Ha sikeresen vettük a begyűjtéssel és töréssel járó akadályokat, van egy tálka mogyorónk, és elkezdhetjük törni a fejünket, hogy mit a csudát kezdjünk vele?
A törökmogyoró ugyebár nem nagyon finom. Nem rossz, de a termesztett európai fajtákhoz képest elég jellegtelen íze van, hogy az erdőn-mezőn szedhető vad termésről ne is beszéljünk.
Szétnéztem az Interneten, és egy mogyorós kekszre esett a választásom.
Hozzávalók:
20 dkg mogyoró
20 dkg liszt
10 dkg vaj
7 dkg barnacukor
1 tojás
1 citrom reszelt héja és egy kevés a levéből
késhegynyi fahéj
A mogyorót kissé megpirítom és ledörzsölöm a nagyja hártyát róla. Mikor kihűlt, ledarálom.
Összegyúrom az összes hozzávalót, hengert formálok a tésztából, és folpackba csavarva 1-2 órára a hűtőbe teszem. A „henger formálás” korántsem egyszerű feladat, mivel a tészta folyton szétesik, elég nagyjából kinyújtogatni, aztán a fóliába csavarva már megadja magát.
A tepsit kibélelem zsírpapírral, a tésztát felkarikázom, és a tepsin sorba rendezem. A tészta iszonyú morzsálós, kézzel kicsit össze kell nyomkodni. Próbáltam egy homorú aljú bögrével valami formát adni neki, de folyton ráragadt, hiába vajaztam be vastagon, lefeszegetni róla meg már csak darabokban lehetett.
Közepes hőmérsékletű sütőben kb. 30 perc alatt világosbarnára sütöm. A második adag előtt alaposan kihűtöm a tepsit, mert ha megmelegszik a tészta, szétesik a cicába. Türelmes, ügyes kezű háziasszonyok cirádázhatják zacskó sarkából kinyomott cukros tojáshabbal. A türelmetlenebbek meg elmenthetik a receptet az „ilyet soha többé” mappába.
A sütemény meglehetősen kemény lett, bár ez várható volt, viszont nem lett olyan omlós, mint szerettem volna. Lehetséges, hogy az arányokon kellene változtatni, ugyanis mindenképpen sok mogyoróval akartam, és az sem kizárt, hogy jobb lett volna, ha sikerül finomabbra darálni a mogyorót. Kidobni azért talán nem kell.