Azaz nem rámen. Leves lesz megint természetesen, kitekerve, még szép. Múltkoriban, mikor a mákoshoz készült a tészta, a leeső darabokat a masina "sűrűbb" részén aprítottam fel, aztán megszárítva eltettem a spájzba. Beesett aztán pár libaszárny, főztem egy jó levest, és kifőztem hozzá a tésztát. Érdekes lett - hogy finoman fogalmazzak -, olyan vastag volt, mint a hosszú metélt. Nem volt vele gond, finom volt, jól harapható, de nem szétesős, csak szokatlan. Rá is jöttem legott, miért van itthon még egy - jóval keskenyebb - tésztaaprító.
Eszembe jutott, hogy édesapám bizony csak az igazán vékony cérnametéltet szerette, ezért kellett annak idején beszerezni a másik gépet, amit aztán tíz éve elő sem vettem, most is komolyan el kellett gondolkodnom, hol a cicába' lehet.
A vastag tészta viszont megmozgatta a fantáziámat. Milyen jó is lenne valami finom leveshez, keleti módon, bőkezűen adagolva. Ugyanakkor valami magyaros fajtában gondolkodtam, jellemzően hazai hozzávalókkal, kihagyva a gyömbér-szója-citromnád-etc vonulatot. (Nem mintha bajom lenne velük, csak éppen nem az volt a cél.) Főztem tehát egy zöldséglevest, amibe azért belecsúszott némi orientális vonás.
Hozzávalók a leveshez:
- 4 szál sárgarépa
- 2 szál petrezselyem gyökér
- 1 kisebb karalábé
- fél zellergumó
- 4 szál újhagyma vagy két közepes fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kápia paprika
- pirospaprika
- 1 teáskanál házi édes paprikakrém
- 1 dl házi paradicsomlé
- só, őrölt fekete bors
- étolaj
- 1-2 l húslé
A tésztához:
- 40 dkg búzafinomliszt
- 4 db M-es tojás
- 1-2 teáskanál só
A tésztát már előző hétvégén elkészítettem, vasárnap volt, dolgom viszont nem, úgyhogy pikk-pakk összedobtam. A hozzávalókat összekevertem, és rugalmas, nem túl kemény tésztát gyúrtam belük.
Négy részre osztottam a tésztát, aztán műanyag fóliába tekerve fél órát pihentettem. Hatos vastagságtól egyes lépésekkel kettesre nyújtottam, majd kiterítve kicsit szikkasztottam.
Kb. harminc centis darabokra vágtam, felaprítottam a géppel és kiterítettem száradni. Az aprításról nem készült kép, ugyanis éppen agyvérzés kerülgetett. Az volt a terv, hogy szép hosszú szálakat készítek, amit aztán lógatva szárítok meg, egyrészt, mert milyen jól mutat, másrészt, mert a liszttel összeforgatott, összekuszált tészta megszáradva baromi sok helyet foglal el. Sajnos a tészta másképp gondolta. Nem sikerült eltalálni a megfelelő száradtsági fokot. Ha nem elég szikkadt a tészta, a csíkok nem válnak szét, egyesével kell szélválasztani. Ha viszont nagyon megszárad, a gép nem kapja be rendesen, összegyűri, és lőttek a szép egyenletes metéltnek. Most is lőttek. Baja nem lett, de dicsekedni nem nagyon tudok vele.
Eljött a levesfőzés ideje. A gyökereket julienne-re vágtam a V-Gyulával. Az újhagymát és a paprikát késsel felcsíkoztam, a fokhagymát apróra vágtam.
Az egészet kevés olajon néhány percig pároltam.
Megszórtam pirospaprikával, majd felöntöttem a húslével és a paradicsomlével. Sóztam, borsoztam.
A forrástól számított 15-20 percig főztem, míg a zöldségek kicsit megpuhultak.
A tésztát külön vízben főztem ki, egy jó adagot tettem a tálba, és rámertem a forró levest. A keleti kisördög azért csak nem tudott nyugton maradni, egy kis újhagymát karikáztam a tetejére.
Tulajdonképpen nem volt egy nagy durranás. Jóízű, kiadós levesem lett, belapátoltam utána egy pohár pudingot, és jól is laktam.