Vendégposzt: Anica inkognitóban

Nyári családi uzsonnára készültünk, ilyenkor mindig kínban vagyok, mit is főzzek. Anyós nem eszi a halat, após nem szereti a rizset, a gyerekek (enyémet is beleértve) válogatós majmok, úgyhogy nem egyszerű a történet. Ráadásul ebben az irtózatos hőségben nincs az az isten, hogy a biokém laborokban is tenyésztett legjobb táptalajt, a húslevest tegyem az asztalra. Szerencsére sógornőm – bár ő maga nem főz, de – nyitott mindenre, sógoromnak meg mindegy, csak bor legyen előtte/alatta/utána.
A helyzetet súlyosbította, hogy a férj közöle, ő úgy gondolta, tarját,csirkét és gombát grillez. Na, ha ő úgy gondolta, ki vagyok én, hogy másképp gondoljam?? Tudjátok, ki kezd el vitatkozni azon, hogy én egész másképpen terveztem, mondjuk, valami töltötthús formájában, hagytam a fenébe a dolgot, inkább megpróbáltam a pozitívumot megtalálni: a hús nem az én problémám.

Mivel nyár van, azt tudtam, hogy jellemzően gyümölcsben és zöldségekben gazdag menü lesz. Apósomra tekintettel leves nélkül nem maradhatunk, ezért itt kezdtem a nagyon rövid töprengést. Csak zöldségkrémleves, vagy gyümölcs jöhetett szóba, ezt hamar eldöntöttem: görög jellegű lesz. Azért nem írom, hogy görög, mert anyósom megemlítette evés közben, hogy abba vaníliáscukor és Triple Sec is kell, ekkor férjem szerint meglepő türelemmel és kedvességgel megemlítettem, hogy a gyümölcs édes, Triple Secet nem láttam vagy tíz éve, de akkor mondjuk azt, hogy ez nem görög gyümölcsleves! És még mosolyogtam is! Mondjuk, előzőleg elkezdtem játszani a gondolattal és az ételfestékkel, de a leves tetejére szánt habtejszín a festékkel felverve olyan visszataszítóan bugyikék habot alkotott, hogy nem tettem rá a levesre. Sőt, mielőtt szokásos lendülettel beleöntöttem volna egy üveggel a festékből, kiszedtem egy tányérnyit és azon próbálgattam, azt kell mondjam, szerencsére. Bár abban a pillanatban, amikor a vaníliáscukorról nyitottunk elvi vitát, egyetlen pillanatig felmerült bennem, hogy szeretve tisztelt anyósom számára szükséges lett volna némi sokkhatás.



No, levest előzetesen összeraktam, ez nem egy bonyolult művelet, középsúlyos értelmi (és éttermi?) fogyatékosok számára is érthető, követhető a recept: szabadon választott gyümölcskonzerveket (nálam ez körte, illetve mandarin volt) levükkel együtt összeöntünk – én ebben a szakaszban daraboltam bele a friss őszibarackokat, hogy azért legyen benne a konzerven kívül más is – majd tejszínt és gyümölcsjuice-t adunk hozzá. Összekeverjük és behűtjük.





Nos, a nagy tanulság: a HohesC 100%-os narancslé remek, de annyira rostos, hogy a tejszínt összegyűjti, mint amikor a habarásból kicsapódik a fehérje. A leves ettől függetlenül, pár szem szederrel és vágott mandulával megspékelve sikert aratott, de legközelebb kevesebb gyümölcstartalmú narancslét teszek bele.




A hús mellé vajas-tejes krumplipürét és Hercegnő burgonyát csináltam, na utóbbinál már tényleg nem bírtam a kezemmel, pár sárgát és zöldet MUSZÁJ volt készítenem, mert ha nem teszem, biztos hogy krumplifejű gyerekem születne, ha még születne :-D
Mivel egy köret nem köret, ha vendég van, a zöldsalátától meg sógor-sógornő elalél, korán reggel összedobtam egyet.
Fenyőmagot pirítottam (krva drága volt, az én fogalmaim szerint, de már nem akartam visszatenni. A zöldségesnél titoktartásra eskettem fel a csajokat, mert ha beköpnek a férjnek, nem veszek többet! ), aztán csirkemellet apró kockákra vágva szintén lesütöttem, korábban roppanósra főzött brokkoli és hirtelen lesütött gomba került még a salátaalapba. Aztán pár salátalevél felcsíkozva, paradicsom, almaecet (azért nem balzsamecet, mert nincs itthon, az ízeket az alma is ugyanúgy kihozta), kevés olivaolaj és kész.

Pirítós alap, rá a saláta, egy-két hercegnő, kevés grillezett hús és komplett a kaja, minden van benne: szénhidrát, hús, zöldség. Vagyis.... igen, tudom! Valami hiányzik, ami kicsit megspirázza az ízeket. Ezért cukor-méz-rum kombóban almát, barackot és körtét karamellizáltam és azt kell mondjam, hozzátett a körethez, remekül passzolt a salátához és krumplihoz.
 – ez Lepke kedvéért!


Az egyik tortát anyós hozta, kókuszos-tejszínes volt, a másikat – egy dobostortát - a jégkrémes mozgóárustól emeltem le, ezek prímák voltak. Én aznap nem kívántam keccsölni sütéssel, tekintettel arra, hogy odakint legalább 50 fok volt.  
 

Miután a család hazagurult ( igen, kocsival és átvitt értelemben is), és pakolásztam, mosogattam, ismét megállapítottam, hogy a legegyszerűbb ételsorral is beetethetőek a szeretteink.:-)