Húsvétra a sonka mellé szerettem volna valami sósat sütni. Mint ahogy már számos alkalommal, most is a jól bevált forráshoz folyamodtam. A recepten nem sokat változtattam, mindössze sóból raktam bele kevesebbet.
Elég gyakran sütök mindenfélét, de kelt tészta ilyen jól még nem sikerült.
Hozzávalók:
- 40 dkg búzafinomliszt (BL 55)
- 10 dkg búzakenyérliszt (BL 80)
- 3 dl tej
- 2 dkg élesztő
- 1 egész tojás meg valamennyi a kenéshez
- 1 evőkanál libazsír meg 2-3 a kenéshez
- 1 teáskanál kristálycukor
- 1 teáskanál só
Liszteket kimértem és összeszitáltam. 1 dl tejet megmelegítettem, belekevertem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, végül hozzákevertem egy evőkanál lisztet.
A "kovászt" 30 percig kelesztettem.
A lisztet elkevertem a sóval. Beleöntöttem a maradék tejet, beleütöttem a tojást, végül hozzáadtam az élesztős keveréket.
Kicsit összedolgoztam aztán hozzáadtam a megolvasztott libazsírt. Alaposan nekigyürkőztem, és 20 percig szakadatlan dagasztottam. Lágy, sima tésztát kaptam.
Cirka egy óra alatt a duplájára kelesztettem.
A megkelt tésztát a deszkára borítottam, három egyenlő részre osztottam és kicsit átgyúrtam.
A darabokat nagyjából fél centi vastagra nyújtottam és vékonyan megkentem lágy libazsírral.
A megkent tésztákat felcsavartam és hármas fonással összefontam.
A sütőt begyújtottam és a tésztát a sütőpapírral bélelt tepsin, konyharuhával lefedve további 30 percig kelesztettem. Egy tojást felvertem és bekentem vele a kalácsot.
Hármas fokozaton 35 percig sütöttem.
Vágtam pár szelet sonkát, hagymát, retket pucoltam, dobtam mellé két kemény tojást, kanalaztam egy kis házi ecetes tormát. Szeltem a kalácsból és emberesen bekajáltam.
Bánja a fene a böjtöt, ha így ér véget.