Éppenséggel nevezhetném egy újabb csúfos fiaskónak is.
Megint fejre adtam a fejemet. Törtem a fejem, mit főzzek, aztán a fejemhez kaptam, hiszen éppen a van egy fél fejem a múltkorról a fagyasztóban. Volt ugyan egy kis fejetlenség ott a hidegben, de némi kutatás árán fejlett. Aszpikban.
Persze, kocsonya flancosan. Aztán még az se nagyon, de ez csak másnapra derült ki, akkorra fejeztem be.
Kifejtem bővebben is:

Hozzávalók:
- disznófej
- fokhagyma
- babérlevél
- fekete bors
- füstölt csili
- cseresznyepaprika
- borókabogyó
- só
- frissen őrölt fekete bors
- fokhagymagranulátum
- étkezési zselatin

A fejet feltettem főni a fűszerekkel. A forrás után egészen kicsire vettem a lángot és lassan gyöngyöztettem.

Alig pár óra elteltével a fej megfőtt, egy tepsire szedtem és kifejtettem a csontot belőle. Nem kellett sokat erőlködni vele, simán kifordult.

A levét az erkélyre transzportáltam éjszakára. Reggel nagyjából leszedtem róla a zsírt.

Kábé 2 litert egy kisebb lábosba szűrtem. 10 gramm zselatint elkevertem egy deci vízzel és a forrásban lévő levesbe öntöttem. Tíz percig főztem, sóztam egyet rajta, majd félrehúztam hűlni.

A fejet vékonyan felcsíkoztam és egy tálban összeforgattam a frissen őrölt borssal és a granulált fokhagymával. A fűszerezéssel nem akartam nagyon elmenni a disznósajtos irányba.

Egy püspökkenyér-formát kibéleltem folpackkal, elegyengettem benne a húst és csaknem színig öntöttem a húslével. A hűtőbe tettem.

Jó két óra múlva elővettem és a maradék lével feltöltöttem, hogy a húsdarabok ne kandikáljanak ki belőle.

Másnap reggel tányérra borítottam és szeltem (volna) belőle. Mert szelni nem lehetett, nem volt elég szilárd a kocsonya hozzá, meg a húsdarabok is ruganyosak voltak kissé.

Mit tehettem, ettem így. Mert ízre bizony igen jó volt, a fej azért hozza a színvonalat, ha el is szúrja az ember. Csípős savanyúval, kenyérrel, reggelire és ebédre is jó volt. Vittem melóba, Zed csak szuszogni tudott reggeli után, én meg bekaptam egy extra Miluritot a biztonság kedvéért.