Egyik este a presszóban Laci bácsi megkínált egy kis házi sütésű süteménnyel. Finom volt, legott el is kunyeráltam a receptet. Megadta, mindjárt egy dupla adaghoz, mivel ő nem kispályás, és amúgy is nyugdíjas katona, piszkosul ráér bíbelődni a temérdek tésztával. Az alaprecept tetszés szerint variálható, feltekerés előtt például meg lehet tölteni a kifliket mindenféle jóval, kolbásszal, sajttal, virslidarabkával. Így elsőre kiegyeztem magammal egy alap változatban, gondoltam, ráérek cifrázni, ha bejön a cucc.
Hozzávalók egy dupla adaghoz:
- 1 kg búzafinomliszt
- 0,5 l tej
- 5 dkg élesztő
- 3 dl étolaj
- 1 db tojás
- 2 teáskanál só
- 2 evőkanál cukor
- a tetejére olvasztott vaj (erre még visszatérek!)
Abban egészen biztos voltam, hogy elsőre nem fogok ilyen tengernyi tésztát sütni, szóval megfeleztem a mennyiséget. A másik, ami bökte a csőröm, az az étolaj volt. Én zsírral fogom készíteni, és kész. A cukrot is sokalltam kissé, de aztán hagytam úgy a fenébe. Megsóztam a lisztet, összemorzsoltam a zsírral, hozzáadtam a cukros tejben felfuttatott élesztőt, beleütöttem a tojást.
Szép sima, lágy tésztát gyúrtam belőle. Egy órára félretettem kelni.
A megkelt tésztát kicsit átgyúrtam, majd négy egyenlő részre osztottam.
Az instrukciók szerint egy 24 centis tortaforma segítségével kellett volna megfelelő méretűre nyújtani a tésztát. Hát persze. Kinyújtottam, ahogy sikerült, és 12 cikkre vágtam.
Szépen feltekertem a kifliket, sütőpapírra sorjáztam, majd a tűzhely tetejére tettem kelni. 30 perc múlva az instrukcióknak megfelelően megkentem vajjal, majd betoltam a sütőbe.
Cirka 30 perc alatt szépen megsültek a kiflik.
Egy tányérra halmozta és megkóstoltam. Hát nem volt egy nagy szám, főleg, hogy a sót kifelejtettem. De ettől az apró malőrtől eltekintve sem hasonlított az általam kóstolthoz.
Szóvá is tettem Laci bácsinak, hogy valami nem stimmel a receptúrában. Elmondtam, hogyan készítettem, és máris megtalálta a hibát. Mert, hogy ő úgy gondolta, hogy a feltekerés előtt kell megkenni vajjal a tésztát, amúgy meg felvert tojás kell rá. Elmondtam Laci bácsinak, hogy gondolatolvasásból egészen gyenge vagyok. Két éve ugyan voltam egy alapfokú tanfolyamon, de a vizsgán simán meghúztak. Pedig egy hármas szintű telepata volt a vizsgáztató, aki olyan erővel gondolt a tárgyra, hogy leperzselte a szemöldököm, de így is képtelen voltam kitalálni, mire gondol.
Így megnyugodva a következő hétvégén újfent nekiveselkedtem. Ekkor már kicsit továbbgondoltam a receptet. Nem sokkal előtte Kistesóval töltöttünk némi sütnivaló kolbászt, a töltelékből félreraktam a fagyasztóba húsz dekát a célra. A kiflikbe ebből tettem egy-egy kiskanállal a feltekerés előtt. Ugyanakkor a cukrot is leredukáltam, egy teáskanálnyit tettem csak az élesztőhöz, ahogy egyébként ekkora mennyiséghez szoktam.
A kiflik mentek sorban a tepsire.
Közben a hús elfogyott. Szerencsére az udvari szállítóm nem sokkal előtte hozott a szokásos füstölt sajtból egy gurigával, abból vágtam pár hasábot tölteléknek. Mivel ez a sajt nem olvadós, egy kis lakossági trappistát is mellékeltem mellé.
A megkelt tésztát tojássárgás-cukros tejjel kentem meg, hogy biztosan szép színe legyen.
30 perc a sütőben és gyönyörűen megsült a tészta.
A maradék pár darabot - ami nem fért abba a tepsibe - egy zománcos tepsibe raktam sütőpapír nélkül, gondoltam, elég zsiradék van benne, hogy ne ragadjon le. A kiflik másképp gondolták, de egy sütőlapáttal végül különösebb gond nélkül fel tudtam feszegetni őkelméket.
Na ez már sokkal jobb volt, főleg a töltelék dobott nagyot rajta.
Azt nem mondom, hogy eztán éjt nappallá téve fogok ilyen kiflit sütni, de egy próbát megért. Talán a tésztán kellene valamit alakítani, mert amúgy kiváló sörkorcsolya lenne.
