• Hallottál a tíz legjobb halsütőről?

• Olvastam valamit róluk.

• Az egyik itt van Almádiban, van kedved lejönni valamelyik este?

• Naná!

Kedden aztán szól:

• Holnap, fél hat?

• Rendicsek.

Fél hat fele érkeznek az ábéce előtti parkolóba, addigra bevettem egy kis Unicumot meg egy pohár barnát a biztonság kedvéért.

Hála Szent GPS-nek, csont nélkül odatalálunk a Budatavai Strand bejárata mellett elhelyezkedő Jóbarátok Halsütödéhez. A többféle fórumon zajló népszerűsítés ellenére találunk szabad asztalt, később kiderül, egyszerűen szerencsénk volt.

Felmérjük a kínálatot: keszeg, hekk, süllő.

• Milyen keszeg? Kötekszem kicsit.

• Bodorka.

• Szilvaorrú nincs?

• Sajna elfogyott.

• Mekkorák a keszegek?

• 10 deka.

• Akkor hármat kérek.

Némi hezitálást követően a többiek is választanak, pár keszeget, egy süllőt, meg két hekket. No meg pár korsó barna sört.

A korábban elfogyasztott levek hatására ellátogatok a mellékhelyiségbe, a kulcsot a pultnál kell elkérni, a címkén felirat: A világ legjobb pasija. Akik ismernek, biztosan nem értenének egyet, de a muszáj az muszáj. A WC tiszta és illatos (!), nem túl tolakodó vaníliaillat, a világítást mozgásérzékelő kapcsolja, folyékony szappan mondjuk éppen nem volt az adagolóban.

Kiabálnak:

• Három keszeg!

Letöröm a jobb sorsra érdemes bodorka fejét, a kopoltyú benne. Mindegy, úgysem akartam a fejét megenni. A hal hastól-hátig végig van irdalva, és zörgősre van sütve. Az uszonyokat sietve elropogtatom, aztán elkezdem lefejteni a húst. Vagyis elkezdeném, a hátáról lejön, de az oldala csak bordástul fogyasztható. Elsőre úgy érzem, nagyon sós, később rájövök, ez csak előjáték volt, rohadt sós. Megkóstolom a többi halfélét is, azok is elég ízesek, de nem olyan sósak, mint a keszeg. Nem kérdeztem rá, de gyanítom, hogy ugyanabba a sós panírfélébe hempergetik az összes halat, és míg vastag húsú halaknál ez nem okoz gondot, a nyeszlett keszeg elsózódik.

A második korsó barnával leöblítem szegény párákat, a pultnál kérek még egy hekket elvitelre. Fizetek. (Az ételt ki-ki maga fizette, a piát a soron következő.) Három keszeg, egy hekk, két szelet kenyér, 3300 HUF. A többieket nem interjúvoltam meg, öten kábé húszezret hagytunk ott.

Balatonalmádi bornapok, végigjárjuk a vásárt, suba, fehér rackából 60K, kucsma 18K. A színpadon valami mozgásművészeti stúdió növendékei lejtenek. Gáspár Sándor is arrafelé nézelődik, kapacitálom a népeket, gyertek vazze, leszólítom, csinálunk közös fotót (mondja a barna sör), jajj, olyan ciki. Ennyiben maradunk. Igyunk netán valamit.

Jónevű szekszárdi pince standja.

• Uh – mondom – az Ujpeti egyszer azt írta, ha valaki jót enni, meg nagyokat inni akar, menjen W-hez.

• Okés – így M – mit igyunk?

Egy deci olaszrizlingre szavazok, ő is, Zed rozét kér. Egy deci bor 600 HUF, a pohár 450, de bármelyik pultnál visszaváltják.

Iszogatunk

• Ejj – mondom Zed-nek – érdekes ez az olaszrizling, az illat a fajtára jellemző, de az íze egészen másra emlékeztet.

Megkóstolja

• Ez édes baszdki!

• Ez az!

Elkortyoljuk, elég volt mára, irány haza. M viszi a poharakat visszaváltani.

• Ó, nem ti voltatok, akinek ingyen adtam a poharat?

• Hát nem.

• Akkor adjá' má' százötven forintot, mert nincs apróm.

Elsétálunk még a buszpályaudvarral szembeni parkolóba, lehet kígyóval fényképezkedni, van világítós szökőkút, és az elmaradhatatlan perui muzsikusok. Nézem őket, keresem a csalást, de csak a dob megy playbackről, a meglepően jó hangú énekes saját torokból nyomja, néha közbevisít a pánsíppal, melyekből egy arzenál van előtte, a legnagyobb akkora, mint egy orgonasíp.

Hazafuvaroznak, elköszönök, leülök a kedvenc kocsmárosom kislányának összeszedni a kötelező irodalmat. Egy óra alatt elkortyolok másfél liter vizet, de nem javul a helyzet, végül két pohár Salvus segíti át a másvilágra nyomorult halakat.

Említenem sem kell, egyetlen helyen nem kaptunk számlát az este folyamán.

Megkeresem a halsütőkről szóló cikket. A listán szereplők közül egy másik itt van Balatonfűzfőn, talán a jövő héten meg kellene vizitálni.