Történt, hogy V Károly, a Szent Római Birodalom császára elpáholta  François I de Valois királyt a páviai csatában. A történészek szerint ekkor született a mondás: "Csak a becsületünket nem veszítettük el". I François is csak a csatát vesztette, étvágyát nem, így körbejárta Páviát étket keresve. Végül talált egy farmot, Cascina Repentita-t, ahol egy asszony éppen levest főzött. A király bemutatkozott, majd elpanaszolta, hogy roppant éhes! (Akkoriban még a királyok is udvariasabban voltak.)
Az asszony egy darab öreg kenyeret és némi sajtott tett a tányérba, majd nyakonöntötte vón a forró lével, de elgondúta, hogy bár a király vesztes volt a csatában, azért ennyitől csak nem lakik jól, hát kiszaladt a tyúkólba, és felkapott két tojást, amit a kenyérre ütött, mielőtt a zubogó forró levest rákanalazta volna.

Így született a leves a legenda szerint 1525-ben, amit én bármikor megeszem, és nagy sikert aratott bármerre, ahol felszolgáltam.

A leves alapja egy jó erős húsleves, az öreg kenyér helyett pirítóst vagy kevés vajon pirított szeletet használok, sajtnak pedig bármilyen reszelt sajtot, de a végén egy kávéskanál finom reszelt parmezánnal megfejelem. A forró levest óvatosan öntöm a tányérba, hogy a sárgája ki ne pukkadjon. Azt majd a delikvens fogja a kanalával kibökni, és elkeverni a levessel :)

Őszintén bevallom, volt már, hogy leveskockából készült a leves, mert igencsak éhes voltam, és nem volt erőm kivárni egy rendes húsleves elkészültét, de azért ez ritkán fordul elő és szigorúan csak magamat büntetem vele. Nem beszélve arról. hogy így 5 perc alatt tartalmas leveshez jutok!