Blogkocsma

A Li..-ben láttam meg egy 2 kilós doboznyi sertés lábat és körmöt, amire azonnal le is csaptam. Legalább egy kis adagot kell belőle főznöm!

Legalább annyit, amiből tudok vinni a rendelőbe is a kedvenc orvosaimnak.

Meg benne főtt tojással (ezzel együtt már túl hosszú lett volna a cím). Régen ettem már sárgaborsópürét és hirtelen rákívántam.

Mivel "adj uramisten de azonnal" helyzet volt, még a borsó beáztatása is elmaradt, de így is megfőtt szépen.

Júliusban tartottunk egy minimál osztálytalálkozót Badacsonytördemicen Teknős borospincéjénél. Kérdeztem, mit vigyek. Valami húst, majd tárcsán megsütjük - volt a válasz. Tavaly Teknős azt mondta, vigyek szeletelt combot sütni. Szerintem ugyan nem való arra, de úgy voltam vele, biztos tudja, mit akar. Őröltem frissen mindenféle fűszert, összekevertem, elvittem magammal a húshoz. A hús természetesen cipőtalp lett, de mire megsült, úgyis szétcsaptuk magunkat, akkor meg már mindegy volt. Idén nem akartam így járni (mármint, hogy rágós legyen a hús), kitaláltam ezt a göngyölt változatot. Természetesen Teknős áthúzta a számításaimat, mert nem tárcsán, hanem grillen sütöttünk. Szerencsére gázzal üzemelt a szerkezet, elég jól lehetett szabályozni a lángot, így némi játszadozással végül egész tűrhető lett a végeredmény. Egyedül Sügér sipákolt, hogy túl borsos a hús. Szóval, ez is megvolt, de úgy gondoltam, nekifutok még egyszer, mert biztosan meg lehet csinálni jobban is. Ebből lett a hétvégi menü.

A kovászos uborka nagy kedvenc és ennek alapján kovászolhatunk káposztát is (van aki zöldbabot is kovászol).

Mivel gluténérzékeny vendég is jött a nagy BBQ partira, ezért a szokásos kenyérrel való kovászolás helyett most krumplit választottam. Szénhidrát van benne, remek fermentáló anyag.

Meg túrós, tejfölös, sajtos és szalonnás. Mint már említettem ehelyütt, a mángold igen szép lett idén. Szedni kellett szaporán, mert közelgett a szárazság. Lett belőle jó pár doboz püré, ami a fagyasztóban vár a sorára, és főztem egy jókora lábos spenót is. Nem akart fogyni. Kistesó kapott egy nagy szatyorral, ismerősöknek is vittem belőle, és még mindig volt. Nem volt mese, főzni kellett valamit. pár éve készült egy mángoldos-túrós pite, most ennek egy főtt tésztás változatát követtem el.

Hozzávalók:
- egy kazal mángold
- 60 dkg 10 tojásos szélesmetélt
- 45 dkg túró
- sok trappista
- temérdek cheddar
- rengeteg tejföl
- kevés kolozsvári szalonna
- 4-5 gerezd fokhagyma
- só

Fél kiló lisztből, öt tojásból és 2 dkg sóból szélesmetéltet készítettem.

A mángoldot alaposan megmostam, kiszedtem belőle az ereket és felcsíkoztam.

A szalonnát csíkokra vágtam.

A szalonnát kisütöttem abban a lábosban, amiben a mángoldot terveztem párolni.

A szalonnapörcöt és a zsír egy részét a kifőtt tésztának szánt lábosba szedtem, két kanál zsírt pedig egy tepsibe öntöttem.

A megmaradt zsíron megpirítottam egy diónyi fagyasztott fokhagymapépet.

Több részletben hozzáadtam a leveleket.

Fedő alatt kábé 15 percig pároltam, majd levettem a fedőt, és kipárologtattam a felesleges folyadékot.

A tésztát lobogó sós vízben kifőztem, majd összekevertem a kisült szalonnával és zsírral.

A tészta felét a tepsibe egyengettem, és ráhintettem a villával összetört túrót.

Erre jött a mángold és a trappista.

Ezután eligazítottam rajta a maradék tésztát, megkentem tejföllel és ráreszeltem a cheddart.

Hármas fokozaton egy órán át sütöttem.

Kicsit hagytam hűlni, aztán vágtam egy kockával.

Tuti kaja lett. A mángoldnak ugyebár nem sok íze van, és az a kevés sem nagyon finom. Ez esetben a tengernyi tejtermék jóvoltából szinte semmit nem lehetett érezni belőle, legfeljebb annyit, hogy mindjárt kipukkanok.

Nem hívhatom pho bo-nak, mert szigorúan csak sertésből készült. A húsos marhacsont ritka, mint a fehér holló.

Ráadásul rendetlen voltam, mert a hozzávalókat nem fotóztam le ...

Egy kedves barátunk külföldre költözik, és eléggé izgult. Rendeztünk neki egy búcsupartit :)

Előfordul, hogy 8-10 vendég is összejön egy BBQ-ra. Az étel mennyisége megbecsülhető, de hátha doggybag is kell. Nemrég főztem egy kisebb adagot, mert csodaszép sertés oldalasokat árult a Li.l .

El is mentem most is oda, ahol találtam még 4 kilónyit. No ez azért kevés, irány hát a madaras. Ott is szépet kaptam!

Ha már ilyen szerencsém volt, gondoltam, hogy felavatom az óriás mozsaramat a fűszerek zúzásához. Köretnek a szokásos hajában sült krumpli meg grillezett cukkini és gomba készült. Az extra csupán serpenyőben pirított puliszkakocka volt. A salátát a kicsilyány kavarta.

Vendégposzt Látjátok Feleim Szümtükkel tollából.

A baromfi boltban véletlenül hozzájutottam egy jó adag baromfi nyakbőrhöz, amit azonnal megvettem, mert tudtam, hogy ebből jó ebéd lesz. Vettem némi csirkecombot is, mivel az szaftosabb, mint a mell, egyben ara is gondolva, hogy a kicsontozás után lesz egy jó leves alap.

Miután a combokat kicsontozam, vadi új csodaherkenytűm húsdarálóján átnyotam a húst, és befűszereztem. Ez nálam nem sokból állt, mert són, és kevés vegetán kívül mást nem használok, kivéve a friss zöldfűszereket, de ekkor még nem volt honnan leszedni, csak petrezselyemzöld akadt a kertben, mivel az áttelel. A fűszerezett húshoz nem tettem sem tojást, sem kenyeret, hanem addig maszíroztam, míg szépen formázható állagú nem lett. Ekkor a megmosott bőröket kissé áttöröltem papírtörlővel, a húsból hengereket formáztam és egyenként egy-egy bőrre tette,. Két oldalról a bőrt ráhajtottam, feltekertem. A tekercseket tepsibe egymás mellé téve kevés sóval meghintettem, fóliával latakartam és belküldtem a sütőbe. Félidőben – ezt mindenki, aki szokott főzni meg tudja saccolni – a töltött nyakakat megforgattam, és már fólia nélkül tettem vissza, hogy pirulhasson.

Ez lett a végeredmény:

Idén is vetettem egy sor mángoldot. Először nem nagyon akart nőni, de aztán megjöttek az esők, és úgy megindult, hogy mire észbe kaptam, már térdig ért.

Kistesónak szedtem egy szatyorral, megfőzte spenótnak. Hétvégére aztán magamnak is szedtem, aztán elkezdtem törni a buksit, mi is legyen belőle. Körülnéztem a hűtőben. Egy kistányéron ott szikkadt a húsvéti sonka maradéka. Hát, nem nézett ki túl bizalomgerjesztően, de kiindulási alapnak jó volt. Próbáltam vágni belőle, de szinte szikrát hányt rajta a legélesebb késem is. Nyilvánvaló volt, hogy komolyabb sérülés nélkül képtelenség felaprítani. Akadt még a fagyasztóban némi szalonnabőrke, megy egy darab csécsi szalonna, ami ki tudja miért, megmaradt valamikor, aztán beraktam és jól megfeledkeztem róla. Ezeket is hozzácsaptam, gondoltam kissé előfőzve talán még hasznára válhat a levesnek. Időközben ugyanis levest gondoltam ki. Így magában elég soványnak tűnk. A kertben a tavalyi krumpli helyén előbújt néhány tő, ezekből böktem fel párat. Nem volt valami haj de sok, de a többivel együtt talán már elég lesz.
Találtam pár erősen kicsírázott vöröshagymát az erkélyen, a múltkor lefagyasztott fokhagymapüré is tartott még. Vettem hazafelé egy nagy pohár tejfölt, és minden együtt volt a főzéshez.

Találtam egy adag darált húst a csodahüttőben, és rákívántam egy kis fasírtra. Különösen, hogy a feleségem épp főzött nekem tökfőzeléket új tökből!

Már eleve zöldségesre szántam, mert nagyon tetszett a legutóbbi cukkínis fasírt (ráadásul találtam cukkínit is a hűtőben). Valahogy szaftosabbá teszi a golyócskát.

Hamburger a mozdonyban

Csaltam, mert kész hamburgerpogácsát vettem a L..l-ben, ahol éppen akciós volt. Mivel egyszer már kóstoltuk, mindjárt 7 csomag jött haza, hogy legyen a fagyasztóban szűkösebb esztendőkre. Szóltam a fiamnak, hogy hozzon a Pékdoktortól bucit, de fél óra múlva lebeszéltem róla.

Ennél egyszerűbb tésztát nem is csinálhatott volna a robotgép :) Most látom csak, hogy már posztoltam Limara receptjét. A fenti kép is abból a posztból származik.

Valahányszor valami húst sütök, folyton harcot vívok a lusta és a torkos énemmel. Mert bitang lusta vagyok, ez tény. Megsózom, fűszerezem a húst, csapok a tepsibe egy-sok kanál zsírt, esetleg szelek alá némi vöröshagymát. Befedem fóliával, a sütőben kap egy órát, utána fólia nélkül kicsit rápirítok, és már kész is van. Igen ám, de húsból kisül a nedvesség. Kétségkívül, a szaft a zsírral egyetemben kiváló kenyérre való, de nem minden esetben ez a cél. Néha nem baj, ha nem szikkadt a pecsenye.
Erre a célra szoktam használni a vastag tésztabundát. Sima vagy krumplis palacsintatésztában, netán mátrai avagy nyitrai módon sütöm bő olajban, esetleg valamilyen kelt tésztában készül tepsiben. Ez utóbbi esetben mindjárt a köret problémája is meg van oldva.
Legutóbb is ez történt. Az alapanyag jelen esetben darált sertéshús volt. Icipicit túlzásba vittem mindent szokás szerint, de négy napra letudtam a gondot a főzésről.

Nem úgy kell gondolni, hogy valami kapitális surmó legyűrt szárú gumicsizmában bádogtányéron od@b@$$a az ember elé a kaját. Bár, hasonlóhoz volt már szerencsém(?). Egy több napos fesztiválon, a város tóparti várának kies udvarán sorban álltak az ételt kínáló standok. Az egyiknél egy csizmás, csikós-gatyás, pörge kalapos ember osztotta a rétest. Kézzel. Közben szedte el a pénzt, adta a visszajárót. Mindezt tetézve olyan ganészag áradt belőle már tíz méterről, hogy simán fel lehetett volna könyökölni rá. Mondanom sem kell, nem fogyott nagyon a rétes.
Ez a mostani fogás a parasztreggeliből született. Általában egy feltunningolt tojásrántottát kell érteni alatta. A szénhidrátról a krumpli gondoskodik, hozzá jöhet a füstölt szalonna, kolbász és sonka. Meg lehet fejelni vöröshagymával, sajttal, meg szinte bármivel, ami egy rántottához passzol. Mindezekből kifolyólag úgy gondoltam, hogy egy ilyen kiadós fogás simán megállja a helyét ebédként is.
Lett belőle hát ebéd.

A keresztségben rácponty nevet kapott hajdan, tudja az ördög, kitől. Én mégsem használnám ezt a nevet, mert még megszól valaki, hogy a kedvenc tévés szakácsa azon a vidéken nőtt fel, és az ő anyukája és nagypapája nem így szokta csinálni. Sőt, mi több, amit én főztem az nem is rác, hanem sokác vagy ne adj isten, bunyevác. Szóval megjelöltem egy nagyobb régiót, csak akad valaki azon a vidéken, aki így készíti a halat.
Nem főztem ilyet 1984 karácsonya óta. Akkor Ferencmajorból hoztam egy jó másfeles tatai pikkelyes pontyot. Elkészítettük, ahogy illik, hogy aztán másnap kivigyük az egészet a hegyre a macskáknak. Olyan pokoli iszapíze volt, hogy nem lehetett megenni. Nem értettem az egészet, Ferencmajorban legendásan tiszta volt a víz, biztos nem attól lett ilyen. Januárban aztán kiderült az ok. Abban a telelőben a boldogasszonypusztai tóban nevelkedett halakat teleltették. Na, az tényleg iszapos volt. Tanultam a hibából, innentől kérdeztem.
Ez a ponty a Balatonból jött, nem is volt benne hiba.

Mostanában sárgarépát viszek munkába nassolni. Meghámozom, keresztben elvágom, aztán hasábokra szelem. Ott van az asztalon egy jégkrémes dobozban, ha rám jön az éhség, miközben két táblázatból próbálok egy harmadikat összehozni, csak elveszek egyet és elropogtatom. Az biztos, hogy egészségesebb mint valami csipsz. Legutóbb aztán - szokás szerint - eltúloztam az adagot, és megmaradt egy halommal pénteken. Ez adta az ötletet, hogy éppen főzhetnék is egy zöldséglevest hétvégére. A kertben is szomorkodott még pár nyamvadt petrezselyem és zeller, pont kapóra jött, úgyis fel kellett számolni már a magas ágyást, amiben termett.

Aztán eszembe jutott, hogy édesanyám mindig főzött valami csontot vagy aprólékot a zöldséglevesbe. A fagyasztóban az is akadt. Volt pár csirkemell csont, meg a comb filézéséből maradt combcsont és far-rész. Szóval már csak még több zöldséget kellett vennem, hogy sűrű is legyen az a leves. Sűrű lett.

Még tavaly ősszel hozott Kistesó egy zacskó penne tésztát a kies Taljánországból. A napokban össze kellett dobnom egy gyors hét közbeni kaját. Eszembe jutott, hogy a spájzban még ott a tészta, éppen kapóra jött. Mire felforrt a víz, el is készült a szósz. Természetesen nem valami autentikus olasz recept szerint készült, csak olyan magam formán. Egy bennszülött biztosan közém lőtt volna, ha megízleli, de nekem jó volt.

Szépen elszálltak a húsárak, de a zöldség is szorosan a nyomában van. Hofi jut eszembe:
- Negyven kiló és legel. Mi az?
- ?
- Jövőre te.
Szembejött velem két kiló pulykaszárny a boltban, 599-ért adták kilóját. Annyiért megvettem. A pulykáért nem vagyok annyira oda. A nyak ugyan levesnek elsőrangú, de a melle nekem túl száraz, a bőrös részeknek ellenben van egy kis mellékíze, ami miatt nekem annyira nem ízlik. Persze erre is van megoldás, egy kicsit több fűszert kell használni. Esetleg jóval többet.
Megoldottam, és nem lett rossz.

OK, tudom, volt már. Gyakran főzök ilyet. Bár viszonylag sok idő elkészíteni, nem sok munkával jár, magára is lehet hagyni, hogy az ember valami mással szöszmötöljön, a végeredmény pedig ízes és kiadós. Egy kis ecetes savanyú mellé, és megnyalja az ember az összes ujját. A bácskai rizses hús két dologban különbözik a megszokottól. Egyrészt a rizst egybefőzöm a hússal, nem utólag keverem össze. A másik az ízesítés, aminek az alapja a sok lecsó és a temérdek fokhagyma.
A márciusi hosszú hétvégét megtoldottam pár nap szabadsággal, hogy a kertben ügyködjek, ez a fogás kitartott volna. Sajnos az időjárás keresztülhúzta a számításomat. Mindegy, volt finom étel, én pedig a meleg radiátorra könyökölve néztem, ahogy tépett felhőrongyokat cibál az égen a szél.

Volt már egyszer, csak kicsit szerényebb változatban. Most, hogy a városszéli ötbetűsben akciós volt a csicseriborsó, eszembe jutott, hogy éppen ez is lehetne a hétvégi menü. Mindenesetre szerettem volna csavarni egyet rajta, mégse szóljon kétszer ugyanarról a történet. Kinyitottam a fűszeres szekrényt, hátha kapok valami ihletet. A mindenféle angyal rúgta, ördög harapta gyökér, levél és mag között akad pár kész fűszerkeverék is. Mindjárt a kezembe akadt a Ras el Hanout nevű. Bővebben itt. Na, nekiküldtem a guglit. A harira alapesetben húsmentes fogás, ezen akartam dúsítani egy kevés hússal. Még egy keresés, és meg is volt a tuti ötlet. Az ételhez Ras el Hanout-tal ízesített húsgombócot fogok sütni. Egy rövid kanyar a boltba az alapanyagokért, és már neki is láthattam.

Vendégposzt látjátok feleim szömtükkel tollából

Főzzünk gyorsan, egyszerűen finomat, avagy töltött karalábé levél a magam szájíze szerint

Kedvenc multinéninél nagyon szép karalábét árultak, és ugyé a tavaszi vitaminhiányt pótolni kell ürüggyel gyorsan tasakba tettem egy szép nagyot. Közben megláttam, hogy valaki letekerte egynek a levelét, és azonnal lecsaptam rá, bedugtam a karalábé mellé. Tölteléknek meg vettem 60 deka darált pulykahúst. Igaz, hogy desznyóból jobb lett volna, de az nehezebben emészthető, ezért nekem ez az optimális hús.
Otthon azonnal neki is láttam a főzésnek.

Állok a buszmegállóban, jönnek ki a süldőlányok a szomszédos fitnesz centerből. Riszálják leggingbe bújtatott keszeg feneküket, villogtatják kefirtől recésre kopott fogukat. (Köszönet a remek hasonlatért Sinkó Péternek!) Fennhangon csacsognak, megcsapja a fülemet a szó: szmúszi. Fel is kapom a fejem. Még egyszer, szmúszi. A csitrik kitárgyalták, ki, miből készíti, milyen masinát kapott karácsonyra. Meg, hogy a bolti az vacak, de azért van egy-két jó fajta.
Akárki találta ki a smoothie-t, egy zseni volt. A mostani egészségtudatos világban lecsaptak rá az erre fogékony népek. A boltokban is szépen fogy, de az igazi bombaüzlet az erre alkalmas készülékek forgalmazása lett. 20-40 K forint egy masina. Az ördög tudja, meddig bírja egy ilyen, de két évnél többet nem adnék neki. Alapanyagként szolgálhat ízlés szerint friss zöldség és gyümölcs, esetleg valamilyen tejtermék, joghurt, tejpótló lötty, egzotikus mag.
Gondoltam, magam is készíthetek, úgyis le kéne adnom pár kilót. Persze, ennyi pénzt nem áldoznék egy gépre, jó lesz nekem a saját márkás turmixgép, legfeljebb átkeresztelem a végeredményt. Így is lett, megszületett a címben szereplő csoda.

Nem hívom frankfurti levesnek, mert nem az, de határozottan arrafelé tendál.
Egyik nap hazafelé baktatva a postáról betértem az Egységbe egy Unicumra. Ancsika a pultos épp egy karfiolt hentelt a pulton. Mondjuk, hol máshol hentelhetne egy pultos. Úgy volt, hogy a párja hozott neki valahonnan egy karfiolt, ő meg úgy gondolta, csak a hasznosnak ítélt részeit viszi haza. Anyázott is fennhangon, mivel a rengeteg levél közül egy alig két öklömnyi rózsát sikerült kifaragnia. Mutatta, és szidta a felmenőiket, amiért ilyen drágán sóztak rá egy nagy rakás használhatatlan levelet. - Már miért lenne használhatatlan? - kérdeztem, - azt is meg lehet enni. - Ugyan meg nem főzi - így ő, - de ha kell, vigyem el. Naná, hogy kellett. Kis is ötlöttem nyomban, hogy valami levest főzök belőle. Kolbász van az erkélyen, a fagyasztóban egy ideje gyűlik a szalonnabőrke, már csak valami virsliféle kellett hozzá, meg egy pohár tejföl. Ez a beesett alapanyag ugyan felborította a terveimet, de hosszú hétvégén ráérek kétszer főzni, ebben az átkozott hidegben úgysem kell még a kertben ügyködni.

Nem, nem valami súlyos elhajlás volt az apropója.
Úgy esett, hogy a háziorvosom javaslatára le kellene adnom pár kilót. Hajdan erre a célra remekül bevált a káposztaleves. Egy hétig ettem, és simán ledobtam 5-6 kilót. Mostanában erről a módszerről azt állítják az okosok, hogy így csak vizet és izmot veszít az ember, ráadásul a jojóeffektus biztosan bejön. Igazából nem ezzel volt bajom, egyszerűen nem ízlett. Lehet, hogy ha nem ragaszkodom szolgaian a receptúrához és valamivel feldobom az ételt, finomabb lett volna. Talán egyszer kiderül, ha rászánom magam.
Mindenesetre kellett valami nem túl hizlaló fogás, amit jóízű is egyben. Ekkor ugrott be a korhelyleves. Finom, kellő körültekintéssel egészen kalóriaszegény lehet. A hibát ott követtem el, hogy fennhangon morfondíroztam. A Hadnagy és Tita egyből lecsapott. Hogy ők beneveznének rá. Nem beszállnának, beneveznének. Magyarán: főzzem meg, ők meg majd segítenek megenni. Persze, kivel ne legyen nagylelkű az ember, ha nem a munkatársaival. Ezután jutott eszembe, hogy több tíz éve nem főztem korhelylevest. Utánanéztem. Akadt temérdek változat, olyat kerestem, amiben nincs rántás. Akadt, bár nem sok, végül ezek közül igazítottam egyet a magam ízlésére.

A múltkori mustáros tojásleves apropóján túrtam ezt a receptet. Volt végül temérdek találat, de ezt választottam, mivel angolul íródott, és azon a nyelven sokkal jobban beszélek mint franciául. Az már az első olvasatban kiderült, hogy ez voltaképpen egy fokhagymaleves, amibe kerül némi tojás is. Ettől függetlenül tetszett az elgondolás.
Természetesen akadt pár probléma. A recepthez kacsa- vagy libazsír kell és kacsatojás. A zsírokkal még nem lenne gond, de egy nagyvárosban, télvíz idején igencsak bajos lenne kacsatojást beszerezni. Ugyanígy voltam a friss kakukkfűvel. Némi vesződség árán lehetne a panelban is babusgatni egy cseréppel, de nincs kedvem vesződni vele. Szóval lett tyúktojás, olívaolaj és szárított kakukkfű. Az már csak apróság volt, hogy mire kész lett a leves, a boltban elfogyott a feltétnek szánt bagett. A végén még csavarintottam egyet rajta, mivel az egyik megoldás nem tetszett, úgy gondoltam, tudok jobbat.
Ettől eltekintve kiköpött olyan lett, mint az eredeti. (Ha netán valakinek van francia ismerőse, azért ne terjessze.)

Vannak emberek, akik az állaga miatt egyszerűen képtelenek megenni a tojáslevest. Százados Asszony is így van vele. A napokban velünk ebédelt, és elborzadva nézte a hadnagyot, aki egy literes edényre valót belapátolt. Neki ez volt az ebéd, hiszen megint visszatért a ketogén diétához, így próbálván valami nyári alakot elérni. Százados Asszony közölte, hogy ő legfeljebb a mustáros buggyantott tojáslevest tudja megenni. Ennyiben maradtunk.

Mindenesetre szöget ütött a fejembe, hiszen egészen jól hangzott ez a változat. Este rá is írtam, küldje már át a recept. Átküldte, aztán nekiláttam körbejárni a dolgot. A legtöbb találat a franciás tojáslevesre volt, de az én receptem egy egyszerűbb változat. Találtam még egy Tourin à l'ail nevű fogást, az viszont egy igen fokhagymás buggyantott tojásleves, annak viszont már végképp semmi köze hozzá, bár az is izgalmasan hangzik.
Maradtam hát a kapott receptnél, alig változtattam rajta.