Leszedtem a gerillakertben a téli körtét. Nem mondom, hogy már tökéletesen megérett, de a darazsak is elkezdték megrágni és egyre több szatyros idegen ólálkodik a kert környékén, Kistesó dísztökjét meg is dézsmálták. Gondoltam, inkább együnk egy kicsit roppanós körtét, mint semmilyent.
A napokban elmentem a vadonba is felderíteni az erdőn-mezőn termő gyümölcsfákat, főleg persze a diót. Akadt más is, egy-két almafát érdemes lesz felkeresni pár hét múlva. Volt körte is, az egyik vackorfa elég szép gyümölcsöt hozott, szedtem is egy zacskóval, ebből lett hétvégére egy leves.
Meghámoztam a körtét, negyedeltem, kivágtam a csutkát. Keveselltem a vackort, a kertikörtéből gyengélkedett pár, abból is pucoltam hozzá. Egy rúd fahéj, pár citromszelet és némi citromhéj, no meg pár szem fűszerszeg társaságában feltettem főni. Egy kanál cukorral ízesítettem.
Amíg felforrt, kikevertem egy pohár 20 %-os tejfölt egy evőkanál étkezési keményítővel, kevés vízzel és egy öntésnyi vaníliakivonattal.
Úgy volt, hogy kellett egy rúd vanília a diópálinkába. A madaras teszkóban viszonylag baráti áron adtak két darabot egy fiolában, vettem is legott. Otthon aztán kiderült, hogy három az a kettő. Kerestem egy pofás kis üveget, belefaragtam egy parafadugót, aztán a sörözőben kértem bele egy deci vodkát. A maradék két rudat felhasítottam, kikapartam a belsejét, aztán a héjával együtt a vodkába tettem ázni. Mostanra igen tömény vaníliakivonatom lett.
A forrástól számított 15 percig főztem a körtéket, aztán behabartam. Előtte még megkóstoltam, egy kis savanyú íz még elfért benne, beletekertem hát egy fél citrom levét.
Ebédre szobahőmérsékleten ettem, vacsoráig aztán behűtöttem és jéghidegen kanalaztam. Nincs már az a kimondott banánérlelő forróság, de így is jól esett.
