A múltkori, kissé elnagyolt empanadas után elkészült egy kidolgozottabb verzió. A tésztát az eredeti recept alapján készítettem, mindössze annyit módosítottam rajta, hogy zsír helyett vajat használtam.
Kistesónak vetettem egy sor mángoldot a gerillakertben, és - bár azt sem ajánlatos fogyasztanom - abból lett a töltelék alapja.

Hozzávalók a töltelékhez:
- 30-40 dkg mángold
- 50 dkg rikotta
- 15 dkg mozarella
- 1 dl tejszín
- 4-6 gerezd fokhagyma
- kevés olaj
- só, bors ízlés szerint
A mángoldról leszedtem egy csokorra való levelet. A külső levelek már kissé elnyűttek voltak,igyekeztem a belső, zsenge darabokat lecsipegetni.

Otthon beáztattam, majd folyó vízzel alaposan lemostam, utána leszárítottam.

A szárat és a vastag ereket eltávolítottam, a leveleket ujjnyi széles csíkokra aprítottam.

Egy serpenyőben némi olajon megfuttattam a felaprított fokhagymát.

Rádobtam a mangoldot, és összeforgattam a fokhagymás olajjal. Mikor összeesett, felöntöttem a tejszínnel és kicsit beforraltam.


Amint kihűlt a mángold, belekevertem a rikottát és a lereszelt mozarellát.



A tésztát 24 egyenlő részre osztottam, nagyjából 44-45 grammos gombócok lettek.

10-12 cm átmérőjű korongokat nyújtottam, és mindegyik közepébe tettem egy kanál tölteléket. Persze most a tölteléket sokalltam el, úgyhogy végig kellett menni még egyszer a tésztákon a sodrófával, hogy beléjük férjen a massza.


A tésztákat félbehajtottam és a széleket eldolgoztam. Egészen jól sikerült, alig egy-kettő nyílt szét sütéskor.

Sütőpapírral bélelt tepsiben, két részletben, 3-as fokozaton 35 perc alatt megsütöttem őket.


Jó lett, jó sok lett, kijött belőle öt étkezés. Először egy fokhagymás-tejfölös mártogatóst terveztem mellé, de aztán úgy gondoltam kicsit sok lenne a jóból, megmostam egy marék datolyaparadicsomot és azzal ettem.


