2010-ben Magyarország legkedveltebb (vagy legismertebb?) levesének szavazták. A neve általában Ujházi tyúkleves, bár Ujházi Ede eredeti receptje Nagy Endre szerint az alábbiként készült:

„Nem sajnálta a fáradságot, költséget, elutazott Debrecenbe, hogy saját találmányú levesének anyagát beszerezze. Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze. Három napig egyfolytában kellett fõlniök, amíg belemáltak a levesbe és eggyé fõttek a zöldséggel, fõként a legendás jelentõségû zellerrel. Különösen vigyázott, hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai és egyéb megkülönböztetõ szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt.”

Hogy mi az igazság a tyúk vs kakas álláspontok között, azt már nem tudjuk eldönteni, de Móricz Zsigmond is a kakasra szavazott. Ede viszont nem tud már nyilatkozni.

Végül is nevezhetném kakaslevesnek is, de a fûszerezése Ujháziéval egyezik. Nagylányom kérte, hogy fõzzek egyet, mikor tavaly itthon járt.

Akkor jöjjön a lista:

• 1 nagy öregkakas aprólékostul
• 1/2 kg marhafartõ
• 1 darab marhafehércsont
• 2 gyökér
• 2 sárgarépa
• 1 karaláb
• 1 zellergumó
• 1 kis karfiol
• 1 paradicsom
• 1 zöldpaprika
• 1-2 hagyma
• 10 dkg vadgomba (most shitake)
• 1 csokor csirág (aka spárga)
• 15 dkg zöldborsó
• 1 darabka szerecsendióvirág
• 2 csipet sáfrány
• só, bors, szegfübors

Mindez egy képen nem is fért el! Nomeg a fazékba se igen. Vejemre és a lányokra való tekintettel a fejét és a heréjét félretettem, pedig az nagyon fontos alkotóelem - viszont késõbb tudtam fõzni egy kakaslevest, mert egy combját is kimentettem :)

A sok zöldséget megtisztítottam, a nagyobb darabokat kicsit összevágtam, a karfiolt, spárgacsúcsot és a zöldborsót félretettem. A fûszereket, fokhagymát, spárgát, csumát, stb. apróbb zöldségeket egy óriás teatojásba tettem (ami valójában rizsfõzõ edény). Elõvettem a majdnem legnagyobb (10 literes) fazekamat, ahol kis vízben megágyaztam a zöldséggel a húsoknak, amiket a csont társaságában szintén a fazékba tettem. Éppen belefértek! Fel is öntöttem szinig vízzel, majd feltettem a tûzhelyre fõni.

A sáfrányt mozsárban porrá zúztam, majd kis melegvízzel feloldottam, mielõtt a levesbe kanalaztam.

Ez a "kis" étel huszonegy órán át volt a tüzön, nagyon kis lángon. Az eredmény magáért beszél:

A levesbõl kihalásztam a teatojást, a zöldségeket, meg a húsokat. A maradékkal (csont, szétfõtt zöldség, morzsák) a kutyát tettem boldoggá.

Egy kis friss sárgarépával felforraltam a levest, majd elõvettem a félretett zöldségeket.

Ezt is beleöntöttem a levesbe, és pár percig fõztem. A karfiol is hamar elkészül.

Végül a zöldborsót öntöttem bele, amivel készre forraltam.

Már csak a tálalás volt hátra. Az asztalra tettem a húst, a fõtt zöldségeket, egy tálkában cérnametéltet, és a fazekat egy merõkanállal. Ki-ki szedhet magának amit kíván.

A leves lassan fõtt, még lassabban fogyott el, de nem az íze, hanem a mennyisége miatt. A rengeteg zöldség, gomba, és a vajpuhára fõzött öregkakas zseniális ízeket hordozott.

Igazinak nem illene neveznem, mert ahhoz 3 napig kellett volna fõzni, amennyi türelmem még nekem sincs.