No meg a második Dobis találkozó.
Minimális cuccot pakolok a hátizsákba, a hosszúnadrág, meg a pulóver mondjuk nem volt bölcs döntés, de a gatya meg a zokni mind elfogyott. Az eredeti elképzelés szerint reggel nyolcra átbuszozok Sz-re, ahol Zokni felvesz, eldöcögünk L-be Cubákhoz, majd könnyű reggeli után irány Tata, a vizek valamint a Víz, zene, virág Fesztivál városa.
A fesztivál mellett megrendezésre kerül a hajdani – azóta megszűnt – iskolánk diákjainak és tanárainak második találkozója. Csak a rend kedvéért, ebben az iskolában két olyan szakmát is tanítottak, melyet sehol máshol (halász és lótenyésztő), ezért a diákok az ország minden szegletéből verbuválódtak.
Természetesen – mint mindig – az élet ismét közbeszólt, Zokninak egy sürgős munkát kellett átadnia, mivel ebből él, ráadásul pénze fekszik benne, alkalmazkodom. A következő busszal kicsattogok Cubákhoz, pár kupica ágyas körtével elővezetve kényelmesen megreggelizünk, házi szalonna és kolbász, kovászos uborka, paprika és paradicsom a menü. Később ejtőzésként megtekintjük a kertet (ez ugye a gyengém), majd a hűs verandán laza fröccsözéssel várjuk Zoknit. Rácsörgök Sanyira, mi még csak most indulunk (300 km), de még előtte el kell mennünk ide-oda. Délre, mire Zokni beesik, egészen el vagyok lazulva, betesszük a frissen írt 80's Italo boot Mix válogatás cédét, oszt előre, mind a vízig szárazon.
Nagyjából Tata határán ébredek, éppen kanyarodunk be az ötbetűs szupermarket parkolójába. Megvesszük az alapvető dolgokat: ásványvíz, kóla Cubák remek otellójához (én speciel most is azt iszom, tisztán), kenyér, felvágott, unikum, joghurt, cigi, fürdőgatya (az otthonról vitt zacsitartós úszóshortban elöregedett a gumi, kemény, és darabokra töredezett, olyan éles, mint a borotva, ha felveszem, simán lenyiszálja a fütykösömet). Légondi ki, ablak le, csutka hangerő, végigcsörtetünk a városon a kempingig.
Recepció, adatfelvétel, kulcs, Zokni előrerobog, mi gyalogosan baktatunk. Szimpatikus fiatalember jön szembe, szőke sörény, rőt szakáll, hordó méretű, szőrös pocak kandikál a kigombolt ing alól, de szegény úgy néz ki, mint aki éppen egy lepedőt próbál felteríteni a túl magas fregolira. Kisvártatva, a berregésről és a gyors közeledésről rájövök, hogy a lelkem egy chopperen feszít. Egy Budapest-Miskolc út után simán le kell amputálni a kezét, ha ilyen tartásban vezet.
A ház egy 2 és egy 3 ágyas szobából, valamint egy budival egybeépített fürdőszobából áll. Összetehetjük a kezünket, hogy egyáltalán ilyen jutott, valaki visszamondta, így kaptuk meg. Berendezkedünk, megpakoljuk a frigót (szerencsére Sanyiék szobájában fog berregni), a fürdőben kisebb hangyacsapat masíroz, de ügyet sem vetünk rá (ekkor még).
Fáklya utca, a kemping utcája, tucatnyi büfé, gyorskaja (erről később majd bővebben), dobunk egy gyrost, azaz, a fiúk dobnak, még érzem a bőséges reggelit, egy egészen korrekt hosszúlépést mérnek (Irsai olivér), inkább a folyadékpótlásra szavazok. A parkolóban a vegasi autószalon, a kocsik kábé kétharmada ismeretlen számomra.
Elsétálunk az Építők-parkjáig (cca. 2 km), hogy konstatáljuk, hatalmas nyüzsgés, hangzavar, forróság, megállapítjuk, hogy nem vagyunk normálisak, sebesen vissza a kempingbe. Éppen jókor, Sanyiék befutnak, rövid lelkendezés, pár pálinka (a békési ízek dominálnak), aztán fürdőruha, pacsker, meg egy marék suska felszereléssel irány az Öregtó. A part nagy részét megcsinálták fövenyesre, az egyik szomorúfűz árnyékában lepakolunk, irány a víz, flakonlabda (1,5 l flakon, 0,3 l víz, aztán lehet dobálni), egyszer tenyérrel vettem le, utána pár napig csak bal kézzel ment. Lassan beesteledik, megyünk az Építők-parkjához a büfésorra vacsizni. A választék nagyjából a hasonló intézmények repertoárja: gyros, hot-dog, sült hekk, sült kolbász, hambi, hasiburi. Ilyen későn is dögletes a forróság, a partot elárasztja az égett olaj nehéz szaga, a büfé ablakán dől kifelé a meleg, szerencsétlen csajok csatakosan osztják az ételt. Ahol nem kifőzde van, tópartra vezető út két oldalát árusok foglalják el, van nemzeti zokniárus, táskanepper, ásványékszer, kosárfonó és fakanalas, búcsús csemege, műtakony, és a villogó ledes biszbaszok standja, no meg a perui muzsikusok a temérdek ipari népművészeti gagyival, meg cédével.
Az úton – a kései óra ellenére - hatalmas tömeg áramlik (kíváncsiságból megszámoltam, szombaton éjfél tájt, percenként 30 ember haladt el előttem). Néha megjelenik egy lesötétített ablakú BMW X5, vagy egy csatahajó méretű Merdzsó, a sofőr szenvtelen arccal, lassan, de könyörtelenül araszol előre, leszorítva gyalogost, bringást, gyerekkocsit, vagy éppen a kilógó napszemüveg állványt. Hogy hova a faszomba mehet a tó felé...
Csapatostul vonulnak a csaknem nő csitrik, balerinacipő, fél seggük kilóg a forrónadrágból, orruk fenn magasan. A hímnemű taknyosok szintén csordában közlekednek, kezükben dobozos sör, hangjuk harsány és magabiztos, leplezetlenül bámulnak a képedbe, hátha összejön valami jó kis zrí. A színpadon közben véget ér a Bikini koncert, DJ veszi át a zajkeltést, csutka hangerőn tolja a tuctuc slágereket, kisvártatva felszólítja a hátsó sorban állókat, mennének már előre a színpadhoz, valamiért nincs elég érdeklődő. A színpaddal szemben a búcsúsok űrkorszakot idéző monstrumokkal hánytatják a vállalkozó kedvű, kellőképpen feltöltött vendégeket, komolyan mondom, utoljára egy külszíni fejtésen láttam ekkora gépeket. Természetesen ők is nyomják rendesen a „zenét”, az asztalon a pohárban gyűrűket vet a sör, üvöltve lehet csak kommunikálni, olyan, mint egy kazánkovács mestervizsga a gyűrűsfonóban.
Elunjuk, hazaindulunk. Az erdőn át a Hajmási Pál és valami divatos sláger kakofóniája hallik. A házban a komód tetején kábé egymillió apró fekete hangya, éppen a kenyeret próbálják hazacipelni, kurva gyorsak, alig tudunk párat agyoncsapni. Kiülünk a verandára, sör, pálinka, „halászunk” kicsit, no meg gyorsan rásózzuk magunkat Sanyira, egy szeptemberi halászat erejéig a Kőrösökön.
Éjszaka megdőlt a hőmérsékleti minimumrekord, elég szakadtan ébredünk, Sanyi párjának hagyjuk a házban lévő fürdőszobát, átcsattogunk a nagy közösbe. Üdítő zuhany, tiszta gatya, amit visítva rántok le, és próbálok megszabadulnia tökömbe csimpaszkodó hangyáktól, majd egy újabb gyors zuhany, gatyarázás. Jöhet a reggeli. Joghurt, magos kifli, alma. Fél alma, mert a hangyák diónyi lyukat rágtak bele.
Dobis találkozó. Hát... A nagy lelkendezéshez képest igen szerény a részvétel, a tanárok majdnem többen vannak. Azért dumálunk egy jót, képeket nézegetünk, iszogatunk kicsit, majd fél három felé lelépünk, ebéd a Halászcsárdában. Kurva messze van, pár évig éltem ott, de valahogy közelebbre emlékeztem. Halat valami miatt senki sem eszik, ahogy többi vendég sem. Erzsivel egy csárdatálat rendelünk, ilyen-olyan cigánypecsenye, ananászos szelet, rántott állat sajttal szórva, vegyesköret, káposztasaláta. Kicsit tocsog a zsírban, óvatosan lecsöpögtetjük. Visszafelé éppen a büfékig bírom, az ismerős leányzó a halsütőben beenged a személyzeti retyóra. Strand, narancsszín labda (kézkímélő), labdázunk egy órát, aztán mindenki kidől. Visszaporoszkálunk a kempingbe, estig csendes pihenő.
Az egyik árus Sanyiék régi ismerőse, megkértek, vigyünk nekik cigit a benzinkútról (az Építők parkjában sehol nem árulnak, hiába no, egészséges környezet), meg hideg sört, esetleg kis pálinkát is meginnának, ha akad. Estére kelve újból elzarándokolunk a parkba, és közösen elfogyasztjuk az öt kétliteres sört, meg a liter pálinkát. A büfében éppen kolbászt konfitál a gazda, gyorsan beverünk párat mustárral és néhány szelet kicsit savanyodó kenyérrel, mint a korhelyleves, éppen jó a gyomornak.
Vasárnap reggel hazajöttünk.
Az ország legnagyobb fesztiváljainak egyike, a nagyjából 25. 000 lélekszámú várost 300. 000 főnyi turista árasztja el három nap alatt.
