Ez anyai nagyapám szava járása volt, mikor nagy néha leült velünk, unokákkal snapszerozni.

De ez most nem az elérzékenyülés ideje.

Nem vagyok háborús gyerek, viszont évekig ettem menzán, ami mély nyomokat hagyott a világszemléletemben. Megutáltatta velem a tökfőzeléket, a paradicsomos káposztát, a tejberizst, a fasírtot és még seregnyi, amúgy normális ételt.

De ez most nem a menza szidásának ideje.

Tökfőzeléket sosem kértem születésnapomra. (Mondjuk, ezt ma sem teszem). A híg, áttetsző lisztízű lében úszkáló sápatag gilisztasereg látványa valami perverz tömeges öbölátúszó verseny rajtjára emlékeztetett, ha meg egy kis pörköltszaft is került rá, rögtön a normandiai partraszállás legborzalmasabb pillanatai jutottak róla eszembe.

De ez most nem a történelemóra ideje.

Korom előrehaladván ízlésem is változott, manapság már szívesen eszem néha tökfőzeléket. Pláne, ha magam főzöm magam tökét.

Ez most itt a tök ideje.

Múlt szombaton, a piacon, midőn elveszni látszottam a sóskifli-juhgomolya-füstölt tarja háromszög feneketlen mélységeiben, az egyik asztalon életvidám, simabőrű tököcskéket fedeztem fel, amelyek egy hasonlóképpen életvidám, ámde ráncos nyugdíjas házaspár tulajdonában kellették magukat. Rögvest meg is vásároltam egy szemrevaló példányt. Úgy simult a karomba, mint egy kölyök Brúszvilisz a kis kopasz fejével és hamiskás mosolyával.

Már csak egy kazalnyi friss kaprot dobtam a kosárba és rendben volt minden.

Otthon felaprítottam két nagy fej hagymát, egy gerezd fokhagymát pépesítettem és némi libazsíron máglyára küldtem őket egy lábosban. Amíg a hagymakockák sisteregve rohangásztak az inverz korcsolyapályán, legyalultam a tököt az asszony egyik „eredeti német minőség” tökgyaluján. Miután elállítottam a vérzést és bekötöztem ujjaimat, a tököt a megmetélt kaporral rádobtam hagymára és visszavettem a hőt. Amikor szívemnek kedves állagúra fonnyadt, kapott egy kis sót meg cukrot és néhány löketet a botmixerrel sűrítési célzattal. Én lisztet ilyen célzattal nem használok, nem habarok, rántást a számra nem veszek. Elég pirított lisztet zabáltam itt-ott az életem során, túl rövid már ahhoz, hogy elpocsékoljam.

A továbbiakban a tök kapott még kis kefirt (hogy pikáns legyen) sok tejfölt (hogy testes legyen) és némi tejszínt (hogy selymes legyen).

Pici utánsózás, és készen állt a pompás Tavaszi Mámor Tökfőzelék Lagúna, a tetején ringatózó kapor-medúzákkal színesítve.

Sosem szerettem a tökfőzeléket. Most sem a kedvencem, de ez nagyon finom lett. Szépnek nem volt szép, ezért letakartam félkilónyi fokhagymás sült tarjával, hogy ne is lássam. Talán ez is segített, de háromszor ettem belőle.

Istenkém, itt a tavasz, csúszik a tök!