Ha már jadebulgari a.k.a. Simon's cat kikövetelte:)

Egyébként nem egy nagy ördöngösség, csak pepecs meló.

1 kiló lisztből, másfél élesztőből, némi sóból és langyos vízből egy nagyon lágy állagú kenyértésztát gyúrunk, majd melegen megkelesztjük - ez ugye manapság nem is egy lehetetlen kérés:).

Míg a tészta a szokásos kék Tupperware edényben keleget, felolvasztunk egy lábaskában két-három kanál disznózsírt.

Ha megkelt a tészta (fél-1 óra), akkor egy másra már nem használatos terítővel fedjük az asztalt, belisztezzük, majd ezen a rétestésztához hasonlóan vékonyra húzzuk a tésztát. Ez zömmel kétemberes művelet (jelen esetben anyósom és feleségem kellett hozzá). Ennél nem gond, ha valahol lyukas lesz a tészta, bár nem árt, ha nem úgy néz ki, mint egy két hetes lőtéri lőlap! Nem gond az sem, ha az asztalról valamelyest lelóg, fontos, hogy szögletesre nyújtsuk.

Miután kinyújtottuk, kenjük meg a felolvasztott disznózsírral, sózzuk!, majd hintsük meg apróra vágott kaporral (a mennyiség egyéni ízlés kérdése, illetve friss kaporból értelemszerűen kevesebb kell, mint fagyasztottból), majd a két rövidebb szélét hajtsuk be. Ezt a műveletet addig csináljuk, míg az előkészített (kizsírozott) tepsi kétszeresének megfelelő méretű tésztát kapunk (mindig az ellenkező oldalról hajtunk!). Ekkor a tészta felére hintjük a túrót/juhtúrót kb. 1 cm vastagságban és félbehajtjuk, majd óvatosan a tepsibe helyezzük és éles késsel a kívánt adagokra vágjuk.

180 fokos sütőben (légkeverésen) aranybarnára sütjük. Mi a vége előtt még kivesszük, a tetejét vékonyan megkenjük tejföllel és rápirítunk.

A végeredmény:

Hogy közben a férfiak se tétlenkedjenek, apósommal még elkövettük ezt a kis semmiséget, 2 sertéscsülök segítségével:

Jó étvágyat!