Hétvégén ismét megvolt az évi rendes találkozó Tatán. Pénteken délben indultam, nem is főztem hétvégére, minek aszalódjon a frigóban. Vasárnap hazaérve vakartam is a fülem, ugyan mi a csudát egyek. Elég húzós volt az esemény, nem sok kedvem volt főzni, inkább az ágy felé kacsingattam. Tartottam egy gyors terepszemlét a hűtőben, mit lehetne enni. Volt egy fél szál madárlátta füstölt kolbász, egy darabka húsos szalonna a múltkori palacsintából, két pár virsli a fagyasztóban, ami már ki tudja, mióta árválkodott ott, na meg néhány kovászos uborka a kisvödörben. A spájzban egy paradicsomos halat találtam. Pékáru szerencsére volt, csütörtökön este vettem akciós sajtos kiflit, és lefagyasztottam. Igen rövid hezitálás után kiolvasztottam pár kiflit, felpattintottam a halat, megtömtem a bendőt és aludtam estig.
Hétfőn még szabadságon voltam, be kellett pótolni a kiesett hétvégét. Kimentem a hegyre, és megkapáltam a paszulyt. A száraz, köves földön szinte szikrát hányt a kapa. Utána ledobtam a szivattyút a ciszternába, és alaposan beöntöztem a földet. Idén is kibújt pár árva krumpli, ahol nem volt nagyon láb alatt, meghagytam. Ahogy elnéztem, ki is találtam, paprikás krumplit fogok főzni újkrumpliból. Felböködtem az összeset, lett bő két kiló, pedig némelyik bokor alatt csak egy-két szem volt, ebből is látszik, milyen trehány munkát végeztem tavaly ősszel. Ahogy a hagyma közt szedtem, kifordult abból is pár, gondoltam, jó lesz a főzéshez, bár olyan nyeszlettek voltak, újhagymának is alig mentek el.
Tudom, paprikás krumpli csak öreg krumpliból, de szegény ember azzal főz, ami van neki.
Megkapirgáltam a burgonyát, nagyon könnyen lejött a héja, de így is egy óra elment vele, olyan apró volt. Van, aki szerint vétek kaparni, de nekem már okozott olyan konzekvenciákat a héj (amibe most nem mennék bele mélyebben), hogy inkább kaparok. A nagyobb darabokat hasábra vágtam - egyébként kockázom ehhez az ételhez-, és a hagymát is megtisztítottam. Mivel elég nyeszlettek voltak, a zöld egy részét is rajtuk hagytam.
A kolbászt félkarikára vágtam, és kisütöttem a zsírját. Nem sok volt neki.
Kihalásztam a kolbászt, és a vékony csíkokra vágott szalonnát is megfuttattam a bőrével együtt. Kevés sertészsírral rá kellett segíteni, mert sajátja ennek sem nagyon volt.
A zsíron megdinszteltem a felkarikázott hagymát.
A tűzről félrehúzva megpaprikáztam és elkevertem. Hozzáadtam az utolsó fél doboz lecsót, kevés házi édes- és csípős paprikakrémet és egy gondolatnyi, szintén házi paradicsomlét.
Az alapot összerottyantottam, és beletettem a krumplit, majd felöntöttem annyi vízzel, ami éppen csak ellepte. Úgy vettem észre, hogy az újkrumpli hajlamos sok levet engedni, ezért óvatosan bántam a vízzel. Persze nem jött be a számításom, elég rövid lett a végén a leve.
Addig főztem, míg a krumpli elkezdett kicsit puhulni. Az újkrumpli elég csalóka tud lenni főzéskor. Az embert folyton böködi, kóstolgatja, nem jó, még nem jó, egyszer csak fogja magát, és szétesik a cicába.
Hozzákevertem a megpirított kolbászt és a felkarikázott virslit.
Tíz percig főztem, és késznek ítéltem.
Kovászos uborkával ettem.
Egészen jó lett. A krumpli kicsit roppanós volt, de nem nyers, bár éppen lehetett volba egy kicsit több szaftja. Jókora adag lett, pár napig nem volt gondom a főzésre, volt időm a kertre, meg a melóban a tervezett szabadság előtt felszámolni a restanciát.