Bár a neve úgy hangzik, mint valami harmadik világbéli diktátornak, ez egy príma étel. Indonéz kókuszos palacsinta. Zöld. Szerencsés esetben.
A szokásos gasztrobarangolás közben bukkantam rá. Akadt magyar nyelvű recept, alapként azt használtam, de persze megnéztem még számosat, hátha adnak valami tippet. Az alapanyagok beszerzése okozott ugyan némi problémát de azért megoldottam. Sajnos a pandan pálmám elfagyott, mert az inas nyitva hagyta a télikert ajtaját abban a finom januári zegernyében. Meg is verettem a hajdúkkal, mielőtt kidobták volna az utcára. Maradt a konzerv, szerencsére a közelmúltban eljutottam az Ázsia boltba, és emberesen bevásároltam.
Innentől már csak egy szabad másfél óra kellett összedobni a fogást. Persze nem sikerült valami fényesen, de majd finomítok még rajta.
Hozzávalók a tésztához:
- 25 dkg búzafinomliszt
- 2 tojás
- 3 dl kókusztej
- n evőkanál pandanlevél kivonat
- 1 csipet só
- 1 evőkanál szezámolaj
A töltelékhez:
- 25 dkg frissen reszelt kókusz
- 10 dkg pálmacukor (lehetőleg sötét)
- 1 dl víz
- 1 dl kókusztej
- 1-2 evőkanál pandanlevél kivonat
Először a tölteléket készítettem el, hogy kihűljön. A pálmacukrot kicsit összetörtem a mozsárban, majd a vízzel szirupot főztem belőle.
Hozzáadtam a kókuszreszeléket. Sajnos a múltkoriból csak 20 deka lett, ezért szárítottal pótoltam.
Beletettem a pandan kivonatot és a kókusztejet és folyamatosan keverhetve addig főztem, míg a nagyja nedvesség el nem párolgott, aztán félretettem hűlni.
A tésztához a hozzávalókból palacsintatésztát kevertem. A hozzávalókból és még vagy három deci tejből, ugyanis a plagizált recept szerint még csak a levestészta állagnál jártam.
Elkezdtem kisütni a palacsintákat, de valahogy nem akart az a szép fűzöld szín jelentkezni. Kevertem még hozzá, a végén már a fél dobozzal belement, de csak annyit értem el, hogy nagyon meggyengült a tészta, alig tudtam megfordítani.
Valahogy azért kisültek, elkezdtem tölteni. Először rátettem egy kanál tölteléket.
A felém eső részt ráhajtottam, majd felhajtottam a két szélét is.
Végül feltekertem a palacsintát.
A színe nem sikerült igazán, de az íze mennyei volt. A töltelék igen édes lett, nem is hiányzott a cukor a tésztából. Ha valaki netán úgy tudja, hogy hat palacsinta az adagja ebéd után, szólok, hogy ebből három lesz. Talán legközelebb megpróbálom az ajánlott ételfestéket, de az nem lesz képes visszaadni a pandan enyhén jázminos aromáját.