Jól van má'! Végül is az, nem? No de ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe. Menjünk csak vissza Ádám-Évához.
Úgy volt, hogy kellett egy falinaptár. Hogy jön ez most ide? Elmondom sorjában.
Szóval naptár kellett, fali. Van ugyan naptár a komputerben, és a nem olyan nagyon okos telefonomban is, de én a falit szeretem. Ott lóg a konyhában, főzés közben elég egy pillantás rá, hogy megtervezzem a tennivalókat. Könnyen át tudom tekinteni, valahogy sokkal jobban látom magam előtt a napokat, és nem utolsó sorban a névnapokból is napra kész vagyok. Tavaly volt céges, nem egy nagy szám, de a célnak megfelelt. Olybá tűnik, idén szegényebb lett az eklézsia, nem futotta naptárra. Január végén valamelyik jótét lélek behozta a céghez az összes szórólapot, amit belehánytak a postaládájába, és letette a kávézó asztalára. Egyedül reggeliztem, belelapoztam. Az egyik városszéli hiper féláron kínálta a 2016-os naptárakat. Egyik este - mivel a napi sétám során éppen útba esett (alig 4 km ide) - beugrottam megnézni a választékot. Végigböngésztem a legvalószínűbb helyeket az áruházban, de egy fia naptárat nem leltem. Elkaptam egy arra tébláboló hölgyet, és nekiszegeztem a kérdést:
- Tessék mondani, az akciós naptárak merre vannak?
Nyomban nekiállt keresgélni, én meg követtem. Három perc eredménytelen kutatás után megkérdeztem: - Nem lehet, hogy elfogyott?
- Ó, biztosan nem, ma is hoztak ki a raktárból.
Egy darabig még minden eredmény nélkül bolyongtunk, aztán bocsánatot kért és nagy sebességgel leborított. Mentem még egy kört a potenciális célterületen - tök eredménytelenül -, aztán elkaptam egy másik formaruhást. Egyből vele kellett volna kezdeni, magabiztosan vezetett egy állványhoz, ahol 3 (három) darab falinaptár hevert. Összesen. Hungarikum 2016, az elején olyan gusztusosan fényképezett paprikákkal, hogy majdnem megnyaltam. Ára 1995 Forint. Mármint a félára. Ennyi pénzért egészen biztosan nem veszek naptárat, még ha a Nigella Lawson pózol rajta pucéron, kezében egy öklömnyi szarvasgombával se. Akkor inkább megszerkesztem excelben vagy letöltök egyet, és kinyomtatom. Vettem egy kiló citromot, aztán jó nagy kerülővel hazaporoszkáltam (ha már séta).
Egy hétre rá egy hatalmas falinaptárat találtam az asztalon. Ágnes hozta, cserébe a múltkori teljes kiőrlésű széles metéltért, amit kóstolóba vittem neki. A naptárat az egyik nagy magyar tésztagyártó cég adta ki, minden hónapra egy tésztás fogással kedveskedve, természetesen a saját termékek felhasználását előnyben részesítve. Ki is lógattam a konyhában, de előtte még elolvastam a januári receptet.
Kelkáposztás, húsos rakott tészta. Egészen jól hangzott, eltekintve a végén hozzábiggyesztett paradicsomos ragutól, ami szerintem abszolút nem illik az ételhez. Rákerestem a receptre tésztagyár honlapján (hogy be tudjam linkelni), érdekes módon, ezen a néven már egy egészen más verzió szerepel. Lehet, valaki megfőzte az eredetit, és rájött, hogy nem igazán szerencsés összeállítás. Az eredetiben a széles metélthez kockára vágja a káposztát, az újnál kockatésztát használ, de már nem vegyíti előre a káposztával és a paradicsomos ragut is hanyagolja.
Most hétvégén eljött az alkalom, megfőztem, a böjtre való tekintettel (és természetesen, közkívánatra) szejtánnal.
Hozzávalók:
- 60 dkg 10 tojásos házi széles metélt
- 80 dkg darált sertéshús (jelen esetben ugyanennyi darált szejtán)
- 80 dkg kelkáposzta
- 20 dkg füstölt tarja darálva, vagy igen finomra vágva (Az eredeti recept szerint főtt-füstölt tarja kell, de szerintem az igazi füstölt jobb.)
- 45 dkg 20 %-os tejföl
- 2 jókora fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- só, pirospaprika, fekete bors, őrölt köménymag (Mint látható, a fűszerezés tekintetében más iskolát követek.)
- füstölt chipotle paprika (Mivel én nem tettem bele füstölt húst, ezzel adtam neki egy kis füstölt ízt.)
- étolaj
A kelkáposztával kezdtem. Leszedtem a külső leveleket, alaposan megmostam és kivágtam az ereket.
A megmosott leveleket vékonyra szeltem, a fejeket negyedeltem, és azokat is centis forma szeletekre vágtam.
Az apróra vágott vöröshagymát olajon megpirítottam.
Félrehúztam a lángról, megszórtam egy kis pirospaprikával, majd rögvest felöntöttem egy korty vízzel. (Ha hússal készült volna az étel, a darált hús került volna először a hagymára, majd a pirospaprika.)
Beletettem a darált szejtánt, sóztam, borsoztam, őrölt köménymaggal és zúzott fokhagymával ízesítettem, kis vizet öntöttem alá és összeforraltam. Az alapanyag miatt sok főzésre nem volt szükség. Hús esetében 30-40 perc párolás biztos kellett volna, félidőben pedig beletenném a darált füstölt tarját.
A káposztacsíkokat lobogó, sós, őrölt köménymaggal ízesített vízben két percig blansíroztam, majd egy nagyobb lábosba szedtem.
Rövid hezitálás után - Végül is, mi baj lehet? Egy helyre megy, nem? - ugyanabban a vízben kifőztem a tésztát is.
Mikor megfőtt, rászedtem a káposztára, és összekevertem.
Először nemigen akart elegyedni, aztán beleborítottam két pohár tejfölt, és máris sokkal homogénebb lett a keverék. Hezitáltam egy ideig, hogy a harmadik pohár tejfölt talán a tetejére kellene kenni, de aztán inkább belekevertem azt is, sőt a főzőléből is hozzáadtam egy bő decit.
A tepsi aljába kevéske olajat öntöttem, aztán belerétegeztem a hozzávalókat. Alulra a nagyjából fele tészta, rá a "hús", aztán megint tészta.
Hármas fokozaton 40 percig sütöttem.
Felkockáztam, szedtem egy adagot. Megettem, aztán kimentem a tükör elé, a szemembe néztem és megveregettem a vállamat. Ismét jót főztek nálunk.
Szaftos, fűszeres, laktató volt, a tészta és a kelkáposzta szokatlanul jól összeillenek, hússal meg egyenesen fenomenális. (Már, ha van benne hús.) Biztosan sokat dob rajta a házi tészta, de hát éppen ezért készítem, ha már ennyire ráérek hétvégenként. A káposzta arányát viszont célszerű lenne növelni, és a tészta teteje is elbírna egy kis plusz tejfölt, esetleg sajtot.