A karácsonyi süteményválaszték eléggé beszűkült nálam az elmúlt években. Bejgli, zserbó, ez utóbbi esetleg dió helyett mákkal, aztán hosszú szünet. Amúgy nem vagyok nagy sütemény fogyasztó, névnapra, születésnapra szoktam sütni, hogy legyen mivel megkínálni a felköszöntőket, no meg ilyentájt, szinte csak ünnepi neurózisból. Idén kicsit változtattam a megszokott rutinon. Két sütemény készül, az egyik egy régóta dédelgetett ötlet, a másik egy közelmúltban kóstolt keksz alapján. Ez utóbbiról később számolok be, mert bár az ünnepek alatt ennek is nekiveselkedem, majd csak januárban lesz a tesztje.

Hozzávalók:
- 60 dkg babapiskóta
- 1 l tej
- 4 tojás
- 6 evőkanál kristálycukor
- 1 rúd vanília
- 3 evőkanál keményítő
- cca. 1 dl fűszerezett rum
- 10 dkg mazsola
- 4-5 dkg kandírozott citrom- és narancshéj
- 1 csipet só

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vaníliából csak egy fél rúd volt itthon. A házi készítésű kivonatom pedig megdöglött. Nem zárt jól az üvegen a dugó, a vodka elillant, a megmaradt anyagot pedig belepte a penész. Sok mindent nem tehettem, vagy teszek bele lakossági vaníliás cukrot, vagy használom a sajátot. Ez utóbbi lett. Egy jól záródó befőttes üvegben évek óta érik a vaníliás porcukor. Amikor vaníliarudat használok, kikaparom a belsejét, a maradékot az üvegbe dobom. Ahogy fogy, néha őrlök bele egy kis cukrot, az pedig szépen átveszi az aromát. Most ebből pótoltam az ízt.

Előző este beáztattam a mazsolát a rumba. Rum. Egészen sok fajta kommersz vacak kapható valami hasonló néven. Nyilván nem nevezhetik rumnak, hiszen annak meg vannak a feltételei. A boltokban árult utánzatok íze feledhető, próbáltam párat, de igazán egyik sem jó. Ott van viszont a Portorico. Ezt sem hívják rumnak, viszont igazán jó íze van, nem beszélve a 60 százalékos alkoholtartalomról. Nem mintha ez sokat számítana egy süteménynél, de szakácsnak még jól jöhet.

Másnap a kerámia forma alját kiraktam a piskótával, majd meglocsoltan őket rummal. Először a mazsolán maradt lé került sorra, majd az üvegből töltöttem hozzá.

Erre jött a mazsola, majd a citrushéjak.

Nekiláttam a vaníliaöntetnek. A vaníliarudat félbehasítottam, és kikapartam a belsejét.

Beletettem egy lábosba, és hozzáadtam két evőkanál vaníliás porcukrot.

A tojásokat szétválasztottam és a fehérjéből kemény habot vertem.

A sárgáját a keményítővel és 1,5 deci tejjel összekevertem.

A többi tejet a cukorral és a vaníliával felforraltam.

Mérsékeltem a lángot, és a keményítős, tojássárgás tejet lassan belecsurgattam.

Mikor újra felforrt, hozzákevertem a fehérjehabot. Az volt a cél, hogy egy viszonylag híg sodót készítsek, hogy a piskóta ne maradjon száraz. Ebben, mondjuk nem volt hiba, elég vékony lett a kence.

A formába lerakott piskótára kanalaztam egy adag öntetet.

Jött rá az újabb sor piskóta, gyümölcs és öntet.

Az egészet egy újabb sor piskótával tetejeltem meg, aztán a maradék öntetet még lassan ráöntöttem.

Kihűtöttem aztán egy napot pihent a hűtőben. Olyan szépen nem lehetett szelni, gazdaságosan inkább kanállal lehetne szedni.

Imitt-amott változó állagú, jó rumos, zamatos édesség lett. Halászlé után éppen optimális, kicsit semlegesíti a halszagot.