Hétvégére kellett valamit főznöm, gondoltam összedobok egy zamatos Stefániát krumplipürével. Már a gondolatra is összefutott a nyál a számban, régen ettem már ilyent. Az ismerős hentes jószívű volt, olyan darabot kanyarintott a lapockából, hogy akár ki is ránthattam volna.
A sütőformához hozzámértem a tojásokat, - hogy biztosan elég legyen – aztán keményre főztem őkelméket.
Négy zsemlét beáztattam, és 60 deka sertéslapockával együtt ledaráltam.
Hozzáadtam három közepes fej vöröshagymát finomra vágva, és két jókora gerezd fokhagymát reszelve. Ráütöttem két tojást, sóval, borssal és pirospaprikával fűszereztem, és alaposan összegyúrtam.
A szép, sovány hús miatt valami zsírosabb is kellett az ételhez, hogy ne legyen nagyon száraz a végeredmény. Az ábécében néha lehet kapni bacon nyesedéket. Tulajdonképpen semmi baja nincs, csak nem olyan szép, rendezett szeletekből áll, és néha akad benne pár vastagabb darab is. Főzéshez viszont tökéletes, és fele annyiba kerül, mint a „hibátlan”. Ilyen baconnal béleltem ki a formát, a szeleteket kissé lelógva hagytam, hogy később rá lehessen hajtani.
A darált hús felét a formába simítottam, ráfektettem a tojásokat, és a másik felével befedtem az egészet.
A lelógó szalonnát csinosan ráhajtogattam a töltelékre, és hármas fokozaton kb. nyolcvan perc alatt ropogósra sütöttem.
A kész vagdaltat kiborítottam egy tálra, és rövid hűlés után felszeltem.
Köretnek krumplipürét készítettem. Bő kilónyi Désire burgonyát felkockáztam, és sós vízben puhára főztem. Krumplinyomón áttörtem, a felénél 10 deka vajat daraboltam bele.
Sóztam és reszelt szerecsendióval fűszereztem.
4,5 dl (ugyanis ennyi mostanság egy félliteres zacskós tej) tejet felforraltam, és belekevertem a pürébe.
Jó merőkanálnyi pürét placcsantottam a tányérra, - ahogy még a menzán láttam a szakács nénitől – mellékeltem két szelet Stefániát, és jól beebédeltem.
