Történt, hogy a lányok elcsábítottak a madaras tecsóba, ahol kerti cuccokat akartam venni. (Ők mindenféle női cuccot vettek).
Soha nem tudom megállni, hogy a hentespultnál ne nézzek körül. Ott lőttem a multkoriban a tokaszalonnát is.
Most viszont belefutottam valamibe, amitől még a lélegzetem is elállt. Három szelet rostélyos csonttal - ahogy a cimke fogalmazott 1699Ft/kg áron:
Figyeljétek meg ezt a fantasztikus zsírral erezett húst. A steaknek pont ilyen húsból kell készülnie. (A képre klikkelve nagy felbontásban is megtekintheted.)
Nagy bánatomra a fenti marhábol csak 3 szelet volt, és nyomokban sem láttam további részeit.
A húsokat még délelőtt kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletre álljanak be. Megraktam a tüzet a grillen, és amig a faszén begyulladt, lányom megsikált 9 közepes krumplit és becsomagolta alufóliába. A parázsló szenet beborítottam a grillbe és rátettem a rácsra a krumplikat, majd lefedtem a sütőt.
Ekkor gyorsan elmentünk szavazni, mert az állampolgári kötelesség (meg legalább nem látom, hogy ég el a krumpli a parázson).
Ráreszeltem egy kis szerecsendiót és feketeborsot a hús mindkét oldalára, majd a tűzre rakás előtt megszórtam kicsinyke sóval. A húst a parázs fölé tettem, mig a krumplik a másik szegletében melegedtek a kerek grillnek. Lefedtem és 4 percig hozzá sem nyúltam. Ezután megfordítottam a húsokat, és a megsült krumplikat egy zsomporba tettem. (két darabnak még sülnie kellett)
Újabb 4 perc, és a húsokat késznek nyilvánítottam. Kiraktam egy tányérra, amit lefedtem alufóliával és 10 (na jó, csak 4) percig pihentettem.
Kimartam magamnak a legvastagabbat, ami szép rózsaszínű volt a vágási felületen, de sajnos a lányok az övéket visszaparancsolták a parázsra további 5 percre.
Az enyém ilyen lett (a másik kettőt nem merem megmutatni):
A hajában sült krumplit kis vajjal, több tejföllel és snidlingel tettük ízesebbé, mellé pedig friss salátát feta sajttal ettünk. Ne feldkezzünk meg a Szekszárdi Bikavérről sem, ami nagyon harmonikus társasága volt a steaknek.
Kívánom, hogy nektek is legyen ilyen szerencsétek egy hiperben!
Az utolsó 100 komment: