapcsolta a gázt, a szennyes edényt belerakta a mosogatógépbe (Anikó háklis az ilyesmire) és az üveget lóbálva, fütyörészve átment a dolgozószobájába, és bekapcsolta a számítógépét. Asztali gép volt, az ő korosztálya már nem nagyon barátkozott meg a laptopokkal, a masszív, megbízható asztali gépeket szerette.
A jól sikerült főzés hatására olyan közlési vágy öntötte el, mint még soha. Azonnal meg akarta osztani örömét másokkal. Töltött egy újabb pohárral, megnyitotta blogját és írni kezdett:
„ Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!
Fontos kérdésben várom segítségüket. Ma reggel sikerült egy tökéletes paprikás krumplit főznöm. Nokedli és tarhonya nélkül, mert én így ismerem, így szeretem.
Namármost, a kérdés az, hogy…
