Feleségem befutott hét kicsiny alsócombbal, amit majorannásan kért elkészíteni. Szerencsére a hûtõben õrzött pecsenyezsírt felhasználhattam.
A körítést magamtól találtam ki, de az is nagyon egyszerû, símán kifõzött vöröslencse lett.
Majoranna szerencsére van bõven a kertben, már csak a hagymát kellett bevadászni hozzá. A kis ágyúgolyóban Himalája só van, amit kaptam a kislyánytól, és ugyanúgy használom, mint a konyhasót.
Megtisztítottam a combokat az utolsó szemig - nagyon nem szeretek pihékkel találkozni az ételben. Elõszedtem öntöttvas lábasomat, amiben felhevítettem a pecsenyezsírt. A forró zsíron körbepirítgattam a combokat, éppen szépen megfértek egymás mellett, az öntöttvas és az indukciós rezsó meg biztosították a forró zsírt. Az utolsó pillanatban még a megaprított majorannában is megforgattam, majd hozzáadtam a nagy darabokra vágott hagymát.
Belevágtam a hagymák mellé még egy paradicsomot is és felöntöttem egy bõ deci vízzel, és lefedve kislángra tettem.
Most, hogy nézem a képet, ráfért volna még erre a combra egy kis pirítás ...
A 30 deka lencséhez egy csapott evőkanál sót adtam, egy kávéskanálnyi mustárt és két kis babérlevelet. Felöntöttem kétannyi vízzel, és húsz perc alatt lassan elfõztem róla. Ezalatt a csirke is elkészült.
A teraszon mindjárt meg is ettük.
A csirke roppant könnyû volt, szintúgy a vöröslencse. A mustár talán nem is kellett volna bele, de utólag kivenni eléggé macerás.
Feleségem reklamált, hogy nem eléggé majorannás. Ezek szerint nem friss majorannával kéne készíteni, hanem szárítottal ...