Még a Nagyböjt előtt beiktattunk egy csapatépítő murit a vendégházban. Komoly gondot okozott, hogy mi legyen a menű. Rendes esetben ez nem lett volna probléma, mivel miután meghányták-vetették az általam javasolt fogásokat, a végén úgyis a sült csülök, pirított burgonya, csalamédé, BBQ szósz összeállítást választották volna. De most, mivel én délután suliban voltam, így nem volt érkezésem komolyabb ételsort összedobni. Egyik este aztán megvilágosodtam: legyen disznótoros vacsora. A töltelékárut megvesszük, szépen bekészítem a tepsibe, a nagy hűtőben meg elfér estig. A krumplit megpucolom, öntök rá vizet, az is ellesz addig. Aztán az elsőnek érkező alágyújt a krumplinak, befűt a sütőbe, mire megérkezik a nép, kész lesz az étel. Egyedül a vöröskáposztát kell elkészíteni, de az délelőtt simán megvan, és nem lesz baj, ha kihűl.
A reggeli kávézásnál elővezettem az ötletet. Egyből mindenki elmondta, hogy éppen melyik hurkát nem szereti, akadt éppen, aki mindet szerette, csak éppen nem úgy, ahogy errefelé készítik, meg az igazi hurka, az csak falusi disznóvágáson készül, különben is, a kolbászba meg mindenféle mócsingot beledarálnak, etc. Küldtem egy körüzenetet, hogy szerda reggelig gondolják át a dolgot. Végül 5 igennel és 35 tartózkodással a disznótoros mellett döntött a társaság. Volt, aki csak ilyet vagy csak olyat kért, de ezt bele tudtam illeszteni a beszerzésbe. Legalábbis azt hittem. Cs a kedvenc hentesem persze megint bevitt az erdőbe.
Felhívtam hát a húsneppert, hogy mi legyen. Kis ráhagyással végül 12-12 véres és májas hurkát rendeltem, meg ugyanennyi szál 20 dekás sütőkolbászt. A kolbász ugyebár a tőkehúsnál van, a hurka meg a csemegepultban, de azt ígérte, menedzseli a dolgot. Sőt! Válogat nekem megfelelő méretű kolbászt. Pénteken reggel aztán mentem a csarnokba. A tőkehúsnál kezdtem. Cs nem volt ott, de a kollégája tudta, miről van szó, vette is elő a pult alól (komolyan) a szatyrot, csapta fel a mérlegre. Elég meredek szám jött ki, de nem volt időm tépelődni, fizettem, aztán osontam tovább a csemegéshez.
- Csókolom, hurkáért jöttem, Cs biztosan szólt.
- Szólt hát, félre is van téve 12 kiló véres, meg 12 kiló májas.
Lefagytam, mint az XP.
- 12 kiló?
- Annyi hát, ide van felírva.
- Hát, én 12 darabot kértem.
- Nekem ennyit mondtak.
- Nekem meg nem kell annyi.
Szerencsére nem vitatkozott velem, kiszedte, ami kellet, megmérte, fizettem, - ez is gyanúsan sok volt, de számoltam vele, mivel nem tudhattam, mekkora egy-egy szál - aztán söpörtem főzni.
Ahogy megérkeztem, a hurkát és a kolbászt beraktam a hűtőbe. Elsőként a káposztának láttam neki. Lehámoztam a külső, kissé viharvert leveleket, aztán a V-Gyulán legyalultam.
Megsóztam a káposztát és félretettem.
Az almát kicsumáztam és julienne-re reszeltem.
Míg a káposzta a sóban állt, megpucoltam a krumplit, feldaraboltam, felöntöttem vízzel, és némi kezelési útmutató kíséretében a tűzhelyre készítettem.
A káposzta levét alaposan kinyomkodtam.
Két evőkanál kristálycukrot két evőkanál zsírral feltettem melegedni. Elég nehezen akart megolvadni a cukor, közben a zsír már csaknem füstölt. Mindegy, mikor kicsit megolvadt a cukor beleszórtam a felkockázott vöröshagymát és megpirítottam.
Beletettem a káposztát, és kevergetve pirítottam, míg összeesett egy kicsit. Azután hozzákevertem az almát, öntöttem bele egy deci ecet, majd fedő alatt tovább pároltam. Ahogy azt Jegeskávé igen szemfülesen észrevette, meg is fűszereztem őrölt fekete borssal és őrölt köménymaggal.
Volt egy kis időm, elővettem a hurkát és a kolbászt, és kevés zsírt alákenve tepsibe rendeztem. Ekkor ért a másik meglepetés. A 12 húszdekás kolbász helyett húsz darab 25-30 dekás kolbász volt a szatyorban. Így már érthető volt, miért fizettem cirka kilencezerrel többet, mint a tervezett. Kiválasztottam nyolc szálat, és - ha már én fizettem a különbözetet - szépen hazavittem. Egy kis krumplival és párolt zöldséggel két hétvégét kihúzok vele.
Időközben a káposzta is kész lett, a vége felé még igényelt egy kis utánízesítést.
Este, mire a tetthelyre értem, a krumpli már kész volt, a kolbászt éppen betették a sütőbe. Innen átvettem a vezénylést. A vacsora hamar megsült. A kolbász szaftos zsírját gondosan egy lábosba továbbítottam, ebből hétfőn remek pecsenyezsíros kenyér lett.
Szegény kollégák mohó farkasként vetették magukat az ételre, hagytam előre menni őket, én a második körben ettem.
Szedtem mindenből, kicsi csípőst is mellékeltem. Persze sok volt, de készültem, három doggy bag is volt nálam, a maradék jött velem haza.
Most is akadt, aki fikázta az ételt, de hát ízlések, ugyebár... Szerintem elég jó volt, de akadt, aki egyenesen a gyermekkori ízeket vélte felfedezni. Ez van, a szeszt felszívta, senkinek nem okozott hasfájást. Ennél kevesebb munkával már csak a pizzarendelést lehetett volna megoldani.
