Előrebocsátom, hogy a poszt leginkább arról fog szólni, hogyan ne készítsünk kukucát. Mert a végeredmény inkább tanulságos lett, mint szép. Jabba nézhetett ki így csecsemőkorában.
Szóval, a múltkoriban szóba került a nevezetes kalácska a kukuca. Utánanéztem, nem tűnt túl bonyolultnak, bár a fellelhető receptek gyaníthatóan egy helyről származnak, talán még a helyesírási hibákat is átmásolták.
Arra nem vállalkoztam, hogy csak ezért begyújtsam a sütőt, de a karácsonyi sütemény mellett belefért az időmbe. Sütöttem egy zserbókalácsot, a tésztához 20 százalékkal több anyagot dagasztottam be, aztán lecsíptem belőle egy darabot.
Hozzávalók a tésztához (egy zserbókalács és négy kukuca készítéséhez):
- 70 dkg búzafinomliszt
- 12 dkg sertészsír
- 4 evőkanál + 1 teáskanál kristálycukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 egész tojás (L) és 1 sárgája
- 4 dkg élesztő
- 1 csipet só
- 2-3 dl tej
- pár szem egész fekete bors
- kevés mák
A kenéshez:
- 1 tojás sárgája
- 1 mokkáskanál kristálycukor
- 0,5 dl tej
A lisztet megsóztam, összeforgattam a cukorral és a vaníliás cukorral, aztán összemorzsoltam a zsírral. Beleütöttem a tojást, beletettem a sárgáját, majd ráöntöttem a cukros tejben felfuttatott élesztőt. Kevés tej még kellett bele, az egészből lágy tésztát dagasztottam. Meleg helyre tettem kelni.
Míg az élesztő dolgozott, előkészítettem a zserbókalács összetevőit. Elfogyott az utolsó adag aszalt meggy is, amit "nemrég" kaptam.
A megkelt tésztát a belisztezett deszkára borítottam, kicsit átgyúrtam, majd levettem belőle 30 dekát.
Összedobtam a zserbókalácsot és bevágtam a sütőbe.
A maradék tésztát négy egyforma részre osztottam, és nekiálltam szerencsétlenkedni. Először túl vastagon liszteztem be a deszkát, ezért nem tudtam a tenyerem alatt sodorni a tésztát, mert folyton elcsúszott.
Félresöpörtem a lisztet, és újra megpróbáltam. Hát, ez sem lett valami fényes.
A kukacokat feltekertem, a vastagabb végére megpróbáltam valami fejformát ügyeskedni. Hát... Lábát már nem tudtam, hogyan csináljak neki. Majd legfeljebb paradicsommadárnak fogom hívni. Sütőpapírral bélelt tepsibe igazgattam a nyomorultakat.
A borsszemeket szem gyanánt belenyomkodtam a tésztába, ahol nagyjából kellene lenniük. A cukorral és a tojássárgájával elkevert tejjel megkentem.
Mikor a zserbókalács kisült, még egyszer bekentem az egyre reménytelenebbül kinéző madarakat, majd meghintettem őket mákkal. Betoltam a sütőbe, és elhúztam a tévé elé ebédelni.
Nagyban bogarásztam a szálkát a pontyból, mikor bevillant a kukuca. Iszkiri a konyhába, még éppen nem égtek meg szegények, de azért elég bokszosak lettek.
Másnap megjött Kistesó az unokákkal. Ők aztán fittyet hánytak a kukucára. A kisebbik elkezdett nyafogni, hogy büdös halászlészag van, a másik meg egyből a tévé elé vágta magát. Végül a nagyobbik nagy kegyesen elmajszolt egy kis darabot belőle. Megfutottuk a kötelező köröket, ettek-ittak valamit, rájuk sóztam pár üveg mindenféle lekvárt, szörpöt, savanyút, aztán robogtak is tovább a következő stációra. Eltakarítottam a romokat, elmosogattam. Megmelegítettem a közben kihűlt halászlét, mertem egy jó tányérral, kicsit megpaprintottam, és két kukucával elkísérve bekanalaztam. Finom volt, édes, kicsit vaníliás, de a csípős-sós halászlé mellé nagyon jól illett. A borsszemeket elropogtattam, az is jó volt. Szóval a tészta maradhat, de legközelebb inkább fonott kalácsot készítek belőle, az kevésbé macerás.
