Feleségem hazaszólt, hogy nem jön ebédre, egyek valamit egyedül. Kutakodtam a varázshüttőben, de csak egy kis maradék paradicsomleves és két adag lecsó árválkodott, mint főtt étel. A levest először is azonnal megettem, mert az finom volt. A lecsóhoz viszont kellene valamilyen hús is, mert kevés benne a kolbász. Irány a mélyhűtő, ahol találtam egy kis darab marha hátszínt. Gondoltam ebből ki lehet valamit hozni.
Kiolvasztottam úgy-ahogy a húst, majd vékony (2-4 mm-es) lapokra szeleteltem.
Megszórtam frissen őrölt borssal és szerecsendióval. Elővettem az öntöttvas serpenyőt, tettem bel 2 evőkanálnyi olivát és forróra melegítettem. Beleszórtam a hússzeletek felét, mert csak egy réteget akartam egyszerre a serpenyőben sütni. Ha több lett volna, az már nem sütés, hanem párolás lenne. Megforgattam a szeletkéket, és a másik oldalt is pirítottam.
 |
 |
Kiraktam tányérra, és a másik felével is ugyanígy jártam el. (Az egy kicsit pirosabbra sült!) Amikor az is elkészült, eléggé rágósnak ítéltem. Jöhetett hát egy hosszadalmasabb párolás. Harmadára vagdostam a szeletkéket, felöntöttem kis vörös borral, majd lefedve pároltam. Persze elfeledtem, hogy a vörösbort a marhához csak a főzés végefelé adjuk, mert lassítja a hús puhulását!
Rájöttem, hogy egy kis mustár és fokhagyma sem ártana, hát azt még hozzáadtam, és mintegy háromnegyed óráig - rendszeresen utánatöltve kis vizet - puhára pároltam.
 |
 |
Mire elkészült, feleségem éppen betoppant, így ketten meg is ettük a lecsóval:
